A bukaresti Magyar Kulturális Intézet által szervezett dokumentumfilm fesztivál inkább magyar–románra, mint román–magyarra sikeredett. Nem csak a versenybe került filmek arányából látszik ez (az ötvennyolc film közül csak tizenkettő román alkotás), hanem a zsűri összetételéből is (az előzsűriben nem volt egy román tag sem, a zsűriben pedig csak egy, Cristi Puiu filmrendező).
A rendezvény színhelyének Sepsiszentgyörgyöt választották a szervezők. Öt napon keresztül, a Tamási Áron Színház Kamaratermében és a Képtárban párhuzamosan folyt a versenybe került, valamint az információs vetítésre szánt filmek vetítése. A vetítések napjait a Filmvilág fotóiból és más festményekből nyílt kiállítás, az esténkénti bulik, valamint a Kolozsvárról átköltöztetett irodalmi körök tették színesebbé.
Programbeli eltolódások, technikai hibák az első napokon még előfordultak, később a szervezok összevonták a Gazdaság és média és A dokumentumfilm finanszírozása témájú beszélgetéseket.
A kerekasztal
Az így kialakult kerekasztal-beszélgetésen igen érdekes és fontos kérdéseket érintett a vitaindító szerepet magára vállaló Gáspárik Attila (a CNA – Román Nemzeti Filmközpont alelnöke) és a kerekasztal többi tagja: Balogh László (rendező), Véber János (ORTT), Gulyás Gyula (a zsűri elnöke), Márton Árpád (RMDSZ képviselő). Mindazonáltal az esemény valóban csak kerekasztal maradt, és nem nőtt vitává; ugyanis a vitázók egyetértettek abban, hogy Magyarországon sokkal több finanszírozási lehetőség van, mint itthon. Romániában nem létezik egy, a dokumentumfilmeket célzó finanszírozási alap. A CNA létezéséről pedig mintha sokan nem is vennének tudomást. Nem csak a dokumentumfilmek területén beszélhetünk pénzszerzési nehézségekről, a nagyjátékfilmek területén is lemaradás észlelhető: évente csak egy-két román nagyjátékfilm készül.
A beszélgetőpartnerek egyértelműen működésképtelennek könyvelték el a román támogatói törvényt. Pénzszerzési javaslataikkal próbálták segíteni a romániai dokumentumfilmek készítésére vállalkozókat.
Márton Árpád is le szeretné beszélni a szponzorizáló törvényről az ebben reménykedőket, mert ez nem jelent elégséges anyagi forrást. Véleménye szerint a rendezők szerencsével járhatnak, ha producereket keresnek, vagy koprodukciókban gondolkodnak, ugyanis az utóbbi esetben, ha egy más ország érdekelt az adott téma megfilmesítésében, elég nagy a valószínűsége annak, hogy el is készül a film. Röviden: a külföldi az egyedüli biztos pénzforrás. Egy esetleges megoldás (a pénzszerzésre) Balogh László rendező szerint a vállalkozók által nyújtott támogatás, ugyanis ezek a kultúrát is támogathatják, tehát dokumentumfilmek készítését is. Meg kell győzni, a modern kor mecénásaivá kell tenni a vállalkozókat, ez által változtathatunk a posztkommunista társadalomnak a munkaadókról, kizsákmányolókról kialakult véleményén is.
Magyarországon a filmek finanszírozása nagyrészt alapítványi forrásból történik, a pályázóknak azonban itt sincs könnyű dolguk, mert nincs túl sok támogatási lehetőség. Tehát: megyei szinten is növelni kellene a közalapítványok számát. Lehetőség Romániában is adódik arra, hogy a kevés számú alapítványok egyikénél pályázzanak a filmalkotók, ezek az összegek azonban a legjobb esetben a film leforgatását biztosítják, a közönséghez való eljuttatást, a reklámozást már nem. Az Illyés Alapítványnak, akárcsak a Communitas Alapítványnak nincsenek filmkészítésre fordítandó alapjai, állítólag eddig nem is fordultak ezen alapítványokhoz ilyen jellegű kérésekkel. Igen kényelmes megoldásnak mutatkozik tehát a magyarországi anyagi forrásokhoz fordulni. Magyarország közalapítványi rendszere átlátható.
A beszélgetés egyik lényeges megállapítása, hogy a kereskedelmi tévéadók háttérbe szorítják a dokumentumfilm műfaját. Szép számmal hangzottak el olyan vélemények, melyek azt hangsúlyozták, hogy a dokumentumfilm műfajában készült alkotásokat fő műsoridőben is közvetíteni kellene. De ha a dokumentumfilmek nem biztosítják a nézettséget, akkor mivel magyarázható, hogy a kábeltévé- szolgáltatóktól a dokumentumfilmeket előnyben részesítő csatornákat éppen a legdrágább csomagokban vehetjük meg? És sokan így is éppen ezeket veszik meg.
Véber János beszámolt arról, hogy az ORTT az elmúlt években impozáns összegeket fordított dokumentumfilm értékű alkotások készítésére. 2000 óta pedig közel egy milliárd forintot fordítottak arra, hogy megtekinthessük, mi van a Kárpát-medencében. Így szinte minden kárpát-medencei településről, élő magyar sportolóról, értelmiségiről készült egy dokumentumfilm. Ezek közül több film nem jelent még meg a nagyközönség elott. Az ORTT főszerepet vállal magára, ezt pedig egyre több producer veszi tudomásul. A kerekasztal-beszélgetés talán választ adott arra, hogy miért is vannak olyan kis számban jelen a fesztiválon román alkotók. Hazánkban igen nehéz elégséges anyagi alapot teremteni egy ilyen időigényes műfajban készült film elkészítésére.
Film hátán film
A film.dok-ot hat al-dokra (évtized.dok, dramatikus.dok, kísérlet. dok, gazdaság.dok, rendszerváltás.dok, portré.dok) osztották, ezek valamelyikére nevezhettek be a jelentkezők. Egy évtized legjobb dokumentumfilmjeit a több mint százötven benevező közül az előzsűri (Lakatos Róbert rendező, Schneider Tibor rendező-operatőr, Tárkányi János operatőr, Zágoni Balázs, a Filmtett szerkesztője) válogatta ki. Az ötvennyolc versenybe jutott filmet a zsűrin kívül a diákzsűri is díjazta. A dokumentumfilm műfaja igen alkalmasnak bizonyult a közelmúlt, az egykori tabuk, valamint a jelen égető kérdéseinek feldolgozására; a rendszerváltás.dok és a pszichológiai jellegű évtized.dok kategóriákban számolhattuk a legtöbb versenyzőt.
Évtized.dok
Közvetlenül egymás után mutatták be a közös témát, a pásztorok életét feldolgozó Makó Andrea Esztena című és Dumitru Budrala La drum (Úton) című filmjét, a rendezők ellentétes látásmódja így talán jobban kiéleződött. Az Esztena szépen megkomponált, zöld legelőket ábrázoló harmonikus, kissé idilli képekre épít. A La drum már első képével sokkol. Az asszonyok sírása, jajgatása a román temetésekre jellemző világvége-hangulatba, majd a Mioriţára emlékeztető történetbe vezet. A gazdag pásztor brutális meggyilkolása a cselekmény kiindulópontja. A gyilkos keresése és megtalálása azonban csak a film egyik mellékága. Az apja munkáját öröklő fiúval együtt éljük át a pásztorok nehézségeit. A legelőt keresve egész évben úton levő pásztorok arról mesélnek, hogy milyen nehéz az otthonuktól távol lenni. Képtelenek megérteni azokat a fiatalokat, akik állatok nélkül mennek kirándulni a hegyekbe, és nem a szabad ég alatt, hanem sátorokban alszanak. A Balkánra jellemző tipikus kép a nyáj miatt az országúton tülkölő teherautók hosszú sora, az ideges sofőrök képe. A pásztorok azonban kénytelenek itt közlekedni, az út melletti földek magánterületek lettek. Nyers valóság, vadvilág ez, ahol a kisbárány nyakának elmetszése létfontosságú rutin. A mesélő pásztorok fekete humora megrázó történetté varázsolja a nyájnak és kísérőinek az útját (és elismerő tapsot vált ki a nézőkből).
A pásztor-téma a dramatikus kategória tizenhárom éves Karácsony Emilkéjének történetével (Zsigmond Dezső: Aranykalyiba) és a portrét faragó Tonel és Vieru, avagy az éneklés érdeméről című filmben teljesedik ki. Emilke, a halk kisfiú tapasztalt pásztorként tehenekre vigyáz, távol a családjától. Úgy tűnik, jobb távol, csendben, a természetben lenni. A La drum-hoz hasonlóan Mugurel Vasiliu filmjében a pásztorkodás negatívumairól, egy balladában fennmaradt tragikus gyilkosságról és annak a visszafizetéséről alkot hatásos élőképet.
Cs. Nagy Sándor filmje (Hintát kötök az életemből) Parajd egyik sokkoló igazságát, az igen nagy számú fiatal öngyilkos témáját mutatja be. Az itt lakók, nagyrészt az idősebbek számolnak be a történtekről. A pusztán fehér-fekete színek használatát a téma indokolja. A ráncos arcoknak nincs tere. A sík, fekete háttérbeli vászon az irrealitás erejével hat.
Rendszerváltás.dok
A baba (Marius-Dumitru Sopterean filmje) Doina Cornea portréját rajzolja meg, aki gazdag, intellektuel szülők kislányából a forradalmár szerepét (időnap elott) felvállaló asszonnyá vált. A filmben maga a főszereplő beszél a múlt rendszerről, életéről. A baba lehet a kislány játéka, vagy egy nemes célt szolgáló eszköz. Ebbe a játékba rejtette Doina Cornea, még a nyolcvanas évek elején a Szabad Európa Rádióhoz küldött, Azoknak, akik még gondolkoznak című levelét. A múlt rendszerben útlevelet adtak neki, meg szerettek volna szabadulni tőle, ő nem ment. A film magvát a ’89-es és ’90 utáni eseményekkor helytálló, a tömegekhez szóló politikus asszonyt ábrázoló képek alkotják.
A Ceauşescu rendszer egy másik kibúvójáról vall Sylveszter Lajos filmjében, a Királyvadászatban Király Károly, Kovászna megye egykori pártfőtitkára. A diktátor és Maurer vadászni látogatott a kirakatmegye erdővidékére. Király arról mesél, hogy ebben az időben az erdélyi magyar kultúra függött attól, hogy a vadászat hogyan sült el. Politikai fedezetként szolgált a vadászat. Minél több és nagyobb medvét, vadat sikerült a diktátornak lelőni, annál jobb hangulatban volt, meghallgatta Király javaslatait. Így létesült a kisbaconi Benedek Elek emlékház, és így állítottak fel szobrokat is. A politikai szerep által, de főképp a vadászat sikerének biztosításával el lehetett érni azt, hogy Ceauşescu tudomást szerezzen Kovászna megye lakosainak az igényeiről is. A film alcíme Egy politikus útja a paradicsomtól a pokolig. A narrátor a sorok közt rávilágít a diktátor belső, feszültségekkel teli világára is, a vadászatra, mint a feszültség levezetésére alkalmas módszerre. A lelőtt, trófeákká avatott vadak mellett feszítő diktátort és társait ábrázoló fényképek dokumentumok, a puskalövések pedig a film fölösleges háttérzaja.
Kísérlet.dok
A kísérleti- és portréfilmek oldották a történelmi témákat feldolgozó filmek teremtette, kissé nyomott hangulatot. Nem annyira a téma, inkább a kivitelezési mód, az interjúrészletek és archív felvételek (bizonyos belső logika alapján történő) összevágásának a jól bevált módszere mosta egybe ezeket a filmeket.
A kísérleti, experimentalista produktumok megnevezése nem vált e kategória hátrányává. A kategória alkotásai közül hármat: A vonatot (Domokos János, El Eini Sonia, Szalay Péter, Szekeres Csaba), a Szívből emléket (Julie Perry-Sándor) és a Vízi Mária Szabó Magda és a Für Elise című filmjét nyertesnek minősítették. A vonatban négy stáb egyszerre indul el, végigkíséri a Budapesttől Székelyföldig tartó vonat utasait. Portrék apró részletei, az út során váltakozó táj, a szabad beszéd hő, objektív képet alkot az utazásról, az utazókról. Egy orvos, egy magát kozmikus trubadúrnak nevező asszony, egy szitát Pestről Csomakőrösre hazaszállító ember, a Magyarországon munkát vállaló, halottak napjára hazautazó fiú egy vonatút idejéig együtt van.
Julie Perry-Sándor nagyapjára, egy volt ellenállóra emlékezik filmjében. Hose unokájaként emlékei nem tiszták, ezt az össze- és egymásba folyni próbáló régi és új képek ábrázolják. A nagyapjának a magyar föld hazájává vált, neki férjet adott...
Vízi Mária filmjét a fesztivál diákzsűrije díjazta. Szabó Magda a regényeire jellemző könnyedséggel mesél gyermekkoráról. Két gyerek: Dódi (a írónő) és a talált, családba fogadott árva, Cili portréja kerekedik ki a film során. Cili, a gyerekkori lelkiismeret halála után is jóra inti testvérét. A beszélő hangjából kiérződő sajnálat a régi, egy szőke és egy barna kislányt ábrázoló felvételek kopott, barnás árnyalataival keveredik. Az idő múlását annak (írott, lefényképezett, lefilmezett) megörökítésével próbáljuk újra meg újra megállítani, vagy legalább tárolni.
Főként a történeti témájú filmekben igen gyakran zavarónak és fölöslegesnek bizonyult a mindentudó narrátor jelenléte. Gheorghe Preda, az Apocalipsys cum figuri rendezője nem csak a narrátori hangról mond le. A filmből kiiktatja a szöveget, ugyanis egy képzőművészről készít portrét. A metszetek, grafikák szólalnak meg, magukban hordják alkotójuk világát. A 99% Bukarest (Ovidiu Gheorghescu filmje) képi világa és szövege a főváros szörnyű helyzetét és kinézetét egyszerre közvetíti, célja éppen a zsúfoltság érzetének megteremtése. Miklósi Dénes filmje is egyféle kényelmetlenséggel hat. Több kép egy időben dokumentál. Talán nézőkként, sablonszerűen azzal küszködünk, hogy egyiket kiválasszuk, követni tudjuk, egy fonalat találjunk, és már el is telt a nyolc perc. Talán nem nevezhető dokumentumfilmnek a dokumentáló képek tömege, de ezzel újra elokerülnek a műfaji kérdések.
Dramatikus.dok
A remete remeke portré: a magyar átlagember ellenképe. Ennél jobb szavakat nem találok a kommunizmus ideje alatt vállalkozó, furcsa ötletéből meggazdagodó emberre, aki pár éve Budapestről falura telepedett. Szirmai Márton hat éven keresztül követte nyomon a gazdagból gazdag remetévé vedlett Géza életútját. Filmjének egyedisége a saját (kommentárjainak) és főhősének a humora. Ugyancsak Parajd vidékéről készült a Mici és Mackó, Fazakas Szabolcs rendezésében. A fáradt közönségre reklámként, frissítőként hatott a filmek tumultusában a meseszerű, dokumentumfilmnek nem nevezhető alkotás, ugyanakkor elgondolkodtatott az előzsűri döntéséről, a versenyből kiesett filmek minoségéről.
Gazdaság.dok
Kocsis Tibor filmje Új Eldorádónak nevezi Verespatakot, a Dél-Amerika északi területeihez hasonlóan aranykincsekkel kecsegtető erdélyi vidéket. A filmben az itteni lakosok és a kanadai cég, a Rosia Montana Gold Corporation harcát mutatja be a szerző. A cég a terület aranyáért, a lakosok pedig a történelmi emlékekben igen gazdag földjükért harcolnak. Kommentárokat nem fűz hozzá, ezek ugyanis fölöslegeseknek bizonyulnának. A sajtóból ismert tényeket az elköltözni nem akaró lakosok vallomásai teszik színessé, akiket megvásárolni szeretne a cég. Az aktuális, felfújt téma esetleges következményei kapcsán szóba jön a 2000-ben bekövetkezett ciánszennyezés is.
A gazdaság.dok kategória égető kérdéseket tárgyal, így a külföldi munkavállalás is napirendre került Litauszki János és Józsa Márta Szerencse fel című filmjében. Magyarországi férfiak Spanyolországban vállalnak kemény fizikai munkát, bányásznak. Az otthon elhagyása megpróbáltatás, sokan nem bírják a távollétet, erről a férfikönnyek és szavak vallanak.
Pozitív végkicsengés
A záróünnepséget a fesztiválról alkotott pozitív vélemények fűtötték. Beke Mihály András ígéretet tett, hogy a jövőben is itt folytatódik a szakmai diskurzus, remélhetőleg több román résztvevővel. Úgy látszik, a zsűri egyetértett a múlt havi Magyar Filmszemle eredményével (újra díjazta A remete remeke, Valahol otthon lenni, A tévé és én, valamint az Aranykalyiba című filmeket). Minden nyertes plusz-díjként a Krónika által felajánlott könyvjutalomban és egy Kollosy Tibor szobrászművész által készített bronzplakettben részesült.
