„Mindenkit le lehet győzni” – Bácskai Lauró István: Gyula vitéz télen-nyáron (1970)

2020. május 10. – írta Beretvás Gábor

Van pár olyan magyar film, amely megelőzte a korát. Nem kérdés, ide sorolandó Bácskai Lauró István rendezése, az idén ötven éves Gyula vitéz télen-nyáron is. A film úgy fordítja fonákjára a búval teli magyar néplelket, mint egy porszívó porzsákját: koszosak leszünk ugyan, de végig azon röhögünk, hogy hogy a fenébe is lehetünk ilyen hülyék.

Szocialista Hollywood – Várkonyi Zoltán: Egri csillagok (1968)

2020. április 18. – írta Bodó Karola Éva

Ha létezik tökéletes recept klasszikus történelmi filmez, ennél a produkciónál úgy álltak össze az (egri) csillagok, hogy egy generációkon át fogyasztott termék lett a végeredmény. Alapnak jelen van a legelterjedtebb magyar regény, büdzsé verhetetlen mennyiségben, egy csipetnyi kínos jelenet és egy nagy kanál magyar tehetség. Hogy ez mihez volt elegendő, azt a nosztalgiamáz letörlésével lehet leginkább szemlélni.

Erózió – Dárday István–Szalai Györgyi: Filmregény – Három nővér (1977)

2020. április 11. – írta Ritter György

A leghosszabb magyar film jelzőjével Tarr Béla Sátántangója büszkélkedhet. De kevesen tudják, hogy Tarr a dobogó második (sokáig vezető) helyét elfoglaló, négy és fél órás Filmregénynek a rendezőasszisztense volt, míg állandó alkotótársa, Hranitzky Ágnes a vágója. De vajon mennyire nézhető a Filmregény? Mit adhat manapság a Budapesti Iskola improvizált, beszélő fejes doku-játékfilmje? Aki beleveti magát, nehéz filmet kap, de cserébe hitelesen átélheti a pangás éveinek (1964-1982) legkisebb rezdüléseit is. A Filmregény ugyanis igazi történelmi forrás, a ’70-es évek elbeszélése.

Délibáb a magyar filmtörténet pusztáján – Szőts István: Ének a búzamezőkről (1947)

2020. március 14. – írta Harsányi Domonkos

Szőts Istvánt forradalmi látásmódja és formabontó stílusa a modern magyar film előfutárává, mondhatni az első magyar szerzői filmessé tették. Az Ének a búzamezőkről egy gyümölcsöző karrier fontos állomása lehetett volna, helyette azonban utolsó filmje maradt.

Istenkeresésben – Gyöngyössy Imre, Kabay Barna: Jób lázadása (1983)

2020. február 14. – írta Gyöngyösi Lilla

Messiás, hol vagy már? – ismételgeti Lackó Gyöngyössy Imre és Kabay Barna szívszorító filmjének a végén. A Jób lázadása ritka példája a magyar filmművészetben a múlttal való szembenézésnek, a visszafordíthatatlanság tragédiájának és a családdá válás szomorú szépségének.

Hatalmi vágy és szerelmi birtoklás – Balogh Béla: Hegyek alján (1920)

2019. december 7. – írta Füzi Izabella

A Hegyek alján című filmet 1920 júliusában mutatták be a Star filmgyár kétnapos sajtóbemutatóján az Omnia moziban. A színházba járó közönségnek nem volt ismeretlen a film története, a forgatókönyv a Budapesten is bemutatott és a film készítésekor is műsoron tartott opera, a Hegyek alján librettójából készült. Ám nemcsak D’Albert operája, hanem az opera alapjául szolgáló katalán színdarab is rendkívüli népszerűségnek örvendett a századfordulón, az európai kulturális fővárosokban és a tengerentúlon egyaránt.

Gelman-kommentár, ahogyan mesteremberek előadják Jeles András betanításában – Jeles András: Álombrigád (1983)

2019. október 26. – írta Ritter György

Aligha van olyan filmje a ’80-as évek „új érzékenységének”, amely annyira harsányan viselné azokat a neo-avantgárd jegyeket, mint Jeles András Álombrigádja (1983).  A termelési darabot eljátszani készülő brigád széteső képfolyama és narratívája ugyan rokonának tűnik az egyidős Jégkrémbalett-tel (1984) és a Kutya éji dalával (1983), mégis – talán betiltása okán – kívülre került ebből a „szériából”. Jeles harsány formalizmusát rendszerkritikára használta, művét emiatt hét évre dobozba zárták. A bemutatóig többen ellesték és kiforralták fogásait.

Szakadozó világrészek utasai – Fekete Ibolya: Bolse vita (1996)

2019. szeptember 29. – írta Ferenczi Szilárd

A kelet-európai rendszerváltások filmjének is számontartható, kultstátuszt kapott Bolse vita minden újabb megtekintése ajándék, hőseivel együttérezni nem nehéz: országhatárok fölött és az élet újrakezdésének reményében lebegnek szüntelen.

Gyerekjáték – Jeles András: Angyali üdvözlet (1984)

2019. szeptember 7. – írta Ritter György

Jeles András harmadik (bemutatás szerint második) nagyjátékfilmjében nem kortárs társadalmi nihilizmust (A kis Valentino, Álombrigád), hanem lételméleti világdrámát rendezett: a Madách-féle Az ember tragédiáját tízévesekkel ültette vászonra. Ám experimentalizmusán és az álom motívumának felhasználásán nem változtatott, miképpen üzenete komorságán sem.

Fábiánék szembesülései – Fábri Zoltán: Magyarok (1978)

2019. augusztus 10. – írta Ritter György

Fábri Zoltán őszikéinek egyik lesikerültebb ciklusa a szabolcsi szegényparaszti Fábián család nemzedékeiről mesélő filmkettőse. Az apa első világháború utáni tragédiája (Fábián Bálint találkozása Istennel, 1981), s a fiú második világégés alatti rezignált vendégmunkás-története közül utóbbit forgatta le előbb a direktor. A Magyarok gyártásra beadott egyoldalas szinopszisa szerint a film szereplői „alacsony tudatszintű emberek, de természetes ösztöneik, ősi igazságérzetük… állásfoglalásra készteti őket, a döntő helyzetekben az áldozatok mellé állnak.”