Kézikönyv és tükör – Szabó István: Mephisto (1981)

2018. május 19. – írta Szabó R. Ádám

Sok rosszat el lehet mondani Gustaf Gründgrensről, de az biztos, hogy nem sok színpadi alakítás ihletett sikeres regényt és Oscar-díjas filmet is – ha mégoly áttételesen is. Kora egyik leghíresebb Mephistóját játszotta a náciknak; sógora, Klaus Mann az ő életéből ihletődve írta meg a maga Mephistóját, Szabó István sokrétegű filmjében pedig beteljesedik Mephisto alakjának és alakítójának sorsa: a nézők szeme előtt történik meg metamorfózisa a játszott alakká.

Apa csak egy van, ha van – Szabó István: Apa – Egy hit naplója (1966)

2018. május 12. – írta Németh Szabolcs Előd

Szabó István második nagyjátékfilmjében, az Apa – Egy hit naplójában saját, frissen fellépő generációjának szemléletét közvetíti a történelmi múltról. A filmet személyesség és líraiság szövi át, illetve az Álmodozások kora után ezzel az alkotásával is közelebb tolja a magyar filmet az Európa-szerte kibontakozó filmes újhullámokhoz.

Bélaságunk – Garas Dezső: A legényanya, 1989

2018. április 21. – írta Németh Szabolcs Előd

Ha összeállítanánk azoknak a magyar filmeknek a listáját, amelyek dialógusait, egysorosait a legtöbben idézni tudják, akkor valószínűleg A tanú, a Macskafogó, és a Hyppolit, a lakáj mellett ott lenne A legényanya is. Ha egy mozgóképes alkotás ennyire idézett, akkor nagy eséllyel kultfilm is.

Fuldokolni a boldogságban – Gazdag Gyula: Bástyasétány hetvennégy (1974)

2018. március 24. – írta Buglya Zsófia

Gazdag Gyula Bástyasétány hetvennégy című filmjét az álmok világára jellemző ismerős ismeretlenség lengi be.

Egy sosemvolt dinamitfőzés diszkrét nosztalgiája – Enyedi Ildikó: Az én XX. századom (1989)

2018. február 17. – írta Keresztes Gergő

A fekete-fehér filmre forgatott Az én XX. századom legalább annyira sokszínű, mint a tárgyát képező súlyos korszak volt. De Enyedi Ildikó radikálisan újszerű, személyes víziójában a történelmi idő és a privát élet egymást gabalyító misztériuma egészen a kozmoszig ér.

Szüzesség meg rendőrállam – Török Ferenc: Moszkva tér (2001)

2017. október 28. – írta Kriston Attila

Megvan még a gimis szerelem? Az a mindent felülíró, elvetemült, szenvedélyes érzés, ami sokszor a valóságunkat is torzítja? Amelynek a végkifejlete jobb esetben ártatlanságunk elvesztése, a felnőtté válásunk folyamatának egyik utolsó lépcsőfoka? Vagy éppen két kis béna kamasz kölcsönös nyöszörgése a nagy szerelmet mímelve valami tó mellett egy sátorban? Meglepő érzékenységgel és egyszerűséggel mutatja ezt meg Török Ferenc filmje, teszi mindezt úgy, hogy közben az 1989-es Magyarországról is egy különlegesen, nosztalgikusan közhelyes képet fest.

Thug life – Szomjas György: Talpuk alatt fütyül a szél (1976)

2017. szeptember 30. – írta Verpeléti András

A korábban rövid- és dokumentumfilmeket készítő, a Balázs Béla Stúdió egyik vezéralakjának számító Szomjas György 1976-ban leforgatott egy teljesen előzmények nélküli mozit, amely azóta is a magyar filmtörténet talán egyik legnagyobb paradoxonjának számít. Szomjas ugyanis nem kevesebbre tett kísérletet, mint hogy a westernfilmet sikeresen elvegyítse a betyár néphagyománnyal. És miközben minden filmelméleti ismeretem mellett a józan ész is azt mondatja velem, hogy ilyen műfaj nem létezhet, mégis úgy tűnik, hogy a Talpuk alatt fütyül a szél az egyetlen példája a magyar westernnek.

Konzervdoboz-gurítás, macskakövön kutyauszítás – Szomjas Györy: Roncsfilm (1992)

2017. szeptember 23. – írta Ferenczi Szilárd

A 90-es évek közepén, egy kisvárosi filmklubból kijövet, kamaszfejjel azt hittem, hogy a Roncsfilm idővel értelmezhetetlenné válik. Tévedtem.

A tacskó, a nő, a taxis meg a szajré – András Ferenc: Dögkeselyű (1982)

2017. szeptember 2. – írta Ferenczi Szilárd

Az írott és mozgóképes populáris műfajok közül leginkább a krimi alkalmas arra, hogy a bűn felderítésével egyidőben a társadalom züllöttségének mértékére is fény derülhessen, így a kriminek sosincs hatalmi támogatottsága az önkényuralmi rendszerekben. Egy olyan uralkodó ideológiai szituációban, mint ami a 80-as évek keleti blokkját jellemezte, a bűn kortárs képviseletében kötelezően szabotőrök vagy a nyugati dekadenciából érkezettek kellett szemben álljanak a pártállam kifinomult szaglású nyomozóival ahhoz, hogy a cenzúra ne köhögjön. A Dögkeselyű máig tisztázatlan körülmények között majdhogynem csonkítatlanul kijátszotta az áthallásokra szakosodott kultúrkopók éberségét.

„Olyanok vagytok, mint a saját apátok és anyátok!” – Gothár Péter: Megáll az idő (1981)

2017. július 29. – írta Ferenczi Szilárd

A Megáll az idő úgy vált népszerű alkotássá, hogy elsősorban nem cselekménye felejthetetlen, hanem benne egy életkor s a korszak együttesen sűrűsödő életérzése, és szokatlanul szókimondó bátorsága.