Török Ferenc: 1945 Török Ferenc: 1945

Az emberek, akik ott se voltak

Török Ferenc: 1945

ÉRTÉKELD A FILMET!
1945
Török Ferenc
2016

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Két zsidó leszáll a vonatról, és felbolydul egy egész település mikrotársadalma. Ha egy mondatban akarnánk összefoglalni Török Ferenc új filmjét, azt mondhatnánk, hogy a (kollektív) számvetésről  és önvizsgálatról szól. De annál azért jobb film, mint hogy egyetlen – közhelyes – mondatban foglaljuk össze.

Minimalizmus és stilizáltság egyszerre jellemzi Török Ferenc új munkáját, és mindenek előtt – magyar filmtől már-már szokatlanul – nagy ökonómia, ami a címadástól a forgatókönyvön át a karakterábrázolásig sok mindenben megmutatkozik. A fekete-fehérben forgatott 1945 – amely témájában és stilisztikájában is társtalan alkotás a rendező eddigi életművében – kapcsán nem véletlenül emlegették többen a western műfaji rokonságát, bár első látásra távolabb nem is állhatna a vadnyugat világától. A vidéki kisvárosba megérkező titokzatos, névtelen idegen, aki pusztán jelenlétével feje tetejére állítja a helyi közösség megszokott életrendjét, majd – miután felszínre hoz és megold problémákat – tovább vonul, mintha ott se lett volna: erre a toposzra épül Török erős szimbolikus sűrítettségű filmje. Magányos lovas helyett azonban itt két zsidó – egy idős és egy fiatal, Angelus Iván és a Sorstalanságból ismert Nagy Marcell – érkezik a vélhetően alföldi kistelepülésre, ami önmagában nem lenne akkora szenzáció, de a cselekmény helye és (történelmi) ideje azzá teszi.

1945 augusztusában vagyunk, a világháború épp most ért véget (a rádióból megtudhatjuk, hogy Japánra ledobták a második atombombát is, Hirosima után Nagaszakira), a kivonuló németek helyét átvették a szovjet „felszabadítók” katonai terepjárói, és készülődnek a háború utáni első választásokra. Ebben a közegben robban a hír: „visszajöttek!” Hogy kik? Hát ők. Akik nem önszántukból távoztak néhány éve, hanem vitték őket marhavagonban – és most is vonaton jönnek, igaz, hogy csak ketten vannak és állítólag illatszereket hoznak gyanús ládákban, de „jobb félni, mint megijedni”. Az illatszernek azért van némi nyugtalanító jelentősége, mert a falu jegyzője, a Rudolf Péter alakította Szentes István épp fia lagziját rendezi, a fiú „atyai öröksége” pedig történetesen a helyi drogéria, amelynek a korábbi tulajdonosai az elhurcoltak közt voltak...

Török filmje szinte thrillerhez méltó kíméletlen következetességgel adagolja a feszültséget: az első percektől a dolgok sűrűjébe kerülünk, és nincs megállás, az egész, néhány óra alatt lejátszódó történet egyfajta versenyfutás az idővel – és a lelkiismerettel. Mindez úgy, hogy egyetlen felesleges, redundáns, a központi történetszálhoz szorosan nem kapcsolódó képkockát sem látunk a filmben, ami azért is figyelemre méltó teljesítmény, mert Török Ferenc és Szántó T. Gábor (az ő elbeszéléséből készült a film) forgatókönyve „szétszórja” a cselekményt, apró mozaikkockából áll össze a „nagykép”, Ragályi Elemér kamerája előtt, háttérben Szemző Tibor disszonáns, nyomasztó zörejzenéjével, amely egyetlen percre sem hagy nyugodni.

Ahogyan vonulnak a zsidók a falu felé (majd át rajta), úgy kerülnek a felszínre az évek során elfojtott, eltitkolt múltbeli vétkek, cinkosságok és hazugságok, hogy ki mindenki profitált a zsidók elhurcolásából és ki hogyan siettette is azt akár, önös anyagi érdekből; hogy valakik feljelentették a barátaikat, beköltöztek az elhurcoltak házaiba, használják az ezüst étkészleteket. És persze az apróbb, privát titkok, magánéleti gyengeségek és szenvedélyek, melyeknek különösen alkalmas keretet biztosít a készülődő lakodalom sürgés-forgása – a karikaturisztikusan naiv kommunista parasztfiú, a belé szerelmes menyasszony és a nagygazda vőlegény háromszögének megrajzolásában távolról mintha Fábri Körhintájának alapszituációja is visszaköszönne.

Az egésznek a középpontjában pedig ott áll a település elitjének kulcsfigurája, a nagy machinátor, akihez szinte minden szál vezet: a jegyző. Talán nem túlzás megkockáztatni a kijelentést: Rudolf Péter pályája egyik – ha nem a – legkiválóbb alakítását nyújtja, valósággal lubickol a „régi rend” pöffeszkedő, cinikus döbrögijének szerepében; de a film szereplőgárdájára általában véve nem lehet panasz. Nagy-Kálózy Eszter labilis, gyógyszereken élő jegyzőfelesége, Szirtes Ági lopott „jusshoz” ragaszkodó, kemény szívű gazdaasszonya és férje, a lelkifurdalás súlyától összeomló, Szarvas József alakította tettestárs – megannyi emlékezetes alakítás.

És némiképp megnyugtató, hogy végül – oldandó a bűnösség kollektív általánosítását – nemcsak a megrendítő feladatukat teljesítő zsidók ülnek a távolodó vonatra, hanem akad olyan karakter, akinek van ereje maga mögött hagyni egy megalkuvások, önbecsapások és árulások szövevényére alapozott életet. Elmennek, mintha ott sem lettek volna – mégis, távozásuk után, már semmi sem maradhat ugyanolyan.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat