Az 1945 a legjobb külföldi film díját nyerte Michael Moore fesztiválján Az 1945 a legjobb külföldi film díját nyerte Michael Moore fesztiválján

Az 1945 a legjobb külföldi film díját nyerte Michael Moore fesztiválján

Az 1945-öt kiáltotta ki a legjobb külföldi filmnek a michigani Traverse City Filmfesztivál Michael Moore vezette zsűrije.

Török Ferenc, az 1945 rendezője augusztus 5-én vette át a díjat az Egyesült Államokban, amelyért közel húsz film, köztük az Oscar-díjas Egy fantasztikus nő (Una mujer fantástica) és az Oscar-jelölt A négyzet (The Square) is versenyben volt, írja a Szombat folyóirat honlapja.

A fesztiválon a legjobb filmnek járó alapítói nagydíjat Wim Wenders kapta Pope Francis: A Man of His Word című dokumentumfilmjéért, Jane Fondának pedig életműdíjat adtak át.

1945

Az 1945 című történelmi film Szántó T. Gábor elbeszéléséből készült, a Katapultfilm gyártásában, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával. A film forgatókönyvét az író a rendező közreműködésével írta, az operatőr Ragályi Elemér, a látványtervező Rajk László, a zeneszerző Szemző Tibor, a hangmester Zányi Tamás, a vágó Barsi Béla volt.

A produkció 1945 augusztusának egyetlen napján játszódik egy kelet-magyarországi faluban. Miközben mindenki a jegyző fiának az esküvőjére készül, a településen két zsidó férfi tűnik fel.

A fontosabb szerepekben Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra, Angelus Iván, Nagy Marcell, Szirtes Ági, Szarvas József, Znamenák István és Nagy-Kálózy Eszter látható.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?