Címke: 1945

„Nyugaton most egyszerre érdekes a magyar film és a magyar politika” – Interjú Török Ferenccel az 1945 utóéletéről

2018. szeptember 19. – írta

Az 1945 szép csendben meghódította a világot. Oscarra végül nem ment, de egy éve vetítik Amerikában, és Michael Moore is fődíjjal tüntette ki. Török Ferenc a külföldi sikerek kapcsán mesélt Moore-ról, Oscar-esélyekről, és az emberarcúvá vált Istenről, Bruno Ganzról. Elárulta: következő filmjével a Moszkva tér öniróniáját szeretné újra megtalálni.

Magyar rendezőket díjaztak Varsóban

2018. május 28. – írta

Bereczki Csaba Soul Exodus című dokumentumfilmje a szakmai zsűri különdíját szerezte meg, Török Ferenc 1945 című játékfilmje pedig közönségdíjat nyert a 14. Zsidó Motívumok Nemzetközi Filmfesztiválon.

Transzfilmánia 13. – Hawaii; 1945

2017. november 19. – írta

Egy román film és egy magyar film. Kettébe tört emberi sorsokról. Az egyik egy korszak kezdetéről, a másik ugyanazon korszak végéről a szomszédos országban. Az egyik színes, a másik fekete-fehér. Az egyik giccses, a másik nagyszerű.

1945: egy kíméletlen thriller Erdélyben

2017. november 7. – írta

Török Ferenc 13 nemzetközi filmfesztiválon díjazott filmjének díszbemutatója lesz pénteken Marosvásárhelyen, szombaton Kolozsváron, november 12-én Nagyváradon, november 13-án pedig Bukarestben – mind a négy városba az alkotók is elkísérik a legújabb, romániai moziforgalmazásba kerülő magyar filmet.

Belga és osztrák fesztiválon nyert az 1945

2017. október 24. – írta

Miami, Berlin, Budapest, Washington, Jeruzsálem, San Francisco, Freistadt, Vlissingen és Temesvár után újabb két nemzetközi filmfesztiválon díjazták Török Ferenc legutóbbi rendezését.

Hollandiában díjazták az 1945-öt

2017. szeptember 18. – írta

Török Ferenc filmje elnyerte a vlissingeni Film by the Sea fődíját. A fesztivál versenyében gyakran megfordul magyar film, de ez az első alkalom, hogy díjat is kap.

Friss film és sorozat

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat