Nicholas Stoller: Get Him To The Greek / Felhangolva Nicholas Stoller: Get Him To The Greek / Felhangolva

Országomat egy koncertért!

Nicholas Stoller: Get Him To The Greek / Felhangolva

ÉRTÉKELD A FILMET!
Felhangolva
Nicholas Stoller
2010

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Két évvel a Forgetting Sarah Marshall után Nicholas Stoller rendező végre bemutathatja az akkor még csak egy őrületes mellékszereplőként nevettető Aldous Snow karakteréhez ígért mellékvágányt. A kérdés nyilvánvalóan az, hogy Snow karaktere rejt-e magában annyit, amitől húzós, szerethető főszereplővé lehet. Röviden: igen.

Russell Brand ugyanis önfeledten, őrülten és színesen játssza a saját alteregójaként felépített rock-ikont. Attól eltekintve, hogy új vonatkozásokat, kifejezetten friss aspektusokat nem találunk a rocksztárok hullámvölgyekkel tarkított életviteléről, a Get Him To The Greek nagyon is épkézláb, pörgős és sodróan humoros film lett.

Kép a Felhangolva / Get Him To The Greek című filmből

Los Angeles, Greek Theater. A kortárs rockzene egyetlen igazi sztárja, Aldous Snow (Russell Brand) és együttese, az Infant Sorrow hatalmas koncertet ad. Snow akkor már 7 éve józan. Mindez persze 10 éve volt, mára pedig sok minden megváltozott, s mint tudjuk, rocksztárból nem lesz iskoláról iskolára járó, drogprevencióról előadást tartó szentlélek. Azonban a szétcsúszott Snow és együttese tűnik az egyetlen mentőötletnek, ha egy lemezkiadó válságba kerül. Ennél a lemezkiadónál dolgozik Aaron Green (Jonah Hill), s az ő agyszüleménye, hogy egy manapság nagyon divatos újjáalakulás-projekt keretén belül egy koncert erejéig újra el kéne hozni a legendás brit bandát az angyalok városába. Mindez pedig szó szerint az ő feladata lesz, így hát el is indul Londonba.

Kép a Felhangolva / Get Him To The Greek című filmből

A film célja nem az, hogy mélyriportot készítsen egy kiégett rocksztár visszatéréséről. Brand alakítása és zenéje éppenséggel valami fanyar, perverz és cinikus paródiája ennek a típusnak – hisz gondoljunk csak bele, hány olyan együttes létezik, akik valaha nagyot dobtak, hogy aztán mindazt egy bődületesen rossz lemezzel aláássák? A képzeletbeli Infant Sorrow is így bukott el, s a nem fiktív együttesekhez hasonlóan ők sem ismerték el hanyatlásukat. Sőt, akkora sztárok, hogy nem lehet őket komolyabban lehúzni sem. Snow tehát megindul a lejtőn, öntagadása kőkemény drog-futamokba rántja, pórusaiból fröcsköl a szesz, s ráadásul még élete párja is elhagyja egy kecsegtető szólókarrier érdekében. A már-már sematikus karakternek azonban – Stoller rendezői hangvételéből eredően – pusztítóan humoros oldalai domborodnak ki. Brand a csúcsra emeli a felelőtlen és felhőtlen bulizás, a nárcisztikus önpusztítás, a szabad szerelem- és lealjasodás momentumait.

Kép a Felhangolva / Get Him To The Greek című filmből

Ebben pedig egyenértékű társa Jonah Hill, aki még a Forgetting Sarah Marshallban alakított fergeteges mellékszerepét is felülmúlja a kiadó csicskását alakítva. Folyamatosan dolgozó kedvese (Elisabeth Moss is nagyszerű) mellett elmagányosodó, munkájában megragadt, egészséges nagyravágyással teli karakterét olyan szövegekkel, gesztusokkal és mimikával virágoztatja fel, melyeknek köszönhetően még a kevésbé vicces jelenetek is emlékezetesek maradnak, s ahogy minden filmjében, egyénisége többnyire ezúttal is rátelepszik a szerepére. Monológjai ismét tele vannak popkulturális utalásokkal, kőkemény káromkodásai, és ösztönös, kapkodóan agresszív (ám mégis szerethető) hangvétele remekül árnyalódik az Apatow-társaságra oly jellemző intellektuális kortárs zsidó humorral.

Kép a Felhangolva / Get Him To The Greek című filmből

Stoller legnagyobb hibája a Forgetting Sarah Marshallban a slendrián vágástechnika, s a kevésbé erős jelenetekkel elnyújtott játékidő (mely amúgy is az Apatow-filmek gyermekbetegsége) volt. Mindezeknek végre istenhozzádot intett, s kifejezetten precíz, lendületes képszerkesztéssel, emlékezetes kompozíciókkal és klip-szerű tömörséggel komponálva súlyozta ki Aldous és Aaron történetét, melynek közel két órája sem válik megerőltetővé. Mindezt nagyban elősegíti a zene: az Infant Sorrow istentelenül beteg és parodisztikusan provokatív dalai és koncertjei mellett folyamatosan jelen vannak a klasszikusok döngölései is, és a velük párhuzamba kapcsolt életérzés is. A zene pedig mindig megvált, felemel és rádöbbent az alkotás terápiás jellegére. Az alázat a rockzene műfaja iránt, a tömegek szeretete, és az őszinte önkifejezés az, ami kiemelhet a mocsokból (ami azért esetünkben – valljuk csak be nyugodtan – nagyon is szórakoztató).

Kép a Felhangolva / Get Him To The Greek című filmből

Stoller végig kézben tartja a tempót, melyben lényegi elem, hogy nagyszerűen vegyíti és adagolja a slapstick egyszerűségét, az olcsóságában nevetséges helyzetkomikumot, a komplex és aktualitásokban tobzódó művelt amerikai stand-up humort; s a relatíve mélyebb, érzelmesebb jeleneteket is folyamatosan tompítja karaktereinek jellemkomikumával. Stoller és az Apatow-alkotógárda újra képes úgy szólni a barátságról, önmegvalósításról és az összetartásról, hogy a komolyabb érzelmeket és vonatkozásokat csupán könnyűdrogokkal ködösítve és nevetve idézik meg – bár leginkább azok számára lesz igazán szórakoztató, akik eddig is követték munkásságukat. A Get Him To The Greek hihetetlen jelentekkel, remek mellékszerepekkel (Sean „P. Diddy” Combs), felhőtlen explotation-modorral, bájos undorítósággal, ízlésesen lefokozott tanulsággal, és a mindenek felé rendelt szórakoztatás baráti hangvételével teszi az őszt sokkal elviselhetőbbé.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat