És a zenekar játszik tovább – Emmanuel Courcol: En fanfare / Váratlan dallamok

2025. június 13. – írta Lubianker Dávid

A Váratlan dallamok tragikus témája ellenére is felemelő hangnemben meséli el egy halálos kórral küzdő férfi családi kálváriáját: Emmanuel Courcol betegségmelodrámája a játékidő előrehaladtával testvérek közötti haverfilmmé fejlődik.

Éjjel-nappal Kodály körönd – Petrovics Eszter: A mi Kodályunk

2020. március 18. – írta Hubai Gergely

Amikor a kereskedelmi tévék reality műsorokkal árasztották el az esti műsorsávot, kétféle kritika érte őket. Az egyik oldalról az egész műfajt támadták a mesterkélt párbeszédek és a valóságshow nevét meghazudtoló dramaturgia miatt, másrészt felmerült a puzséri értelemben vett szellemi kútmérgezés, a tény, hogy egy Éjjel-nappal Budapest nem teremt vagy közvetít semmilyen értéket. Az MMA támogatásával készült A mi Kodályunk azt a merész kérdést teszi fel, hogy vajon az előbbi hiányosságok megbocsáthatóak-e, ha a film tényleg mindent megtesz a kultúra terjesztéséért.

Szeptember 15-éig lehet nevezni a 4. Magyar Klipszemlére

2019. augusztus 20. – írta a szerk.

Október 10-én a budapesti Akvárium Klubban rendezik meg a negyedik Magyar Klipszemlét, ahol újságírókból, filmesekből és zenei szakemberekből álló független zsűri értékeli a magyarországi zenei videó-termést.

A Tankcsapdáról készített filmet Lévai Balázs

2016. május 10. – írta a szerk.

Az egyik legnépszerűbb magyar rockzenekarról, a Tankcsapdáról készített dokumentumfilmet Lévai Balázs. A Három rohadék rockcsempész – A huszonötödik év az együttes jubileumi 2014-es évét dolgozza fel, és pénteken jelenik meg DVD-n.

A zene felhasználásának jogszabályi háttere Romániában

2016. március 18. – írta Kokoly Zsolt

Annak ellenére, hogy Romániában a zene felhasználásának jogszabályi háttere mind országos szinten kodifikált (azaz törvénybe foglalt, kötelező erejű), mind az érvényes európai direktívák elfogadásáról és tiszteletben tartásáról is létezik jogszabály, ezt a kérdést egyaránt átláthatatlannak és hátrányosnak éli meg a zeneszerzők, -művészek (alkotói) közössége, és a zenerajongók, felhasználók szélesebb köre is.

A maszk mögött a zenész – Leonard Abrahamson: Frank

2014. augusztus 4. – írta Soós Tamás

Igen, ez az a film, amelyben Michael Fassbender végig egy óriási papírfejben játszik, és olyan aranyosan furának tűnik, hogy a filmnek csakis a Sundance fesztiválon lehetett a premierje. A Frank a beígérttel szemben persze csak enyhén bizarr, viszont nagyon vicces: egyértelműen a nyár slágervígjátéka.

Játszd újra, Sam – John Carney: Begin Again / New York Melody / Szerelemre hangszerelve

2014. július 17. – írta Székely Bíborka

Adott egy lecsúszott zenei producer, aki a pohárba öli napjait. Adott egy elhagyott, érzékeny lány, aki idegen a nagyvárosban. Adott egy dal, amelyben mindketten kiutat látnak. Nyári románc? Talán. Upbeat rockdal az újrakezdésről? Mindenképp. Musical? Nem. A music kell? A leghatározottabban.

Sorsok, bendzsóra hangszerelve – Felix van Groeningen: The Broken Circle Breakdown / Alabama és Monroe

2013. november 27. – írta Jankovics Márton

Halálos betegségekről nem könnyű hiteles filmet forgatni, egy rákos kisgyerekről meg aztán végképp nem. Ha valaki ugyanis nem otromba happy enddel tagadja le a tragédiát, akkor hajlamos ragacsosan sötét melodrámai szirupba fojtani a cselekményt. Az Alabama és Monroe bravúrja, hogy mindkét lehetséges túlkapást elkerüli, miközben még a zene, a spiritualitás és a bioetika ősi kérdéseiről is elmélkedik egy sort.

Ground control to major Tom – Bernardo Bertolucci: Io e te / Én és te

2013. június 11. – írta Jankovics Márton

A hetvenes éveiben járó rendezőlegenda édesbús felnövésfilmje ismét egy szűk térbe összezárt testvérpár kamaradrámájából igyekszik kicsiholni az élet nagy dilemmáit. Elidegenedésből most sincs hiány, ám a politika ezúttal szabadságra ment, így inkább a popzene szolgáltatja az alaphangot.

Férfitánc – Frédéric Fonteyne: Tango libre – Szabad a tánc

2013. április 1. – írta Ritter György

Ha azt mondjuk, hogy a tánc felszabadít, az legalább akkora közhely, mint az, amikor az argentinokról híresztelik, hogy elfojtott sanyarú sorsukat, viharos történelmüket csak a tangó segítségével tudják felszabadítani. Éppen ezért nehéz újat mondani e dél-amerikai táncról. A ritkán rendező belga, Frédéric Fonteyne (Gilles asszonya, 2004) a Tango Librében mégis megpróbálta. Hiába.