Kritikusok szerint Neil Jordan az évszázad egyik híres irodalmi-szerelmi történetét használta fel Graham Greene angol író önéletrajzi ihletettségű regényének megfilmesítésekor.

Greene szerelmi kapcsolata Catherine Walstonnal – egy amerikai milliomos farmer feleségével – a nehezítő körülmények ellenére tizenöt évig tartott. Műve megírásával az angol író szabadulni akart a lelki nyomás alól, ugyanakkor áldozni kívánt a házasságtörés, szexuális megszállottság, féltékenység, gyűlölet, önmarcangoló vallásos hit, bűnbánat, kétségbeesés, blaszfémia és utoljára, de nem utolsó sorban az irodalmi elégtétel oltárán. Kérdéses viszont: mennyire sikerült mindezt Neil Jordannak vászonra vinnie? Sikerült felszínre hoznia az emberi lélek drámáját, megtalálnia a történet érthetővé és hihetővé varázslásának módját?

A film idősíkjai meglehetősen hektikusan változnak. A sztori fordulópontja, amikor a második világháború idején London egyik bérházába becsapódik egy német bomba, megsebesítve Bendrix-t, aki lezuhan a lépcsőfeljárón. Szeretője, Sarah (aki ugyanakkor legjobb barátjának felesége) Istenhez fordul: ha feltámasztja szerelmét, megígéri, soha többé nem találkozik vele. A következő pillanatban Bendrix megjelenik az ajtóban.

A továbbiakban az érdekelt felek (szerető, feleség és férj) vívódását követhetjük figyelemmel. Ralph Fiennes teljesen hozzásimul a kiábrándult, megkeseredett negyvenéves értelmiségi figurájához, akit túlcsorduló érzelmei és ateista világlátása tesznek meg nem értetté. Emlékezetes marad az angol urakra annyira jellemző merev felsőajka, amely a helyzet súlyosságától függően lazul vagy feszül meg. Julianne Moore érzelemteli játéka és közvetlensége által teljesen eltűnik Sarah szerepében, tökéletesen hihetően alakítja a gyengeségében erős szerelmes nő figuráját. A film nagyvilági, elegáns légkörét Sarah káprázatos ruhái, ékszerei teszik teljessé, amelyeket a színésznő szinte sajátjaként visel.