A francia filmeseknek nagy bánata van immár hatvan éve: egyszerűen nem sikerül nyereségessé tenni a francia filmgyártást. Ráadásul a helyzet évről-évre csak rosszabb: míg 1998-ban a francia mozibevételek 32%-a származott hazai produkciókból, 1999-re ez a szám már csak 28,5%-t tett ki, és semmi jel a javulásra.
Néhány sikerfilm kivételével (ilyen volt az Asterix és Obelix vagy a Taxi 2) egyetlen produkció sem képes fedezni a gyártási költségeket. A francia film túlélésének egyetlen titka az állam által létrehozott és fenntartott támogatási rendszer, amelynek legfontosabb pillére a Nemzeti Filmközpont (Centre National de Cinéma – CNC). Ez az intézmény gyűjti be a mozijegyekre, a televízió-csatornákra kirótt adókat, és azokat visszaforgatja az újabb produkciókba. Azonban ez önmagában nem lenne elegendő a hatalmas deficit kezeléséhez. A francia mozit valójában a televíziócsatornák tartják fönn: ők adják a CNC bevételeinek legnagyobb részét, ráadásul társproducerként, vagy a közvetítési jog megvásárlásával közvetlenül is beavatkoznak a filmgyártásba. Ezzel azt mondhatnánk, hogy megmentettük a francia filmet, de távlatilag ez tovább mélyíti a válságot: a tévétársaságok támogatásuk fejében természetesen beleszólnak a forgatókönyvek kiválasztásába, a szereposztásba, a forgatásba. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a mozifilmek is inkább a tévénézők igényeinek, ízlésének megfelelően készülnek, és így a mozikban még kisebb a sikerük, hiszen a két nézőtípus között jelentős különbségek vannak.
Az idén újabb csapást szenvedett a francia filmvilág. Márciusban a legnagyobb mozihálózat, az UGC bevezetett egy rendkívül olcsó éves bérletet, amely birtokában havi három mozijegy áráért korlátlan számú filmet lehet megnézni. Ez azért nagy érvágás, mert a CNC bevételeinek jelentős részét a mozijegyre kivetett adó teszi ki, az ilyen bérlettel viszont a tulajdonosa a negyedik vetítést már nem fizeti ki. Az UGC kártyának hatalmas sikere volt, a cég az első 13 hét alatt 600 000 belépést köszönhetett a bérletnek. A tulajdonos persze megígérte, hogy kifizeti az adót minden belépésre, függetlenül attól, hogy az jegyre vagy bérletre történt. Ennek ellenére a CNC 1 500 000 frankra (kb. 5 milliárd lej) büntette az UGC-t a belépések valódi számának eltitkolása miatt. Szeptembertől aztán a konkurrencia is hadba lépett, a Gaumont és mk2 mozihálózatok közös bérletet jelentettek be ugyanazon az áron.
A másik nagy gondja a francia mozisoknak, hogy egyes tévétársaságok rájöttek (főleg az Arte francia-német adóra vonatkozik ez) , hogy jó bevételeket érhetnek el saját tévéfilmjeik moziban való bemutatásával. A mozifilmesek persze tiltakoztak az alacsony költségvetésű, teljesen más körülmények között készült tévéfilmek moziban való vetítése ellen, de az Arte ezzel mit sem törődve múlt decemberben is két filmjét dobta piacra.
Az biztos, hogy a francia filmgyártás előtt nehéz jövő áll az új évezred elején: csak komoly mankók segítségével tud megélni, viszont pont ezek a mankók hosszabítják meg és mélyítik el életképtelenségét. A megoldást sokan keresik, de senki sem meri vállalni a teljes liberalizálás drasztikus döntését, így egyelőre minden marad a régiben.
