Lasse Hallström Csokoládé című alkotása egy burgundiai kisvárosban játszódik, ahol az élni tudó asszony, és az élni nem merő polgárság vívja meg mindennapos küzdelmeit, s mert a főhősnő a maga oldalán tudja a csokoládét, nyer. Győzelmét csupán a böjtidőszak késlelteti, ezalatt ugyanis a polgárok jelentős része önmegtartóztató életet él.

Egyszer volt, hol nem volt… időbe és helyre visz a történet, ahol a nyugalom inkább eseménytelenség, és ha az “éles északi szél” a városkába nem vezetné Viannét (Juliette Binoche) és lányát, akkor …amíg éltek, és meg nem haltak. A település polgármestere, Reynauld gróf (akit minden valószínűség szerint elhagyott az azóta már Velencében vigasztalódó hitvese) ráerőszakolja sivár, szomorú életét a többi lakosra is. Mitöbb megtiltja nekik, hogy kipróbálják Vianne pralinéit, mert látja, hogy aki belekóstolt a csábításba, az elveszett az egyház számára. Előbb a megkeseredett szívűek menekülnek a csokoládéboltba, ahol önbizalommal és életerővel töltődve szövetkeznek a prüdéria ellen.

Így kerül a képbe Josephine (Lena Olin), aki férje erőszakoskodása elől menekül és az önfejű házinéni, Armande (Judi Dench), akinek megolvasztja lelkét a forró csokoládé, vagy az a középkorú házaspár, akik szerelmi életét teszi pontra a véletlenszerűen elejtett “Viagra-bombon”. És amikor a városkát átszelő folyón megjelennek a cigányok, és megérkezik a világvándor, ám kifejezetten jóképű fiatalember(Johnny Depp), akkor csokoládé-méregkeverő főhősünk is végre rokonlélekre talál.

A film édeskeserű iróniával tárgyalja a csokoládé és az érzelmi, érzéki kielégülés közötti vélt, vagy valós kapcsolatot. Az a jelenet, amelyben a hetvenedik születésnapját ünneplő Armande lakomázó barátain végigfut a kamera, amint kimondhatatlan gyönyörrel habzsolják az édes falatokat, katartikusan hat a nézőkre is.

A franciásan pikáns szépségű Binoche-t ismét testhezálló szerepben láthatjuk viszont, az energikus, magabiztos Vianne alakjában. A történet szálai bonbon-üzletéből indulnak ki, és ide ágaznak vissza, s mint ügyes boszorkány képes ezeket a történéseket úgy irányítani, hogy minden és mindenki a helyére kerüljön. De emellett a film másik erősségét a sikeresen megválasztott mellékszereplők jelentik, akik kedvesek, bár kissé bábszerűek, ugyanis hol a polgármester, hol pedig a saját szájuk íze irányítja őket.

A film meseszerű témája “mesés” képkompozíciókkal jut kifejezésre, amelyek mindig összhangban vannak a szereplők lelkületével.

Lasse Halström előző műveihez (Árvák hercege, Szóbeszéd, Gilbert Grape, Az igazi, Tuppen) hasonlóan úgy építi fel a történetet, hogy megelőlegezi a végét: a néző mindvégig érzi, hogy a dráma nem valódi, ám ez egy cseppet zavarja, örül, hogy a maszk mögül végül kibontakozik mindenkinek az igazi arca.