Sarnecki vérprofi, nyugodt, kiegyensúlyozott ritmussal, már-már hírműsorba valóan érzelemmentesen görgeti előre történetét: egy abszurd gyilkosság és egy velejéig korrupt rendszer bukásának történetét viszi a nemzetközi közönség elé.

Úgy tűnik, nincs alkalmasabb a Los Angeles-i születésű, Bukarestben élő Matt Sarneckinél, hogy a rendszerváltás utáni Szlovákia legnagyobb botrányáról meséljen: a szervezett bűnözéssel és korrupciós ügyek feltárásával foglalkozó oknyomozó újságírónak minden tudása és eszköze megvan ahhoz, hogy egy velejéig korrupt rendszer bukásának történetével megismertesse a nagyvilágot. A 2022 májusában bemutatott Egy újságíró meggyilkolása Sarnecki második dokumentumfilmje: az előző a 2016-ban egy autóba rejtett pokolgéppel meggyilkolt Pavel Sheremet, a Lukasenka korrupt kormányát kritizáló orosz-ukrán újságíró történetét mesélte el Killing Pavel cím alatt.

Második filmje története is hasonló, csakhogy ezúttal nem olyan országból érkezik, amelyben köztudottan oligarchák uralkodnak, vagy ahol politikai ellenfeleket el szokás tenni láb alól, hanem az Európai Unió egyik országából, Szlovákiából. 2018-ban röppent fel innen a döbbenetes hír: meggyilkolták a politikai elit korrupciós ügyeivel, adócsalás-témákkal foglalkozó fiatal újságírót, Jan Kuciakot és menyasszonyát, Martina Kušnírovát. Néhány nappal később a kollégák közzétették Kuciak még befejezetlen munkáját, amely a kormány vezető politikusai, ismert oligarchák és az olasz maffia között teremtett egyértelmű kapcsolatot. Az ezt követő hetekben olyan tüntetéshullám söpört végig az országon, amibe belebukott Robert Fico miniszterelnök is. Az ennél aprólékosabb részletek azonban nem közismertek – ezekért érdemes végignézni Sarnecki filmjét (amelynek április 27-én lesz magyarországi bemutatója).

Egy interjúban (amit Sarnecki Karlovy Varyban éppen filmje egyik megszólalójának ad) a rendező elismeri, hogy amikor a gyilkosság utáni héten Szlovákiába érkezett, szégyenszemre szinte semmit sem tudott az ország belügyeiről – vagyis nagyjából ugyanannyit, amennyit a filmje átlagos nézője tudhat. Az Egy újságíró meggyilkolása a sajtóban dolgozó kollégák szóbeli visszemlékezései és sajtóbeszámolók, archív videófelvételek mozaikkockáiból összeállítja az események hátterét, és bemutatja azt az embert, aki minden jel szerint megrendelte a gyilkosságot: Marián Kucnert. Kellemetlen, minden hájjal megkent, félelmetes, öntörvényű figura portréja rajzolódik ki, aki akkor sem érzi szükségesnek arrogáns és lekezelő viselkedésén változtatni, amikor az EU-ba frissen felvett ország „maffiózói megtanultak késsel és villával enni, elkezdtek civilizálódni”. Kuciak márpedig gyakran sarokba szorította kellemetlen kérdéseivel egy-egy sajtótájékoztatón, a válogatott gorombaságoktól kamera előtt sem visszariadó Kucnert könnyedén kihozta a sodrából.

Két párhuzamos, vagy inkább egymásba fonódó szál bontakozik ki a néző előtt: egyrészt itt vannak az előre eltervelt gyilkosságot előkészítő „megfigyelési anyag” képei, a térfigyelő kamerák felvételei, a gyilkos rendőrségi vallomása stb., amelyek a társadalmi lavinát elindító bűncselekményt leleplezik, másrészt elképesztő részletek derülnek ki a kiszivárogtatott nyomozati anyagból Kucnerről, Ficóról, a rendőrfőnök Tibor Gašparról, s ezáltal egy velejéig korrupt rendszer elképesztő látleletét kapjuk.

Mindeközben szerényen és határozottan kirajzolódik egy másik „portré” is: a tényfeltáró újságíró szakmáé, amely akkor nyer iszonyatos jelentőséget, amikor a társadalom a korrupt hatalommal összeszövetkezett rendőrségre sem számíthat, amikor az újságíró nyomoz a rendőr helyett. A filmnek ez a vonatkozása pátosztól mentes óda bátor emberekről, és egy olyan hivatásról, amelyet az igazság szeretete és zsigeri igénye mozgat.

A film legszebb pillanatai viszont azok, amelyekben spontán érzelmek csillannak meg a megszólalók szemében: feltódulnak egy-egy pillanatra a Kuciakra emlékező kollégáinak arcára, akik az események után is alig bírják elhinni, hogy a világ szabadként ismert részében ilyesmi megtörténhetett, és bűntudatot éreztek, amiért „nem tudtak rá jobban vigyázni”. A legemlékezetesebb azonban a Kuciak szüleiről készült, szinte állóképszerű, vissza-visszatérő felvétel: ott ül a két összetört, (a történtekbe bele)öregedő, egyszerű, vidéki ember egy kerti hintán, mint a gyász megtestesült szobra, a csöpögő esőben, egymás kezét fogva; az apa csendesen mesél, az anya némán, csak mimikával reagálva hallgatja, és annyival egészíti ki mindegyre, már-már megmosolyogtatóan, hogy „májusban” – májusban lett volna a két ártatlanul elpusztult, tehetséges fiatal esküvője.

És hogy Kuciak gyilkosa végül megbűnhődött-e? Lehet találgatni...