Kerékgyártó Yvonne első egészestés nagyjátékfilmje, a Free Entry az anyagi keretekhez és a forgatási nehézségekhez képest egy jó életműindítás, miközben a huszonegyedik század fiatalságának nemzedéki közérzetét is kiválóan megfogalmazza. Talán az sem véletlen, hogy a köznyelvben már csak „Sziget-filmként” emlegetik.

A történet középpontjában két tizenéves lány, Betty és „V” áll, akik zsenge koruk ellenére épp elég nagynak érzik magukat ahhoz, hogy harminc gramm fűvel a zsebükben és hamis karszalaggal a csuklójukon belógjanak a Sziget Fesztiválköztársaság területére, hogy ott elpasszolják az anyagot. Az igazi bonyodalom akkor kezdődik, amikor a két tini elveszti egymást a neonfényekkel megvilágított és magyar alternatív zenekarok dallamaival aláfestett, mámoros éjszakában.

Kerékgyártó Yvonne igazi érdeme, hogy a párszázezer forintos, uzsonnapénznek számító költségvetés, a három évig elhúzódó forgatás és a nagyjátékfilmes „szűz kéz” ellenére egy igazán élvezhető alkotást varázsolt a vászonra. A Free Entryben keveredik egy sajátos felnőtté válási történet – melynek végére a tényleges azonosulási pontot jelentő Bettyvel megtörténik az, amit „V” személyisége a cselekmény kezdetétől kezdve képvisel –, miközben ezzel együttműködve a „feel good movie” jelleg – ugyan csak rövid jelenetek erejéig, de – bevezet a hamisítatlan Sziget-hangulatba. Ezen kettősségnek köszönhetően válik a Free Entry a hetvenes évek magyar filmjének „nemzedéki közérzetfilmes” (pl. Szörény Rezső: BUÉK!, Kézdi-Kovács Zsolt: Ha megjön József) irányzatának huszonegyedik századi folytatójává, csak történetének főhőseit nem a középosztály harmincas-negyvenes éveit taposó, kiüresedett alakjaiból, hanem korunk – társadalmi hovatartozás tekintetében alig meghatározott – fiataljaiból válogatja.

Persze a Free Entry-n számos ponton érződik a karcosság: a színészi játék gyakran nem elég kifejező – noha tagadhatatlan érdem, hogy a jelenetek jelentős része improvizáció, ezáltal a két lányt alakító Pusztai Luca és Barta Ágnes natúr, szinte amatőr szereplők érzetét keltik, amitől a film még inkább egy általános generációs közérzetet közvetít. A cselekmény sok esetben igen esetleges, a tényleges felnőtté válási dráma ugyanúgy sodródik a véletlenszerű eseményekkel együtt, mint a két tini, ezért nem is lesz annyira mérvadó, hogy ez határozza meg a Free Entryt. Ám ennek a spontán jellegnek köszönhetően olyan életérzés-gyöngyszemek tarkítják az eseményeket, mint a sértődött sárgadinnye-törés a Dunaparton, vagy Sziget sétányán elhangzó párbeszéd a hosszú hajú, illuminált srác és Betty között.

A film egészéből nagy figyelmet érdemel a fesztivál életképeiből összevágott pszichedelikus jelenet, melyet a space cake-t elfogyasztott „V” szemszögéből nézünk végig, és mely alatt a két lány elveszti egymást. A Sziget Eye-on induló szekvencia a fesztivál addig derűs képeiből fokozatosan vált át egy nyomasztó, tudatmódosított vízióba, melyet a drogot nem fogyasztott néző is – az igazán jó filmes megfogalmazásnak köszönhetően – legalább annyira intenzíven él át, mint az elszállt lányok. Külön kiemelendőek ebből a jelenetből a Lumináriumban játszódó képek, illetve a trippet megkoronázó – és véleményem szerint a Free Entry lebegős érzetének csúcsát jelentő – víz alatti rész.

Kerékgyártó Yvonne egy élvezetes alkotással indította el várakozásokat keltő nagyjátékfilmes életművet, melyben egy – ugyan nem túl nagy fajsúlyú – felnőtté válási történet is körvonalazódik az Y generáció kollektív életérzése mellett. A Free Entry tényleges érdeme tehát az utóbbi megfogalmazása, melyet joggal helyez egy sokak számára meghatározó hangulatot keltő közegbe, a Sziget Fesztiválköztársaságba.