Címke: fesztivál

Októberben kezdődik a 18. Koreai Filmfesztivál Budapesten

2025. szeptember 24. – írta

A Corvin moziban jövő hónap 10-17. között 29, angolul és magyarul feliratozott dél-koreai filmet nézhetnek meg az érdeklődők. Ezek között díjnyertes alkotások és premierek is találhatók, mozizáson kívül közönségtalálkozókon és különleges kísérő eseményeken is részt vehetnek a látogatók.

A japán Erdély – Szono Sion: Tokyo Vampire Hotel

2018. május 29. – írta

A borús időben tolongó vasárnapi tömeget semmi nem készíthette fel az elkövetkező két és fél órányi vérontásra. A bonchidai vetítés nyitóbeszéde alatt úgy tűnt, sokan nem is tudták, hogy a film jelentős harmadát kolozsvári helyszínek, kolozsvári színészhallgatók statisztálása, és a kolozsvári állami román színház színészének kókadt játéka fogja kitenni. A hosszasan vérző vászon előtti székek lassanként szabadultak fel.

Új szakmai programokkal bővült a Friss Hús

2018. március 29. – írta

A Friss Hús rövidfilm-válogatásának vetítései mellett szakmai programok is várják a fesztivál közönségét. A kerekasztal-beszélgetések a filmszakma jelenlegi helyzetével, a televíziós sorozatok gyártásával és a fesztiváloztatással kapcsolatos kérdéseket járják körbe. 2018-ban is visszatér a pitchfórum és a kritikaíró workshop, illetve idén először lesz Suli-Mozi és filmes job market, a The Hollywood Reporter kritikusa, Boyd van Hoeij pedig a High School Musical 3. című modern klasszikust elemzi előadásában.

Friss film és sorozat

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat