Hideo Nakata A kör című horrorfilmjével vált népszerűvé Európában és Amerikában, majd japán és amerikai produkciókkal folytatta a sort, következett A kör 2 és a Sötét víz. Több éves szünet után idén a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon tűnt fel újból, ahol The Complex című horrorfilmjének világpremierjét tartották.
Miért van az, hogy az új filmjében, a The Complexben újból gyerektestben lakozik a gonosz? Miért nyilvánul meg a gonosz gyerekeken keresztül olyan gyakran japán horrorfilmekben?
Ez nem kizárólag japán sajátosság a filmekben. A kör 2-ben a kisfiút megszállja Samara, a szellemlány és gonosszá válik. De ehhez hasonló történetekkel találkozunk az Ómenben, vagy Az ördögűzőben – Linda Blairt is megszállja a Gonosz. A The Complexben, az én filmemben ez a kisfiú a gonosz szellem, de életében egy nagyon magányos és visszahúzódó kisfiú volt, aki véletlenül halt meg, mert bent ragadt a szemetesben. Ez a kisfiú nagyjából egyidős lehet a kislánnyal a Fekete vízből, tehát öt-hat éves; ebben a korban alakul ki igazából az öntudat, tehát még nagyon közel állnak az öntudatlan világához. Ezt nem úgy kell felfogni, hogy van egy igazi másik világ. Inkább olyan mint a születés előtti semmi állapota, az űr. Ezt az űrt értelmezem én másik világként. Úgy is nevezhetnénk mint a születés előtti halál, sötétség vagy űr világát. A közelség miatt bensőséges viszony van a kis gyerekek és a halál között.
A filmben van egy elég erős démonűző-jelenet. Hogyan alakult ki? Mennyire igazi?
Nem teljesen eredeti a rítus, mert nem foglalkoztattunk egy sintoistát ezzel. Tudja, nálunk létezik egy buddhista és egy sintoista hagyomány és ez utóbbi még az animizmussal van összefüggésben, nagyon régi vallás. Még sokan hisznek közülünk a sintoizmusban mint hagyományos vallásban. A buddhizmust importáltuk Kínából és Indiából.
De a szertartás és a mantra maga tulajdonképpen valódi. Egy hegyi régióban még alkalmazzák. A szigeteken sok az árvíz és gyakran különös járványok pusztítottak az emberek körében. A lakosok pedig, hogy kezeljék a betegségeket és megóvják az embereket az ismeretlen járványoktól és minden rossztól, kialakították a saját imáikat; mert azt hitték, hogy a betegség okozója valamiféle démon, és így próbáltak a lény támadásai ellen védekezni. Ezért olyan erős a mantra és a szavak; gyakori a vér mint visszatérő elem: vörös vér, fekete vér, amivel igazán ritkán találkozunk a sintoista mantrákban. Érdekes módon a forgatás alatt, amikor föl akartuk venni a jelenetet, leállt a hangfelszerelés. A hangmérnök nem tudta fölvenni a mantrát és bepánikolt, mert ilyen dolgok nem történhetnek a modern technológia korában. Nekem is csak sokkal később mesélték el, és kicsit ijesztőnek is tűnt a dolog, mert a szavak valódiak.
A szertartást kísérő asszonyok mozdulatait egy másik japán régióból származó imákból és rítusokból vettük. De a japán közönség valószínüleg meglepődne a mantra szavainak a keménységén.
És hogyan fogadták a színészek meg a forgatócsoport azt a feladatot, hogy egy ilyen szertartást kell rögzíteniük?
Annak ellenére, hogy valódi szavakat használunk, a szertartást mi hoztuk létre, tehát fikció. A jelenet főszereplőnője, aki a démonűzést végrehajtja, rendelkezik természetfeletti erőkkel. Ő mondta nekem, hogy a jelenet teljesen kimerítette.
Japánban minden forgatás előtt szoktunk imádkozni és úgy nevezett tisztító szertartásokat végezni. Ilyenkor imádkozunk az összes csapattag és színész biztonságáért és épségéért is. Ezzel kapcsolatosan van egy vicces emlékem. A Ringu 2 című amerikai filmemben fontos szerepe van a „gonosz víznek”. Biztos van valami tudományos magyarázat rá, ami nem volt olyan nyilvánvaló, de az egész produkciós irodát elöntötte a víz a forgatás alatt. A forgató csapat a stúdióban dolgozott, de a produkciós csapatot egy láb magas víz öntötte el, amikor forgatni kezdtünk. Aztán a méhek vagy a darazsak fészket alakítottak ki maguknak a díszletesek kocsijában. Azt hinnénk, hogy az amerikaiak pragmatikus, realista emberek és nem hisznek az ilyesmikben, de az egyik gyártásvezető megkeresett engem és az asszisztensemet, egy japán-amerikai nőt és azt mondta nekünk, hogy „hallottuk, hogy japán forgatásokon szoktak tartani egy speciális tisztító szertartást”. Mi helyeseltünk, erre ő meg azt mondta „tudják, kezdünk kicsit aggódni a forgatási körülmények miatt”. Úgyhogy kellett fogadni egy japán sintoista papot, aki eljött a forgatási helyszínre, a kórházba, és levezetett egy igazi tisztító szertartást. Utána sok amerikai csapattag jött hozzám, hogy köszönetet mondjon: „Köszönöm Hideo, úgy érzem, hogy tényleg megtisztultam.” Ráadásul a pap a szülővárosomból származott – egy sintoista városban születtem.
A filmgyártásunk megtartott két modern kor előtti dolgot: az egyik ez a tisztító szertartás, amit egyes marxista meggyőződésű producerek nem hajtattak végre, mert nem hittek egyáltalán a természetfelettiben. [Mosolyog.] De azóta ők is meggondolták magukat. A másik szokatlan dolog, hogy bizonyos helyszíneken, zsúfolt bárokban és vendéglőkben jakuzák segítenek biztosítani a megfelelő forgatási körülményeket, ahol a rendőrség jelenléte nem lenne elég. Persze ez nem törvényes eljárás...
Meséljen a főszereplő színésznőről, Atsukóról. Úgy hallottam, hogy Japánban nagy sztárnak számít, ezért választotta?
Igen, nagyon népszerű popsztárnak számít. Egy AKB48 nevű csapat tagja volt. Az AKB az Akihabara rövidítése, egy tokiói városrész neve, ahol rengeteg számítástechnikai, animé- és „otaku”-bolt található. Ismeri az „otaku” kifejezést? Egyfajta kockafej. [A tolmács magyarázata: angolul „nerd”, de kicsit más a jelentése. Rendszerint olyan fiatal férfiakra vonatkozik ez az elnevezés, akik mániákus videójáték-rajongók.] De vannak „otakuk” Franciaországban és Amerikában is, és amikor ez a lány, a filmem főszereplője otthagyta az együttest, kaliforniai otaku-fiúk eljöttek Japánba, hogy az Akihabaru mellett szálljanak meg, és hogy bejussanak a búcsúkoncertre. De nem jutottak be, úgyhogy végül a tévében kellett megnézniük az eseményt. Ez a lány volt a legistenibb, egy a 7 legnépszerűbb lány közül – mivel az együttes 48 lányból állt, és ebből külön számon tartották 7 legnépszerűbb lányt. Otthagyta az együttest, mert filmszínésznő szeretett volna lenni, aki igazi főszerepeket játszik. Szeretett volna főállású színésznő lenni. Az együttes menedzsere a film egyik producere, ő ajánlotta Atsukót a szerepre. Igazán jó benyomást tett rám a lelkesedése meg az, hogy nagyon alaposan dolgozott és a forgatásra összpontosított. Másra számítottam, mert hallottam olyanokat, hogy biztos késni fog és lázadó természetű, de igazán értelmes és fegyelmezett színésznő, aki mindig pontosan érkezett és reggeltől a forgatási nap végéig komolyan dolgozott.
Többször érint a film egy érzékeny témát: hogy egyre több idős ember hal meg egyedül otthon. Nem olyasmi, ami egy horrorfilm esetében tipikus témának számítana. Miért tartotta fontosnak, hogy bekerüljön a történetbe?
Tudja, a valóságban, azt hiszem, az egész világon Japánban a leghosszabb az átlagélettartam. Egy nő nagyjából 90 évet is megér, és ahogy egyre kevesebb gyermek születik, rohamosan elöregedik a társadalom. Nem ritka az olyan, hogy egy idős pár egyedül él, a nő gondozza az ágyban fekvő férjet, és ha a nő meghal például egy infarktusban, akkor a férfi egyedül marad. Majdnem mindennapi szomorú hír és próbálunk változtatni a helyzeten, mert olyan sok idős ember él egyedül, hogy elkerülhetetlenek az ilyen esetek. A helyszínmenedzserünk mondta, hogy még abban a tömbházban is, ahol forgattunk, volt két-három ilyen eset egy hónap lefolyása alatt. Különben a film előkészítése alatt egy olyan buszbaleset is történt, ami nagyon hasonlított a történetben szereplő balesethez. Kicsit megijesztett, hogy mennyire közel járunk a valósághoz, hogy a mi fikciós filmünk és a társadalmi események milyen hasonlóak. Nem szándékosan történt így, de a filmem sok mindenben tükrözi a valóságot.
Úgy tűnt, több effektus van a The Complexben, mint a korábbi filmjeiben – szépek a víz- és fény-effektusok és sokkal nagyobb a digitális effektusok aránya, mint korábban. Minek köszönhető ez?
A körben is használtunk már digitalis effektusokat, például abban a jelenetben, ahol a lány kimászik a tévékészülékből. Azt a jelenetet nagyon sokszor vettük fel, hogy jól lehessen összetenni; az új filmben, ahol a kisfiú magával rántja a föld alá a férfit, nagyon látványosan digitális effektus, de már az egész film digitálisan forgott. Ettől eltekintve mindig is jobban szerettem a fényekkel játszani, ami sokkal természetesebb hatást ad. Most olyan könnyű az egész képet módosítani a digitális technikával, de én szívesen visszatérnék azokba a napokba, amikor nem létezett még a digitális: a 60-as évekbe például. Akkoriban nehezebb volt kidolgozni egy ijesztő jelenetet, sokkal jobban átgondoltuk a megvalósítását.
De ez látszik is a filmen. A fény mindig kifejező dramaturgiai elem: teljesen megváltozik például, amikor a lány a családjára gondol…
A japán rendszerben a vezető operatőr és a világosítók szorosan együttműködnek egymással, és a fővilágosító ezúttal sokféle effektust hozott létre. Például egy óriási víztartályt helyzett a díszlet fölé, hogy tükröződéseket hozzon létre, aztán a technikusok mozgatták, hogy a fény hullámozzon.
Igaz, hogy a Ringunak lesz 3D-s verziója?
Nem, ez nagyon vices! [Nevet.] Az IMDb-re bármit fel lehet tenni. Például ha egy színész vagy színésznő szeretne a 3D-s Ringuban játszani, fölteheti a nevem mellé ezt az információt. Lehet, hogy valaki gondolt a projekt létrehozására, de nekem semi közöm hozzá.
Az érdekelt volna, hogy mi lett volna az Ön szerepe a 3D-remake esetében?
Kevés közöm van a 3D-hez, tulajdonképpen még az Avatart sem láttam. Nem láttam igazi 3D-filmeket azokat a Disney-látványosságokat leszámítva, amiket Kaliforniában néztem meg. A 3D csak egy vidámparki szórakozás.
Nem szeretné, ha egy szellemhölgy járkálna a nézők között filmvetítés alatt?
Sadakóról, a Ringu szellemlányáról készült ilyen felvétel. Készült egy film a Ringuról, teljesen eltérő történettel. A 3D-s Sadakót egy nagyon szép színésznő játssza, és nem nagyon ijesztő, de egy adott pillanatban Sadako pókként mászik a falon, és ez 3D-effektus. Ez az egyetlen film, amit láttam 3D-s szemüveggel moziban, Disneylanden kívül. [Nevet.] Fárasztó is a szemnek.
Tudja, a mozi csal. Csak két 2 dimenziót tudunk használni, de a kép mélysége révén a 3 dimenzió érzetét nyújtjuk. Számomra az egész 3D-technológia olyan mint egy, a teljes filmtörténettel szembeforduló mozgalom. Mi megprobáltunk mélységet adni a képnek. A 3D-s filmekkel azt mondják „mélységet vittünk a képbe”, de ez nem igazi mélység. Azt hallottam, hogy az Avatar lenyűgőző – lehet, hogy majd egyszer megnézem. [Nevet.]
Mivel szokta megijeszteni a színészeit, hogy jól játsszák, hogy rémültek?
Például ostort használok. [Nevet.] Néha „szó-ostorokat” használok. Úgy kell viselkednem, mint egy juhásznak, amikor nem összpontosítanak eléggé. Bármire képes vagyok, ha szükséges a forgatás érdekében. Például amikor a Ringu főszereplő színésznőjét irányítottam – abban a jelenetben, amelyikben megcsendül a telefonja, miután megnézte a videókazettát –, inkább én „csengettem”. Nem az asszisztens játszott be hangfelvételeket egy kazettáról. Én kezdtem el kiabálni, hogy: „riiiing! rrriiiing! rrriiiing!” Lehet, hogy ez bután hangzik, de az a lényeg, hogy átveszik a szenvedélyem s az energiám, és megértik, hogy erőteljesebb színészi játékot vagy kifejezőbb gesztusokat kérek tőlük. Ez a fajta együttműködés sokat számít. Mindig úgy érzem, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere, amikor a színész játéka tökéletes. Hiszen én vagyok az első közönség, az első igazi néző, aki tanúja lehet egy remek alakításnak. És akkor már csak annyit mondok, hogy: „Vége. Ez marad. Mehet a laborba.” Addig pedig olyan, mint amikor egy lovas hajszolja a lovát, de persze csak szavakkal...
