Kritika | Julius Avery: Overlord Kritika | Julius Avery: Overlord

Ha rosszabb lenne, jobb lenne

Julius Avery: Overlord

ÉRTÉKELD A FILMET!
Overlord
Julius Avery
2018

A Filmtett szerint: 4 10 1

4

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Ritkán történik meg az, hogy a moziban ülve azon gondolkodom, hogy milyen jó lenne, ha ez a film valamivel rosszabbul lenne színészileg kivitelezve, esetleg értékelhetetlenül vágva vagy hangkeverve, mert akkor érteném. Érteném, hogy mit keres ez a történet a vásznon, ha valaki adott volna rá pár tízezer dollárt, de így, hogy J.J. Abrams producerkedésével fémjelezve fut ki a multiplexekbe szerte a világon, nem értem, hogy mi ez, és hogy mi szükség volt rá.

Ijedtségüket macsós szurkálódással elfedő amerikai katonák utaznak 1944. júniusában Franciaország felett, körülöttük háború, robbanások, repülőgépek, géppuska-tűzben elenyésző ejtőernyősök. Boyce (az elsősorban tévés szerepeket játszó Jovan Adepo) valahogy túléli az első (szó szerinti) bevetést, és kompániájának megmaradt tagjaival igyekeznek elpusztítani egy, a nácik számára fontos rádiótornyot, másképp a Szövetségesek nem tudnak partra szállni Normandiában. És néhány száz nácin végigverekedni magukat nem is okozna gondot a változatos táraságnak, akikhez egy helyi lány, Chloe (Mathilde Olivier) is csatlakozik, hamarosan azonban a német katonákon kívül valami sokkal nagyobb veszély is fenyegetni kezdi a világot.

Zombik. Bocs, hogy lelövöm a „poént”, de igazából az előzetes is lelövi, meg aztán valahogy érzi az Overlord [nem összetéveszteni a szintén második világháborús, 1975-ben készült filmmel! – a szerk.] első, zombi-mentes félóráját nézve az ember, hogy itt kell jönnie hamarosan valami hasonlónak, mert ez körülbelül  csak annyira komolyan vehető és történelmileg hiteles világháborús háborús film, mint Tarantino Hitler-ölő Becstelen brigantykja, csak épp itt egyáltalán nem szórakoztató, amit látunk. Ahhoz hiányzik sok minden, de legalább valami.

Hiányzik az erős humor – enélkül (és jó érzék nélkül) semmi értelme egy ilyen témához ilyen felütéssel nyúlni, márpedig az Overlord legkreatívabb, legpergőbb „Én fogok nyerni!” , „Nem, mert én!”-típusú dialógusait sem sokat fogják idézgetni a forgatókönyvíró-szakkönyvek. Hiányzik emellett az erős képi stílus – alternatív történelmi valóságokat komolyan is lehet megmutatni (gondoljunk csak a most harmadik évadát élő Man in The High Castle-re, vagy éppen a pocsék történettel, de erős vizuális stílusával sokunk emlékezetében megmaradt Sky kapitány és a holnap világára), esetleg valami ütős, posztmodern soundtrack.

De leginkább egy karizmatikus főszereplő hiányzik: Adepo aranyos és ártalmatlan, de nagyjából annyi. Hiányzik néhány ténylegesen érdekes mellékszereplő is, akiknek nincs egy-egy jól látható visszaszámláló a homlokára írva, hogy mennyi van még neki hátra a harcmezőn (ne várja el tőlem egy filmes sem, hogy igazán sajnálni tudjak egy filmszereplőt, aki az aknamezőn épp a visszavonulásáról regél, majd óriási meglepetésre, felrobban). Vagy lehetne legalább egy szórakoztató főgonosz, akit igazán utálni lehet – Pilou Asbæk remekül fog majd a minden filmjében paraarcú Michael Shannon nyomdokaiba lépni, mint sablonos, rosszarcú filmes főgonosz, de egyelőre a Trónok harcában jobbat alakít ebben a kategóriában, mint itt, arról nem is beszélve, hogy Christoph Waltz fergeteges Hans Landáját talán már senki nem fogja amúgy sem letaszítani a kategória trónjáról.

Technikai értelemben minden teljesen elviselhető az Overlordban, a fények jól vannak beállítva, a speciális effektusok látványosak, és nem kizárólag számítógéppel készültek, a hangkeverés pedig gyomorba vágó helyenként (bár talán túlzáson túlira van felhangosítva – értem, hogy a háború hangos, de a dobhártyámat is szeretem), épp csak nem tud érdekelni semmi, ami a vásznon történik.

Ahhoz hiányzik a történetből valami, ami elhiteti velem, nézővel, hogy volt értelme a témát és az időszakot ilyen stílusban és ezzel a szereposztással vászonra vinni. Hiányzik belőle egy Tommy Wiseau. Valaki, akinek egy ténylegesen egyedi látásmódja van, aminek köszönhetően a papíron legunalmasabb történet is valami olyasmivé alakul, hogy ne tudjunk félrenézni, ha akarunk sem. A második nagyjátékfilmjének rendezői székébe ülő Julius Avery sajnos nem ilyen markáns alkotó.

Az Overlord legnagyobb hibája, hogy túl jól sikerült magához képest, de ez nem válik erényére. Ez a sztori még érdekes és szórakoztató is lehetetett volna, ha elfogadja magáról, hogy az, ami. Egy nácis-zombis film legyen harsány, legyen szörnyű, nézhetetlenül borzalmakkal teli vagy ironikus, metsző humorú (ld. Edgar Wright mundán-zombi apokalipszis-opuszát, a Halotti hullák hajnalát), de legalább emlékezetes, szórakoztató, elgondolkodtató. Vagy épp olyan rossz, hogy az már jó. Ám ilyen sótlanul és súlytalanul teljesen értelmetlen az Overlord létezése is – de nem gond: mint az ennyire fölösleges filmeket általában, elfelejteni ezt sem lesz nehéz.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Overlord

Overlord

Színes akciófilm, háborús, horror, sci-fi, 2018

Rendező:
Szereplők: , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

4

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat