A mozgóképet előzményei nem a szórakoztatóiparhoz, hanem a tudományos megismeréshez kötik. És bár a film az ismeretterjesztésnek mindig a legköltségesebb eszközei közé tartozott, a XX. század első felében egyre nagyobb népszerűségre és jelentőségre tett szert ezen a téren is.
Amikor Edward Muybridge 1872-ben először készít sorozatfelvételeket, ezek révén a versenylovak mozgását sokkal pontosabban lehet megfigyelni, mint szabad szemmel, s így végre eldönthetővé válik az a sokat vitatott kérdés, hogy vannak-e a vágtában olyan pillanatok, amikor a lónak mind a négy lába a levegőben van. A XIX. század nyolcvanas éveire aztán kialakulnak azok az eljárások, amelyek révén a fényképsorozatot felvillantásokkal kivetítve a folyamatos mozgás élményét lehet felkelteni a nézőben. Étienne Jules Marey, aki előbb üvegkorongra, majd papírtekercsre rögzített kivetíthető sorozatokat, olyan felvételeket készít a madarak röptéről, melyek még ma is tanulmányozhatóvá teszik ezeket a bonyolult mozgásformákat. Az ő nevéhez fűződik az első lassított felvételek bemutatása is. Ez nyilvánvalóan olyan lehetőség, amely – az emberi szem időbeli felbontóképességét megnövelve – új távlatokat nyit meg a megismerés előtt. De ugyanígy gazdagítja a társadalmi folyamatok nyomon követésének lehetőségeit a filmkészítés lumiere-i, azaz a dokumentálásra épülő útja is. A gyorsan terjeszkedő filmhíradós hálózatuk keretében készült tudósítások a szó szigorú értelmében korántsem reprezentálják ugyan a történelmi folyamatokat, mégis sajátos és hasznos eszközeivé válnak a társadalmi önismeretnek, sőt a társadalomtudományi kutatásnak is.
Az első magyar film a táncról szóló ismeretterjesztő mű volt, amelyet a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat székházának, az Urániának a tetején forgattak, és arra szánták, hogy illusztrálja az azonos témájú előadást. A film az ismeretterjesztésnek mindig a legköltségesebb eszközei közé tartozott, a XX. század első felében mégis egyre nagyobb népszerűségre és jelentőségre tett szert ezen a téren is. Gondoljunk csak arra, hogy Magyarország legrégibb filmgyára az Iskolai Filmintézet volt, és hogy a két háború között a mozisoknak a játékfilmek előtt úgynevezett kultúrfilmeket is vetíteniük kellett! Költöttek tehát erre a területre – sőt nem is keveset –, mert értelmet látták benne. Mi lehet ennek a magyarázata? Az indok kettős. Részint a film sajátos lehetőségeiben, részint az adott történelmi helyzetben gyökerezik. A film ugyanis rendkívüli meggyőző erővel tud a valóságról szóló, akár tudományos igényű híradásokat eljuttatni a nézők széles köréhez, köztük azokhoz is, akik munkájuk, illetve mindennapi életük során más módon nem is igen találkozhatnának ezekkel az ismeretekkel. Kifejezőereje és hitelessége pedig különösen alkalmassá teszi arra, hogy a tudás átadásának szabályozott keretei között – az iskolában, illetve az ismeretterjesztésben – mintegy testet adjon az ismereteknek: járható híd legyen a valóság zöld fája és a róla szóló szürke elméletek között.
A filmes ismeretterjesztés felismert fontosságának másik oka abban rejlik, hogy a huszadik században lezajlott technológiai és a társadalmi változások egyaránt gyakran igényelték az emberek befolyásolásának, szemléletük szükség szerinti megváltoztatásának és ismeretanyaguk külső meghatározásának hatékony eszközeit. Természetesen a film hazug tartalmakat is képes az igazsághoz hasonló módon meggyőzően megjeleníteni, így nem véletlen, hogy a totalitárius rendszerek egytől-egyig ideológiájuk terjesztésének fontos eszközét látták benne. Annak ellenére, hogy nem ritkán állították a manipuláció szolgálatába őket, az úgynevezett nem fikciós filmműfajok meglelték társadalmi szerepüket és kialakították saját formanyelvüket. Elkülönültek egymástól a tudományos dokumentációt és megismerést közvetlenül szolgáló kutatófilmek, a meghatározó módon didaktikus oktatófilmek és a nagyközönségnek szóló ismeretterjesztő, valamint dokumentumfilmek. Nyilvánvaló ugyan, hogy ezen filmes területek között szükségszerű átfedések, sőt termékeny kölcsönhatások vannak, e kategóriák összessége mégis jól tükrözi azt a sokrétű feladatkört, amelyet a film a természeti és a társadalmi valóság megismerésében és megismertetésében betölt.
Európa tudományos filmgyártásában jelentős fellendülést és előrelépést hoztak a hatvanas évek. Ebben szerepet játszott, hogy a hidegháború elmúltával megenyhült légkörben a világ kulturálisan is nyitottabbá vált. A Nyugaton és Keleten egyaránt érzékelhető gazdasági föllendülés és a mind szélesebb körben kialakuló nemzetközi együttműködés hatására bizakodóbb és fogékonyabb lett a közönség, és hitt abban, hogy kellő felkészültséggel valóban a kezébe veheti sorsának irányítását. Ugyanez az időszak olyan látványos előrelépéseket is hozott, mint például az űrkutatás, és ez jelentősen megnövelte a tudomány tekintélyét, nemegyszer még a mindenhatóságába vetett hitet is. A tudósok maguk is nagy bizakodással tekintettek a jövőbe, és túlságosan közeli határidőket szabtak bizonyos problémák megoldására, mint pl. a kézben tartható magfúzió vagy a géntechnológia. A szocialista országokban ekkoriban nyer polgárjogot a társadalomtudomány számos addig kirekesztett ága.
Mindez érdekességet, izgalmat, sőt tétet is adott az ismeretek befogadásának s ezzel együtt a filmes valóságfeltárásnak és ismeretterjesztésnek is, és az egyes országok filmgyártásai meg is feleltek ennek a kitapintható „társadalmi megrendelésnek.” A hatvanas évek végén azonban ez a lendület megtört. A rendszerek megváltoztatásának szelíd kísérleteit Nyugaton és Keleten egyaránt lázadásnak minősítették, és keményen letörték az államapparátusok, lett légyen szó a párizsi diáklázadásokról vagy a prágai tavaszról. Új erőre kapott a fegyverkezési hajsza – tüneteként annak, hogy a nagyhatalmi ellenérdekeltségek ismét a növekvő befolyásra tettek szert a népek életében. Ezt a helyzetet tovább súlyosbította a hetvenes évek két olajárrobbanása és a nyomukban járó gazdasági világválságok.
A tudomány egyre több területen hazudtolta meg az előző korszak felfokozott várakozásait. Addig korlátlanul érvényesnek hitt modellek dőltek meg. Fájóan emlékezetes felismerés volt például az, hogy a közgazdaságtudomány korábbi állítása – mely szerint a munkanélküliség és az infláció egymással ellentétesen növekszik vagy csökken – megdőlt, és a világ kénytelen volt megtapasztalni, hogy bizony-bizony jelentős mértékben növekedhet mindkettő egyidejűleg. Az új helyzetek kihívásainak a tudomány sem tudott oly mértékben megfelelni, mint a hatvanas években megfogalmazott elvárásoknak, így presztízse is leértékelődött, s ezzel párhuzamosan támogatottsága is csökkent: lehetőségei beszűkültek. Ebben az időben kezdtek – elsősorban Nyugaton – lábra kapni a tudományellenes nézetek és a világértelmezések misztikus alternatívái.
Volt tehát egy olyan korszak, amikor a mindennapi életükben elbizonytalanodott emberek – nem teljesen megalapozott – várakozásainak maga a tudomány sem tudott megfelelni, s noha születtek kiváló alkotások ebben a korszakban is, a filmes ismeretterjesztés és valóságfeltárás körül is újjáteremtődtek bizonyos korlátok. Ebben a periódusban – főként Keleten – mégis elkészültek azok a filmek, amelyek direkt módon vagy virágnyelven, de elsősorban a tömegek számára adták meg a társadalmi igazságok felismerhetőségének és kimondhatóságának élményét, és ezzel megalapozták, segítették a későbbi társadalmi változásokat is.
A valóságfeltáró filmeknek ez a szerepe többé-kevésbé jellemzi a nyolcvanas éveket is, jelentősége azonban úgy csökkent, ahogy a közélet és a politika színterein egyre nagyobb teret kaptak a reformgondolatok és a rendszer tényleges megváltoztathatóságának politikai cselekvésben is megmutatkozó előjelei. A keleti tömb országai mély válságba kerültek, ami sem a tudomány, sem a kultúraközvetítés keretfeltételeinek nem kedvezett. Ennek egyik legsajnálatosabb következménye nem önértékeik fogyatkozásában mutatkozott meg, hanem meglazult a kapcsolat a tudományos és filmes igazságkeresés, illetve tudásközvetítés és a társadalom szélesebb rétegei között. Filmes területen gyakorlatilag azóta sem sikerült visszatalálni a közönséghez – és korántsem csupán a nem fikciós műfajokban, hanem a játékfilmgyártás területén sem. Nincs érzékelhető társadalmi megrendelés, nem esemény egy-egy új hazai vagy európai film bemutatója, nem érzi úgy a néző, hogy a film ténylegesen segítségére van abban, hogy eligazodjék a saját világában.
A kilencvenes éveket a tömeges értékvesztés és az elbizonytalanodás jellemzi. Nincs olyan ideológia, nem maradt olyan értékrendszer, amely az elmúlt évtizedekben, elméletben vagy gyakorlatban, ne járatta volna le önmagát. Az információáradat mind mennyiségénél, mind pedig kontrollálatlanságánál fogva inkább elbizonytalanítja, minthogy hitelesen és megbízhatóan tájékoztatná és eligazítaná az embereket. Sokan a valóságtól is elfordulnak, kétségeiket inkább szőnyeg alá söprik, és pótmegoldásokat találnak életükre. Virágzik az áltudomány, hiteltelen próféták soksága árasztja el a tömegkommunikációt, amely egyébként, szinte kivétel nélkül, messze a tárgyilagos tájékoztatás fölé helyezi az érdekességet, az eladhatóságot. Egy olyan világban, amelyben egyre halmozódnak a megválaszolatlan kérdések, mind nagyobb szükség lenne a valóság feltárására, a megbízható ismeretek és a valódi értékek közvetítésére, s ezt szolgálni tudnák a tudományos filmek is. Ezt azonban jelenleg nem ismeri fel a közönség, s ennek megfelelően az egyes nemzetgazdaságok nem is fordítanak jelentős összegeket erre a célra.
