Mától látható a magyarországi mozikban a Kilakoltatás, Fazekas Máté első nagyjátékfilmje, amely egy zűrös kilakoltatást mutat be egy napba sűrítve. A filmet megtörtént események ihlették, a bemutató kapcsán beszélgettünk a forgatókönyvírásról, a forgatást megelőző munkáról, a lakhatási problémákról és a humor filmben betöltött szerepéről is.
Fazekas Máté az ELTE Filmtudomány mesterszakán végzett filmkészítő szakirányon, utána évekig dolgozott forgatókönyvíróként, Csicskár Dávid Uchebnik (2016) c. filmjének is társforgatókönyvírója volt. 2018-ban elkészítette első saját rendezésű kisjátékfilmjét, az Apám szívét, mely a 2019-es Friss Húson különdíjat nyert. A Kilakoltatás az első nagyjátékfilmje, amely az FP Films és a Filmfabriq produkciójában, a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készült. A film a Rendezők hete program hivatalos szelekciójában versenyben lesz a 2022. április 1–10. között tartott portugáliai Fantasporto Nemzetközi Filmfesztiválon.
A film a CineFesten debütált, hogyan fogadták?
Alapvetően jól fogadta a közönség, teltházas vetítésünk volt és ami a legjobb, hogy a nézők érzékelték, hogy ez egy humoros film és már az első gegtől kezdve nevettek. Ez szuper volt, mert amikor a különböző vágatokat készítettük és tesztvetítéseket szerveztünk, ott jóval később kezdtek el nevetni az emberek. Úgy érzem, hogy átjött a filmnek a humora, és ez borzasztóan fontos, mert ez a film akkor működik a leginkább, ha tudsz rajta nevetni, de aztán a végén tudsz rajta csöndben is lenni.
Az ELTE filmes mesterszakán végeztél, ami alapvetően egy elméleti képzés. Hogyan jutottál el a gyakorlati szakaszig, a forgatókönyvíráshoz és a rendezéshez?
A mesterszakon már aktívan foglalkoztam forgatókönyvírással, már ott a gyakorlati szakirányt választottam, és utána éveken keresztül forgatókönyvíróként dolgoztam. Aztán jött egy gondolat, hogy mi lenne, ha nem csak írnék, hanem megpróbálnék nagyobb kontrollt szerezni a filmkészítési folyamatok fölött: így készítettük el Osváth Gábor producerrel az első független rövidfilmünket, az Apám szívét. Onnantól kezdve talán már túl gyorsan is jutottam el ehhez a filmhez, mert épphogy csak kész lett az Apám szíve, az Inkubátor Programba már be is válogatták a filmtervemet. Gyakorlatilag időm se maradt, hogy még egy rövidfilmet készítsek, mert végül megkaptuk a támogatást is, és utána teljesen erre álltunk rá. Azért úgy érzem, hogy jól jött volna még az a plusz rutin, amit 1-2 rövidfilm adhat.
Az Apám szíve egy feszült helyzetet dolgoz fel, egy helyszínen játszódik, egy szituációt bont ki. Hasonlóan a Kilakoltatás is egy nap alatt játszódik és egy cselekményszálon fut. Van ebben valami szándékosság, hogy téged ezek a feszült, tömör események érdekelnek?
Is-is. Szeretem a zárt történetek allegorikusságát, illetve azt a történetmesélői kihívást, hogy valamit nagyon tömören, összesűrítve kell elmesélni: a helyszínről nem léphetsz ki, nem vághatsz át egy mellékszálra, egy másik helyszínre és időben is csak egészen piciket tudsz ugrálni. Az egy szerencsés együttállás, hogy én ezeket a kereteket nagyon kedvelem, de közben meg ez a leggazdaságosabb történetmesélés is. Az Apám szívét igazából csak így tudtuk megcsinálni, mert annyira kevés pénz volt rá. Alapból azért választottam ezt a Dragomán György novellát, mert tudtam, hogy ez így leforgatható. A Kilakoltatás története egy régi történet, ami már lassan 10 éve van velem, és azért választottam az Inkubátor pályázatára, mert a program keretein belül jól értelmezhető és leforgatható. Ezzel is próbáltam versenyelőnyt szerezni, mert ez egy olyan sztori, ami az Inkubátorra van szabva. Tehát itt tudatos költségvetési megfontolások is vannak, meg az, hogy én ezeket a történeteket szeretem.
Mennyire tudtál felkészülni egy kisjátékfilm után a nagyra?
Egészen biztos, hogy nem volt elég egy kisfilm, de a filmre büszke vagyok, kihoztuk azt, amit az adott keretekből lehetett. Persze amikor vágtuk a filmet, akkor már szembesültem a film hibáival és saját rendezői mulasztásaimmal, de ez a filmkészítés természetes velejárója. Lehetett volna többet futni ez előtt a maraton előtt, az biztos.
Az Inkubátor Programos filmek költségvetése az átlagos magyar filmek költségvetésének töredéke. Mi volt a legnagyobb kompromisszum, amit emiatt meg kellett hozni? Téged segítenek vagy gátolnak a keretek?
A forgatási napok száma volt a legnagyobb kompromisszum, iszonyatos tempóban kellett dolgozni, 19 napunk volt összesen, csúszás nem fért bele, ezt a feszültséget szívesen megspóroltam volna. Mindent vagy aznap vettünk fel vagy nem vettük fel. Emellett teljesen kiszolgáltatottak voltunk az időjárásnak, külsőben voltunk végig, ezért ha egy felhő jött, már nem tudtunk forgatni, mert nem kapcsolódott volna a film többi részéhez.
Leginkább a forgatókönyvírás folyamatából tudnék pozitív példát hozni arra, hogy ezek a keretek hogyan tudtak mégis inspirálni. Már a nulladik pillanattól kezdve eldöntöttem, hogy nem léphetünk ki ebből a térből soha és, hogy reggeltől estig történnek a dolgok. Úgy írtam, mint egy színdarabot vagy egy görög drámát: egy nap alatt, egy helyszínen, egy történetszál fut és a főszereplővel vagyunk az összes jelenetben. A tömeggel is kreatívan kellett játszani, ami rendezési fogás is, de már a forgatókönyvben kellett erre figyelni. A tömegjelenetekre – amik a ház előtt játszódnak – összesen 5 napunk volt, emiatt a többi napokon valahogy ki kellett takarnunk őket. Ezért van a kommandósok busza a mező közepén, aminek át tudunk menni a másik oldalára, és akkor a tömeget nem kell mutatni. Ezért találtam ki, hogy bezárják egy autóba a főszereplőt, és ezért mennek el beszélgetni egy mellékutcába a szereplők. A legtöbb ilyen megoldást már a forgatókönyvbe beraktam, hogy ne a forgatáson kelljen ezekkel foglalkozni.
Egy helyszínen, egy nap alatt játszódik a cselekmény, ez mennyiben volt könnyebbség és mennyiben volt nehézség a forgatás során?
Az egy óriási könnyebbség volt, hogy nem kellett költözni: egy stáb életét nagyon meg tudja nehezíteni, ha újra be kell lakni egy teret. Másrészt viszont nehéz volt, mert minden annyira szorosan kapcsolódott mindenhez, hogy erre nagyon kellett figyelni. Például a főszereplő ugyanabban az öltözékben van végig, de a ruha elhasználódása fokozatos kell legyen, és a jeleneteket nem sorban vettük fel. Úgyhogy erre folyamatosan kellett figyelni, hogy hol van a nyakkendője bekötve, hol van az ingujja feltűrve, hol van a nadrág elszakadva és ezek meg is nehezítették a munkát, mert itt olyan apró jelekről van szó, amelyek akár a jelenetezést is felboríthatják. Nagyon alaposan elő kellett készíteni, hogy egyik jelenetről a másikra hogyan ugrunk át, akkor is, ha a két jelenet 5 méterre játszódik egymástól.
Nehéz jó vígjátékot csinálni? Ez egy dramedy, mennyire érezted nehéznek ezt a műfajt?
Az fontos volt, hogy ne akadjunk le azon, hogy valami nem elég vicces. Ha egy vicc nem jött ki úgy, ahogy szerettem volna, de közben a jelenet megvolt és működött, akkor hagytam és mentünk tovább. Nem volt lételem az, hogy minden és mindenáron vicces legyen. A történetet igyekeztem úgy megírni, hogy vicc nélkül is működjön. Amúgy is azt a humort preferálom, ami természetesen tud jönni a helyzetből vagy a karakterekből és nincsen beleerőszakolva a történetbe. Nem akartam abba a hibába esni, hogy mindent a poénokra húzunk fel. A humor egyébként is egy szubjektív dolog: az, hogy ki min nevet és mit talál viccesnek, azt egyéne válogatja, ezért nem jó, ha ezen áll vagy bukik egy film. Egyébként meg épp a CineFesten meglepődve tapasztaltam, hogy a közönség olyan jeleneteken is nevetett, amelyeket én egyáltalán nem szántam viccesnek és amelyeken mi a vágóval például sohasem nevettünk.
Hogyan választottad ki a színészeket? Milyen volt a casting? Mi volt az elsődleges szempont a színészválasztásnál?
Nem volt casting egyáltalán, felhívtam a színészeket, hogy velük szeretnék dolgozni. Ha az ember sokat jár színházba és filmes szemmel figyeli a világot, akkor már jó ideje kiválaszt magának embereket, akiket szeret és velük akar dolgozni. Nekem is van egy ilyen virtuális színésztáram azokból az arcokból, akiket láttam egy darabban vagy egy filmben és jó figuráknak tartok. Ez a módszer nagy kockázatokat rejt magában, de ezeket be kellett vállalni, mert pont az első covid-hullám idején készítettük elő a filmet, 2020 tavaszán, amikor minden bizonytalan volt. Mi sem tudtuk, hogy fogunk-e forgatni vagy sem, későn született meg az a döntés, hogy akkor mégis elindulunk. Kb. 2 hónapunk volt az egészet összerántani, és időben sem fért volna bele egy hosszabb casting a kisebb szerepekre. A produkció nem is tudott óriási összegeket fizetni, ezért ebben a helyzetben azt tudod csinálni, hogy érzékelteted a színészekkel, hogy ők fontosak neked és felhívod őket direktben. Ez rizikós is volt, mert mi van, ha nem illik a szerepbe, de úgy voltam vele, hogy ezt meg kell lépni – és nagy százalékban jónak is bizonyultak a megérzéseim.
Amikor a könyvet írtad, akkor már tudtad például, hogy Orosz Ákos lesz a főszereplő?
Az öt legfontosabb szereplőt – Orosz Ákost, Mészáros Blankát, Láng Annamarit, Znamenák Istvánt és Nagy Marit – nagyon hamar felkértem. Ákos karakterére egy olyan embert kerestem, akiről elhiszed, hogy ő egy végrehajtó, egyszerre tud kemény lenni és ennek az ellentéte is, érzékeny és csetlő-botló ember is egyben.
A kilakoltatás mint társadalmi jelenség fontos volt számodra?
Nemcsak a kilakoltatás érdekelt, hanem ennek egy szélesebb perspektívája is, a lakhatás. Hogyan tudunk ma itthon fedelet tudni a fejünk fölött? Csak a szüleink segítségével tudunk albérletet bérelni vagy csak végrehajtás alatt álló házat tudunk megvenni, ha saját otthont szeretnénk? Mi a szerepe ebben a bankoknak? Ezt egy problémának látom, és ha ezt szétszálazzuk, akkor érdekes összefonódásokat találunk. Szándék volt, hogy ezt a kilakoltatást egy tágabb nézőpontból láthassuk, ezért van több karakternek is külön erre a helyzetre reflektáló jelenete a filmben. Arra törekedtem, hogy az ironikus hangnem megmaradjon végig, de ha egy pillanatig is belegondolsz, azért ott legyen a dráma.
Milyen kutatómunka előzte meg a forgatást? Hogyan zajlik egy kilakoltatás?
Itt még a könyv nagyon korai szakaszában beszéltem bírósági végrehajtókkal, ügyvédekkel, aktivistákkal, rendőrkommandósokkal, elég alaposan körbejártam ezt a témát. A forgatókönyv verziói is aszerint alakultak, hogy ezek az emberek mit mondtak, hogyan működik egy ilyen eljárás. A Péterfy Bori karaktere is azután került bele a könyvbe, hogy beszéltem Udvarhelyi Tesszával, az AVM, A Város Mindenkié csoport egyik kiemelt tagjával, és utána formálódott meg bennem, hogy ezt az aktivista részt jobban árnyalni kellene.
A főszereplő saját magában is hosszú utat jár be, ott is zajlik egy nagytakarítás, saját magát is felleltározza.
Fontos volt, hogy ne csak egy újságcikket mondjak fel ezzel a filmmel, hogy milyen szomorú és abszurd ez, hanem hogy ez a kilakoltatás önmagán túl is jelentsen valamit, érzelmi síkon is adjunk valamit a nézőnek. Azt már az elején tudtam, hogy ehhez a végrehajtóval kell mennünk és nem a bajba jutott szereplővel. Azt akartam, hogy a végrehajtóról a lehető legtöbbet tudjunk meg, amit a szituáció megenged. A kilakoltatás ezáltal személyes és társadalmi síkon is működik, ezért kellett ennyi szereplő, akik fontosak a főhős szempontjából. Az volt a cél, hogy a kilakoltatás mellett ez a főhősnek egy felszabadulás-története is legyen.
A különféle abszurd szabályok betartása is sok komikus helyzetet szül. Ezek valóban így működnek vagy volt olyan, amit ti találtatok ki?
Ez a film egy megtörtént eseményen alapszik, az unokatestvérem ennél a kilakoltatásnál kint volt, ő mesélte el nekem a sztorit évekkel ezelőtt. A bürokratikus eseményeknek a láncolatát onnan vettem át, és ehhez tettem hozzá a fikciós részt: a főszereplőt és a nénit a családi hátterükkel. Azt akartam, hogy úgy jöjjön létre az abszurd a filmben, hogy közben minden a lehető leglogikusabban történik, és a néző azt érezze, hogy senkinek nem volt módja másképp cselekedni. A fejlesztés során több dramaturgnak és forgatókönyvírónak is elküldtem a könyvet véleményezésre, és voltak olyan visszajelzések, hogy a sztori túlságosan billeg a realista dráma és az abszurd között és hogy valamelyik mellett le kellene tenni a garast. Most akkor ez román újhullám vagy Örkény? Nekem erre az volt a válaszom, hogy abból bontakozik ki az Örkény, hogy minden román újhullámosan történik, azaz a legrealistább lépésekkel jutunk el a legfurcsább abszurdig.
Ha választanod kellene, akkor írás vagy a rendezés?
Nehéz kérdés, mert nagyon szeretek írni és nagyon szeretem a vágószobában összerakni a filmet, csak a kettő között ott van a rendezés is. Amit igazán szeretek, az a legapróbb kreatív kontroll a film fölött és ebbe a rendezés is beletartozik, de ezt csak egy szeletének látom a filmkészítésnek. Nem mondhatom, hogy minden pillanatát élveztem a rendezésnek, mert ez egy folyamatos problémamegoldás és kompromisszumra kényszerülés. Nehéz elviselni, hogy abból, amit elképzeltél, valójában fokozatosan lejjebb kell adnod, amíg a végeredményben megszületik egy olyan, amit egy idő után majd tudsz szeretni, de a forgatás pillanatában nincs idő kiélvezni a pillanatokat. Ahol erre van idő, az az írás és a vágás. A rendezés harc az idővel, a másik kettőt nagyon szeretem.
