Ezt láttuk a TIFF-en 4.

Az ötödik TIFF-napon haladtunk a versenyprogrammal is, de lesz ma szinte autentikus román Kusturica-film és nagyszerű brit dráma is egy veterán rendezőtől.

Dan Chişu: Ursul / A medve, 2011, román, 83 perc

A nemrég rendes mozis forgalmazást is kapott A medve nagyon érdekes próbálkozás a lassan korlátozóvá és zavaróvá váló „román újhullám” címkéből való kitörésre: egy klasszikus és jó értelemben vett közönségfilmről van szó. A 90-es évek legelején vagyunk, az átkos rendszer nyomai még alig kezdtek eltűnni. Egy bukaresti cirkusz akut pénzhiányban szenved, ezért a gonosz igazgató úgy dönt, hogy illegálisan eladja a kivénhedt medvét egy német vadásznak. A cirkusz munkatársai viszont szeretik a jó öreg medvét és utánaindulnak, hogy kiszabadítsák. Mondani sem kell, jó kis balkáni-karneváli hangulatú mozi kerekedik ki belőle, ahonnan nem hiányozhat a cigányesküvő meg a hasonló kusturicai cselekménydúsító eszközök sem. A letisztult, egyszerű és szép képi világú alkotásnak román közönségfilmes mércével egészen jól megírt forgatókönyve van, s a néha túljátszó színészekre is rá lehet fogni, hogy márpedig cirkuszban dolgoznak. A slusszpoén is működik, nagyon jól lehet kacagni ezen a filmen, szeretnivaló – még annak ellenére is, hogy szinte mindenről eszünkbe jut, hogy már láttuk valahol... (jbn)

Vetítik: június 8., szerda (ma), Ursus Open Air (Főtér), 21.45; június 12., vasárnap, Odeon 5-ös terem, 12.15

Mike Leigh: Another Year / Még egy év, 2010, brit, 129 perc

[Szupernóva] „Nem mindenkinek van türelme a Mike Leigh-filmekhez ám!” – világosított fel engem is valaki, amitől nem tagadom, picit elszomorodtam, aztán eszembe jutott, hogy minden bizonnyal nincs is még olyan film, amit mindenki egyezményesen imádna. Az Another Year az igazságtalan, kegyetlen magányról szól. Egy pszichológus nő geológus férjével amolyan boldog életet élnének, de környezetük sem panaszkodik soha. Azonban egyre gyakrabban kezdenek látogatók arrafele járogatni, így sokszor akarva-akaratlanul magányos lelkek találkozóhelyévé válik otthonuk, és a legmagányosabbak még véletlenül sem találnak soha társra, csak a harmonikusnak látszó fészek vonzza őket egy idő után mindig vissza. A sztori persze nem ennyire tragikus, olyannyira tele van humorral a film, hogy folyamatosan kuncogott, vagy éppen hangosan kacagott a közönség. Továbbra pedig isteniek a színészek, stilizáltan hiperrealista a stílus, és csodával határosan soha nem deprimál, pedig tudjuk hogy reménytelen. Ja, még jut eszembe, a film egy olyan szállal, és szereplővel indít, aki tíz perc után, az igazi szereplők megjelenésével teljesen eltűnik a történetből. S az igazi főszereplőről is csak az utolsó pillanatban tudjuk meg, hogy ő a főszereplő. Nem tudom, hogy kinek van és kinek nincs türelme Mike Leigh-hez, de én mindenkinek ajánlom: veszítenivalója ezzel a filmmel igazán senkinek sincs, egy próbát megér, s pont. (obl)

Még vetítik: június 8., szerda (ma), Studház, 16.00

Valdís Óskarsdóttir: Kóngavegur / King's Road, 2010, izlandi, 100 perc

[Versenyprogram] A nemzetközi porondon leginkább vágóként ismert Valdís Óskarsdóttir két éve debütált rendezőként is a TIFF-en, akkor Sveitabrúðkaup (Családban marad) című fergetegesen izlandi komédiájával oly magasra tette a mércét, hogy idén már lehetetlen volt felülmúlnia önmagát – pedig valójában minden adott hozzá, csak a forgatókönyvön és a karaktereken eluralkodó káosz nem engedett teret a befogadásnak. Júníor három, Németországban eltöltött év után hazatér Izlandra, ahová egy német „barátja” is elkíséri. Ahhoz, hogy kezdhessen valamit az életével, némi (természetesen anyagi) támogatásra lenne szüksége, ám apja ellenségesen viszonyul minden elfecsérelt (értsd: nem saját magára költött) korona gondolatához. A film címét is kölcsönző utca lakosai elégedetlenek, frusztráltak és neurotikusak, cselekedeteik pedig olyannyira irracionálisak, hogy egy idő után teljesen élvezhetetlenné teszik az amúgy friss északi lendülettel és ropogós humorral indító dramedy-t. Óskarsdóttir újból felsorakoztatta az apró ország legkiválóbb színészeit, bónusznak pedig a Good bye, Lenin! és a Becstelen brigantyk német titánját, Daniel Brühlt is beültette a fagyos közegbe, ami amúgy változatlanul gyönyörű és lélegzetelállító, de sajnos már nem elég masszív mankó ahhoz, hogy egy (izlandi) film megálljon tőle a saját lábán. (cse)

Még vetítik: június 9., csütörtök, Republica/F. P., 13.00; június 10., péntek, Odeon 4-es terem, 19.30

Nikolaj Steen: Oldboys, 2009, dán, 100 perc

[Szupernóva] Vannak filmek, amelyek nem tűznek ki különösebb célokat maguknak. A közönség jöjjön el, fizessen (habár ez alkalommal ingyen volt), szórakozzon, és ha a „keret” megengedi, akkor a film legyen tanulságos, életszerű, szóljon a szerelemről, kalandról, mulasztásról, egy igaz barátságról, majd végezetképpen a záró boldog pillanatról. Vannak olyan filmek, amelyek ezeket teljesítik is. A dán Nikolaj Steen filmje, az Oldboys kifogásolhatatlanul teljesít – egyszerűségében jó, emiatt pedig teljesen felejthető. Az öregfiúk focicsapata megfeledkezik a legunalmasabb csappattagról, és elhagyják, míg az országot átutazva önfeledten szórakoznak az autóbuszon. Ezzel egyidőben, egy párhuzamos szálon, egy bűnöző szabadul vissza az utcákra. E két szereplő találkozása és kapcsolatuk virágzása épiti fel a nem túl sokat akaró film egységét. Útonlevésük metaforáját maga a cselekmény szerinti utazás jelképezi, ennek ellenére a film sajnálatos módon stagnál, és sem a szereplők lelki állapotába, sem a cselekmény elbonyolításába nem avatkozik be mélységesen. Nem mintha ez elvárás lenne, de valahogy nagyobb hitelt adna egy efféle filmnek (is). Ezek nélkül pedig egy történet sem ragad meg, hiszen érződik, hogy mindenki felmondja a párbeszédét, a nap végén megszorítja a rendező kezét, és onnantól boldogan térhet nyugovóra. A nézők úgyszintén. Teljesen előrelátható fordulatok, épp megfelelőre konstruált szereplők jellemzik Nikolaj Steen családi filmjét. Baráti viszonyokat ápolni, kikapcsolódni és szórakozni egy teljesen ajánlásra méltó darab ez. Pláne akkor, ha szabadtéren vetítik. Egyéb nézői elvárásainkat pedig a programfüzet további böngészésével fog kelleni kielégítenünk. (iszj)

Még vetítik: június 12., vasárnap, Republica/F. P., 11.00

Constantin Popescu: Principii de viaţă, 2010, román, 97 perc

[Versenyprogram] A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában az egyedüli román film Constantin Popescu Principii de viaţă című nagyjátékfilmje. Alapvetően olyan „újhullámos” román filmről van szó, ami sikeresen, de legalábbis közepesen szerepelhet bármilyen nemzetközi filmes megmérettetésen: aranypálmás filmből ismert román színész – Vlad Ivanov (a családi és munkahelyi gondokkal küszködő és gyakran káromkodó apa szerepében), neves forgatókönyvírók – Răzvan Rădulescu és Alex Baciu, akik ezúttal is hétköznapi emberek hétköznapi drámáit mutatják be. Általában működőképes ez a recept és el is vártam volna a Portretul luptatorului la tinereţe után, hogy tovább íveljen felfelé a rendező karrierje. Nem az elvárásom volt eltúlozva, csak éppenséggel nem ez az alkotása repíti majd a kritikusok vagy a box office egeibe őt. Ha valaki ki szeretné egészíteni román filmes kultúráját, ajánlom figyelmébe, de a nagy elvárásokat tartogassa más filmekre az idei TIFF-néző. (nbg)