A kolozsvári Művész mozi hemzseg a tolakodó tömegtől. Az új Győzelem épülete úgyszintén. Teltházas vetítések következnek, és semmi nem hiányzik, ami fokozhatná a hangulatot: veszekedés a pénztárossal, aki már alig bírja kezelni a beömlő emberáradatot, az épület előtt a moziból kimaradottak eladó jegyekért kuncsorognak, míg a jeggyel rendelkezők széles vigyorral lépnek a zajtól életre kelt vetítőterembe. Román rövidfilmes blokkunk következik.
A program összeállítása mindkét blokk esetén színes, és hangsúlyoznám, hogy egy percig sem unalmas. Mindegyik film különböző ízlést, korosztályt, és alkotói igényességet képvisel, emellett pedig mindegyik váltakozó anyagi hátterek segítségével jött létre (de ezt úgysem fogja senki kérdezni az alkotóktól). Tehát íme: low budget vizsgafilmtől, a Mungiu lenyomatát magán hordó „szuperprodukcióig”: román rövidfilmek, látástól „kábulásig”. Ahelyett, hogy diplomatikusan illessek minden filmet pár sorral, megengedem magamnak, hogy két filmet emeljek ki a nyilvánosság elé hozott 11 közül, majd megemlítsem az egyszerűen jókat, aztán a gyengébbeket. Merthogy ez a világ rendje is.
Ezzel viszont Bogdan Mirică egyáltalán nem ért egyet, amiért pedig hálásak lehetnénk mind neki, hiszen filmjében mindenki bunkó, gyenge, és egyszerű. Bora Bora című rövidfilmjével fél óra alatt lehel életet egy annyira mulatságosan unalmas világba, hogy nincs aki közülünk a helyét megállná benne. Bár ez egy hangsúlyosan „coenes” rövidfilm, a fiatal rendező a sajátos környezetbe helyezett komikum alkalmazásával nyílegyenest célba talál. Közönségfilmet szül vászonra a falubéli Ion Ion, a rendőrség, és a német drogtenyésztő alig hétköznapi eseményeiből. Majd eléget mellettük egy kannabiszmezőt. Figurái hajszálpontosra kidolgozott helyzetekben megelevenedő karakterek, „kábult” állapotukat a rendező majd ízlésesen varázsolja röhejessé. A végeredmény: veszedelmes tapsvihar, hahotázó közönség.
Nevetségesen sajátos világrendet fest vászonra a Strung Love címet viselő 21 perces film is, amely a régi román szocialista műhelyiskolában zajló szegecsgyártó versenyt emeli élet-halál kérdéssé. A legszebb lányért megküzdő két ifjú nittpárbaja Victor Dragomir kameráján keresztül egy klippes, popos formanyelvet követ. Olyan, mintha Nemescu Mihai és Cristina című rövidfilmjének néznénk egy 2011-es újjászületését. A végén a főhős persze diadalra jut, elnyeri a legszebb lány szívét, minden ehhez fűződő klisét megtapasztal – és épp ettől jó a film. A fiatal rendező a sablonszerű történet bemutatásának első percétől a szellemesen abszurd milyenségére fektet hangsúlyt, elnyerve a TIFF-es közönség szívét is.
A további 9 film hol sikeresebb, hol gyengébb követője az előzően említett két munkának. Változatos ötleteket dolgoznak fel a rövidfilmes alkotók, láthatunk 70-es évek diszkólázát idéző, experimentális, ragyogó minőségű, DV-színvonalú, meseszerű, megható, és nem utolsó sorban önreflexív produkciókat. Jeles kivitelezést takar és erős érzelmi impulzusokat fejtenek ki a közönségből Tudor Giurgiu (Superman, Spiderman sau Batman) és Anca Miruna Lăzărescu (Apele tac / Csendes vizek) egyszerű, de annál tartalmasabb ópuszai. Az első egy család csendes drámáját, a második az országból való megszökés feszültségét tematizálja. Mindkettő fölöslegek nélkül dramatizál, mondanivalójuk tiszta és egyértelmű. Ha operatőri munkát is díjaznának, valószínű az utóbbi kapná meg ebben a kategóriában.
Az ezek nyomán kialakuló ingerült hangulatot a filmtömbben egy könnyed diszkófilm (Nicolae Constantin Tănase: Outrageously Disco) vagy falusi hiedelemre építkező humoreszk (Maria Trifu: You can`t hide love from gypsies) szünteti meg. Ezekhez társul a túlságosan is pragmatikus, Sundance-re jelölt (Mungiu forgatókönyve alapján készült) Stopover című film, Ioana Uricaru rendezésében és a Ciprian Alexandrescu nevéhez fűződő Pauză de masă (Ebédszünet). A kísérletezés címszava mögött bujkáló nyersanyagfölöslegből Mara Trifu rövidfilmje próbál olyan egységet szőni, amelyet vetítésekor a közönség okkal nem köszönt meg tapssal. Filmet filmről pedig egy TIFF-re visszatérő UNATC-növendék hoz vásárra (Luiza Pârvu); annak ellenére, hogy rendezése jó ötletből építkezik, mégis felejthető. A Draft 7 című vizsgamunka forgatókönyvek állandóan módosított változatait ölti bele a jelenetek diegézisébe, majd egy végtelenségig nyújtott szentimentális love storyval engedi szabadon nézőközönségének leállíthatatlanul fakadó könnyeit... egy szintén fiktív TIFF Romanian Shorts forgatókönyv-változatban.
Körülbelül ennyi marad meg emlékezetünkben az idén vetített román rövidfilmek ranglistáját illetően. Ennek viszont örülni kell, hiszen az érdeklődők száma messze meghaladta bárki elvárását. A vetített munkák minősége meghaladta a tavalyi rövidfilmekét, habár kevesebb is volt belőlük (tavaly még csak 19 darab). A még 9-én, holnap látható, két részre osztott filmcsokor nagyon is kedvet ébreszt nézőiben a román filmek iránt, és úgy érzem, ennél fontosabbat egyelőre nem is várhatnak el sem a szervezők, sem az alkotók egy ilyen fesztivál alkalmából. Jövőre, ugyanitt!