Egy sikerműfaj keresztmetszete Egy sikerműfaj keresztmetszete

A hercegnő, a pite és a többiek

Egy sikerműfaj keresztmetszete

A Dogville forgatására érkezett Paul Bettany szállodai szobájában az ágyra hajította azt a pornólapgyűjteményt, amelyet rendezője, Lars von Trier utasítására szerzett be a reptérről errefelé. Ekkor lépett a szobába Nicole Kidman, megismerkedni filmbeli partnerével. „Nicole köszönt, mire Lars azt mondta, hogy neki mennie kell, de Nicole feltétlenül nézze meg az impozáns pornógyűjteményemet – emlékszik vissza a színész. – Ettől nekem elállt a szavam, és olyan zavarba jöttem, mint egy 13 éves kisfiú. Hiába mentegetőztem Nicole Kidman előtt, hogy ezek nem az enyémek, hanem a rendezőnké, egyre cikibb volt a helyzet. Öt perc múlva motozást hallottam a folyosóról. Kiderült, hogy a kínos beszélgetés alatt Lars von Trier végig hallgatózott. Tiszta őrült ez a pasas!”1

Nos, mi lehetett a célja, mi nem a rendezőnek ezzel a tréfával, nem tudhatjuk, a helyzet viszont nagyon ismerős. Ha a sztárokat tizenöt-húsz évvel fiatalabb figurákkal helyettesítjük, a bizonyára előkelő szállodai szoba helyett egy gimnáziumi bentlakás feje tetejére állított szobácskáját képzeljük el, máris tinivígjátékba illő jelenetet kapunk. A műfaj jellemzően az utóbbi két évtized tipikusan hollywoodi terméke, amely azonban más országok filmeseit is vonzani kezdte, hiszen a szórakoztatóipar biztos sikerű (és bevételű) termékének bizonyult. Világszerte fiatalok tömegeit vonzza a mozikba és a DVD-boltokba, illetve csábítja egy-egy film kevésbé legális beszerzésére. Miért szeretik egyesek ezeket a poénosan kínos helyzeteket felsorakoztató filmeket? És miért dühöngenek mások ugyanezen jelenetek miatt?

Tiszta őrült ez a pasas!

Vagy ez a csaj. Vagy mindketten. Sőt, az egész környezetük is. A tinivígjátékokban legalábbis úgy tűnik, az egész világ őrült. És éppen ettől lesznek ezek a filmek olyan sajátosan viccesek. Az igazán jól sikerült tinivígjátékok kihasználják a humor minden klasszikus forrását, még ha ez a humor olykor a groteszkbe vagy az abszurdba hajlik is. Sajnos ugyanazok a tipikus jellemek, ugyanazok a helyzetek, fordulatok mindegyre ismétlődnek, ha nem is feltétlenül ugyanabban a filmben, hát visszaköszönnek a többiekből.

A főszereplő mindig egy licista vagy egyetemista fiú vagy lány. Vagy nagyon szép és nagyon buta, vagy csúnyácska és balfácán, igazi balek: „lúzer”. Általában áll mellette két vagy három azonos nemű jóbarát, akivel együtt botladozzák végig a filmet. Társadalmi helyzetükből fakad, hogy milyen kalandokba keverednek – általában a helyzetkomikum viszi előre a filmet, valamilyen vicces, huncut, olykor pedig kimondottan közönséges cél felé, ami többnyire egy hosszan tartónak ígérkező szerelem megtalálása, az első szexuális élmény megszerzése, és kimondatlanul is beilleszkedés valamiféle új társaságba, életformába.

A környezetükben levő felnőttek – többnyire szülők vagy tanárok – nem sokkal jobbak náluk: kicsinyesek, nevetségesek, ügyetlenek, és haragudni lehet rájuk mindenért, amiért egy félig gyermek, félig felnőtt emberke a felnőttekre orrolhat: nem engednek neki elég szabadságot, védelmük és szeretetük megnyilvánulásai olykor nevetségesek, főleg az iskolatársak jelenlétében, fogalmuk sincs arról, hogy gyermekük micsoda érzelmi változásokon megy keresztül, és kíváncsi mindenre, ami a szexszel kapcsolatos, és egyáltalán a „nagyok” nem tudnak bánni észrevétlenül felcseperedett csemetéjükkel – a klasszikus generációs konfliktus sztereotípiákba és közhelyekbe merevedve.

Jay Roach: Vejedre ütök / Meet The Fockers

A nyelvi humor persze tökéletes kiegészítője a jellem- és a helyzetkomikumnak: a felnőttek jellegzetesen „felnőttesen” (nevetségesen komolyan, unalmasan, és közhelyesen), a srácok szlengben, olykor trágáran, a lányok gyakran nagyon bután vagy nagyon értelmesen. Tematikai szempontból a műfaj nem túl változatos, mégis – az újrafelhasznált, picit módosított közhelyek variációja alapján – jól elkülöníthetjük néhány vonulatát. Megjelenésük időrendi sorrendjét nem érdemes firtatni, hiszen nemrég kezdődött történetük párhuzamos, és valószínűleg az is marad – bár remélhetően új poéntípusokkal, új klisékkel fog gazdagodni. A sorrendet két véglet között próbálom mégis felállítani, s az egyes csoportokat néhány példával illusztrálom.

Céljuk közös

Az egyik csoportba sorolhatnánk azokat a komédiákat, amelyekben egy sereg balek – a nagyobbak által fikáztatott elsős gimnazista vagy elsőéves egyetemista – próbál felülemelkedni a helyzetén. A csapatuk mindig csupa ártatlan, gyerekes figurából áll, akik külsőre egyformán groteszkek, de egyéniségeikkel kiegészítik egymást: egyikük jó sportoló, a másikuk könyvmoly, a harmadik ügyes kezű fizikuspalánta stb. Kívül rekednek bulizó, csajozó, harsány iskolatársaik bandáin, megaláztatásokat szenvednek el furcsaságuk miatt, de összefognak, és ésszel győznek: végül mindenki elfogadja őket. Sőt, egy csóknak is el kell csattannia, bár nem a szex a tét: ezek a „hősök” inkább gyerekek még, a lányok csak valami álomszerű, ismeretlen kuriózumok az ő szemükben.

Nem így egy másik tinivígjáték tipikus főszereplőinek a szemében. E filmek cselekményének középpontjában egy jóval kisebb társaság áll: a maroknyi fiatal – mindegy, hogy fiúk vagy lányok – a cselekmény idején fedezi fel a szexualitását. A hormonjaik megbolondultak, jelszavuk a „csajozzunk be!”, illetve a „pasizzunk be!” lehetne. Ez az időnként ünnepélyes fogadalomba torkolló vágy vezeti minden lépésüket – cselekedeteiket csak a csapaton belüli jellemkülönbségek árnyalják. Az Amerikai pite négy hőse közül például az egyik együgyű, a másik fantáziája szexuálisan túlfűtött, a harmadik ábrándos, romantikusabb lélek (ő a „legnormálisabb az egész társaságból), a negyedik pedig élénken érdeklődik a távol-keleti vallási gyakorlatok iránt (bár olykor teljesen félreértelmezi azokat). Céljuk viszont közös: elveszteni a szüzességüket a szalagavató bál estéjén. Felfedezéseik során bizony elég sok kínos helyzetbe kerülnek. (Lásd a „címadó jelenetet”, amikor egyik hősünk azt próbálja kideríteni, hogy egy nő „belülről” valóban olyan-e, mint egy pite…)

Az Amerikai pite volt egyébként az első világsikerű alkotás ebben a műfajkategóriában, és a sikere akkora volt, hogy gyors utánnyomásban elkészült második és harmadik kiadása, sőt legutóbb a negyedik is, amiben már a szereplők kicserélődtek: a harmadik fejezet végén lagzit ültünk a szereplőkkel, úgyhogy a csapat tinédzserkalandjai véget értek, tehát egyikük hasonló felfogású, hasonló indítékú öccsének a nyári büntetőtábora maradt csak hátra.

Az első Amerikai pite sikerét nemcsak három azonos című, de más indexszel ellátott társa követte, hanem például a két „utazás” is – a Cool túra (Road Trip) és a Hajó a vége (Boat Trip) –, amelyben valóban utazássá konkretizálódik az az út, amelyet a Piték szereplői a kamaszkor és a felnőttkor között megtettek, csak talán itt kevesebb az undorító jelenet és a pajzánság. És hogy a tinivígjátékok rendezése és bevétele ne maradjon a hollywoodi stúdiók kiváltsága, megjelent a Német pite, amelynek bonyodalmát egy pizzából és sörből kinőtt, erős afrodiziákumot tartalmazó virág indítja el. A srácok azonban nem urai a helyzetnek s a lehetőségeknek, és az eredmény természetesen: kínos jelenetek sorozata. És „valljuk be” azt is, hogy nem csak a fiúk serdülő fantáziáját piszkálja a kérdés, vajon milyen is az a sokat emlegetett szex: ugyancsak a németek elkészítették a Csajok a csúcsont (Mädchen, Mädchen), ebből is két adagot – a Pitékéhez hasonló színvonallal. A legemlékezetesebb jelent: a szőke főszereplő „élménye” a biciklin…

Elvégre okos és tiszta szívű

A következő vonulatot akár balekfilmeknek is nevezhetnénk. Nem három vagy négy fiatal, hanem egyetlenegy áll a cselekmény középpontjában, de még az ő bugyutasága is sok! Típuspélda: Lúzer (Looser) – a nem túlzottan jóképű, de értelmes Paul a kisvárosból New Yorkba kerül egyetemre, és nagyon nehezen megy neki a beilleszkedés. Kezdetnek mindent felborít, elejt, a szobatársaival sem tud kijönni – és mindenki borsot tör az orra alá. Aztán munkahelyet keres, és megismerkedik egy lánnyal, aki egy sztriptízbárban pincérkedik ahhoz, hogy fenntarthassa magát, és a srác piperkőc tanárával jár. A volt lakótársak újra kiszúrnak vele, és aztán a film végéig szép lassan helyreáll a harmónia – elvégre okos és tiszta szívű fickó. Ugyanígy jár Bubble Boy, a védelméért gumigömbbe zárt, nagyon is szűk korlátai közül kitörni vágyó fiú is.

Martha Coolidge: The Prince & Me / Én és a hercegem

Ne feledkezzünk meg a hölgyváltozatról sem: a Doktor Szöszi 1–2 (Legally Blonde 1–2) hirtelenszőke hősnője ügyvéd akar lenni, hogy bizonyíthasson egykori barátja előtt. A film a minden jó ízlést sértő giccsbe hajlik: a lány ruhái, cipői, táskái, de még a tollán a bojt is babarózsaszín, és van egy karikatúrányi kiskutyája, amelyet mindenhova magával cipel – természetesen addig, amíg kalandjai közepette be nem nő a feje lágya, s helyre nem billen az ízlése, ruhában és fiúkban egyaránt.

A kezdetben „lúzer” főszereplő tehát egy sereg botladozás közben legyőzi környezete ellenségességét, beilleszkedik egy közösségbe, sőt, a legjobbak közé tornázza fel magát, és még egy romantikus kapcsolat is „leesik neki” – minden szempontból övé a győzelem.

A tinifantázia túlcsordulásai

A harmadik típus a legkönnyebben emészthető a koruk miatt a célközönségen kívül rekedtek számára is. Ha a Pitékben minimális a szirup – inkább az undor tör rá a nézőre, mint hogy a zsebkendőjéhez kapkodjon –, a „lúzerfilmekben” viszont van már valamennyi, ebből a harmadik típusból csak úgy csöpög. Az előző két típus nagyjából valószerű helyzeteket dolgoz fel – gimnazistákat vagy egyetemistákat látunk tanintézményeikben, azok környékén, iskolai táborokban vagy egyetemisták kirándulásain bukdácsolnak. Nos, a harmadik csoport hősei olyan helyzetekbe kerülnek, amilyeneket a meglehetősen élénk tinifantázia csak elővarázsolhat: melyik lány ne ábrándozott volna a szőke hercegről, egy igazi, kékvérű akiben megtalálhatja az Igazit – lásd az Én és a hercegemet (The Prince & Me) –, vagy kiderül róla, hogy egy gazdag úriember elveszett, szegény gyereke, ám amint előkerül, családja és a jólét tárt karokkal fogadja. Jó példa erre a Neveletlen hercegnő (The Princess Diaries) sorozat. Megesik az is, hogy valami varázslat hatására két szereplő „lelke” testet cserél: egy lány egy fiúval (lásd a Tökös csajt – The Hot Chick), vagy lány az édesanyjával (például a Nem férek a bőrödbe – Freaky Friday). A helyzetkomikum a jellemek és a testek különbözőségéből fakad. Valamivel közelebb áll a valósághoz-valószerűhöz, de mindenképpen rémálomszerű az a pechsorozat, amelyet az Apádra ütök (Meet the Parents), illetve folytatása, a Vejedre ütök (Meet the Fockers) felsorakoztat. Az alapkérdés: vajon egy jól indult párkapcsolat túléli-e a szülőknek való bemutatást-bemutatkozást, ami a általában elég stresszes mulatság. A cselekmény igazi tétje itt is beilleszkedni a társadalomba, de most inkább egy szűkebb közösségbeli, esetleg két személy közti kapcsolatbeli harmóniakeresésről van inkább szó. A baklövések persze túlzottak, és olykor annyira idétlenek, mint amilyenekhez foghatót a Pitékben láthattunk. De ugyanide sorolható a tavalyi nyár egyik magyarországi kedvence, az Apám beájulna, hiszen ki nem gondolta el, milyen lenne egy garassal a zsebében, szülői engedély nélkül végigstoppolni Európán?

Beilleszkedés, nem túlzott súllyal megjelenített társadalmi problémák – ezáltal szintén ebbe a csoportba sorolhatjuk az 50 első randit (50 First Dates) a lányról, akinek kóros feledékenysége miatt nehéz udvarolni, és a lírai hangvételű Szüzet szüntesst (The Girl Next Door) is, amelynek hőse barátnője pornófilmes múltját dolgozza fel, de a sort mondhatni a végtelenségig lehetne folytatni. Hadd zárjam mégis a tinivígjátékok egyik műfajparódiájával, a Már megint egy dilis amcsi filmmel (Not Another Teen Movie). Filmként, mozgóképként elég közönséges, ami viszont igazán jó benne: a tinivígjáték kliséiből, a sikerfilmek legemlékezetesebb jeleneteiből építkezik, egy jó paródiához illően természetesen összezsúfolva mindezt. Legviccesebb figurája talán az a srác, aki külsejével, kamerájával és a mögötte röpködő nejlonzacskóval az Amerikai szépséget (American Beauty) idézi.

Miért?

Miért van ekkora sikere a tiniparódiáknak? A titkot a mindenkori néző azonosulási vágyában kell keresnünk: a megcélzott tizennégy-huszonnégy év körüli nézőréteg nagyjából egységes igényeit elégítik ki, és a saját világuk kicsit eltorzított, kicsit átszínezett változatába vonzzák. A megszólítottak a szereplőkben önmagukat látják, azok botladozásai akár a sajátjaik is lehetnének: egy tinédzserfiúnak például mindig is izgalmas kaland belesni a női mosdókba vagy öltözőkbe, gyakran előfordul, hogy egy iskolában a nagyobban fikáztatják a kisebbeket, vagy a lógósabb/trógerebb/merészebb/sikeresebb/népszerűbb diákok kiközösítik a könyvmolyokat – a megoldás a beilleszkedés csak akkor lehetséges, ha ezek megváltoznak (egy versenyen szerzett diadal, erkölcsi győzelem, vagy éppen egy szexuális tapasztalata által). A nézőből tagadhatatlanul felnevet a káröröm, ugyanakkor szinte tudat alatt mentegetőzik is: á, ilyen balek azért nem vagyok. A tizennégy és a huszonnégy év természetesen kényes határ: fiatalabbak is elcsámcsognak a tinisztárok viszontagságai felett, és gyakran előfordul, hogy huszonnégy éves korban már az ember idegesítően idétlennek vagy gusztustalannak találja egyik-másik kalandjukat. A felnőtt szemében már kétségtelenül unalmasak ezek a valószerűtlen esetek, és a közönséges nyelvezet vagy a szleng, nem tudnak már azonosulni, nem foglalkoztatják már ezek a témák. Ennek ellenére nem szabad lenézni a műfajt: a tinikomédia jól körülhatárolt, világszerte „dúló” jelenség. Ha nem is nyújt valódi filmélményt, viccnek – huncut poénok sorozatának – mindenképpen jó.

1 Forrás: Uno.hu – http://uno.hu/news/story/79483/.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Kapcsolódó filmek

  • Amerikai pite

    Színes vígjáték, romantikus, 95 perc, 1999

    Rendező: Paul Weitz

  • Én és a hercegem

    Színes vígjáték, romantikus, 111 perc, 2004

    Rendező: Martha Coolidge

  • Apádra ütök

    Színes vígjáték, romantikus, 108 perc, 2000

    Rendező: Jay Roach

  • Vejedre ütök

    Színes vígjáték, romantikus, 115 perc, 2004

    Rendező: Jay Roach

  • Nem férek a bőrödbe

    Színes vígjáték, családi, fantasy, 97 perc, 2003

    Rendező: Mark Waters

Friss film és sorozat

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola

  • Wednesday

    Színes fantasy, horror, vígjáték, 2021

    Rendező: Tim Burton, James Marshall, Gandja Monteiro

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola

  • Wednesday

    Színes fantasy, horror, vígjáték, 2021

    Rendező: Tim Burton, James Marshall, Gandja Monteiro