Vígjáték és világháború – Amerikai vígjátékok a második világháború idején, a második világháborúról

2006. február 15. – írta Zágoni Balázs

Ha e két szót halljuk: vígjáték és világháború, legtöbbünknek ugyanaz a film jut eszébe: A diktátor. De Chaplin első végigbeszélt hangosfilmje igazán nem is tartozik ebbe a kategóriába. A diktátor nem háborús film. Ha valaki nem emlékezne pontosan, a film arról szól, hogy Hinkel diktátor és a zsidó fodrász összetévesztése folytán elmarad a nagy háború. Az, hogy Hitler nevéhez ne kapcsolódjon egy világégés, 1940-ben még hihető és remélhető forgatókönyv volt.

A humor és a magyar film – Min is nevetünk mi, magyarok?

2006. február 15. – írta Libor Anita

Ha a címben jelzett témák kapcsolatát akarjuk kutatni, látszólag joggal fordulnánk a magyar vígjátékhoz, mint ahhoz a műfajhoz, amely nevetésre ingerli közönségét. Nagyot fogunk azonban csalódni.

A hercegnő, a pite és a többiek – Egy sikerműfaj keresztmetszete

2006. február 15. – írta Buzogány Klára

A Dogville forgatására érkezett Paul Bettany szállodai szobájában az ágyra hajította azt a pornólapgyűjteményt, amelyet rendezője, Lars von Trier utasítására szerzett be a reptérről errefelé. Ekkor lépett a szobába Nicole Kidman, megismerkedni filmbeli partnerével. „Nicole köszönt, mire Lars azt mondta, hogy neki mennie kell, de Nicole feltétlenül nézze meg az impozáns pornógyűjteményemet – emlékszik vissza a színész. – Ettől nekem elállt a szavam, és olyan zavarba jöttem, mint egy 13 éves kisfiú. Hiába mentegetőztem Nicole Kidman előtt, hogy ezek nem az enyémek, hanem a rendezőnké, egyre cikibb volt a helyzet. Öt perc múlva motozást hallottam a folyosóról. Kiderült, hogy a kínos beszélgetés alatt Lars von Trier végig hallgatózott. Tiszta őrült ez a pasas!”¹

God Save the Queen – Azaz micsoda az angol humor

2006. február 15. – írta Jakab-Benke Nándor

Igazából két ország exportált mindig sikeresen humort. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság. Sohasem lehetett igazán sikeres német, francia vagy bármilyen más humorsorozatot látni a tévében, a hetvenes-nyolcvanas évek amerikai és angol komédiái azonban állandóan visszatérő elemei a műsorrácsoknak. Ezt könnyen rá lehetne kenni arra, hogy az angol nyelvű műsorokat könnyebb eladni, de a képlet nem ilyen egyszerű.