A német drámaíró Hochhuth darabját 1963-ban mutatták be Párizsban, Jorge Semprun adaptálásában és Francois Darbon rendezésében. Az akkori kritikák szerint a darab nem pápa- vagy fasisztaellenes, hanem egész egyszerűen egy vallási dráma. Ennek dacára már akkor heves ellenérzéseket váltott ki a katolikus egyház legmagasabb képviselőiből. Akárcsak most a XXI. század elején…
Európában először Romániában mutatták be március közepén az Amen.-t, valószínűleg annak köszönhetően, hogy a forgatás a MediaPro stúdióiban zajlott Bufteán. Costa Gavras nagyon elégedett volt a román kollégák munkájával, és véleménye szerint hamarosan el fogják érni a francia filmgyártók szintjét. A görög származású filmrendező már hozzászoktatta nézőit politikai jellegű, elkötelezett alkotásaival. A Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája című filmjével vált ismertté, amelyben egy kommunista képviselő meggyilkolását és az ezt követő nyomozást tárgyalta. Következő filmje a Vallomás már egyértelműen politikai vitafilm, mégis visszafogottabb, mint előző, vagy későbbi filmje, az Eltűntnek nyilvánítva.
Az Amen. – így, ponttal írva – egy vádló film, amelyben Gavras támadja és elítéli a katolikus egyházat, a pápát, mert nem hajlandó beismerni és kiállni a Holocaust ellen. Kurt Gerstein (Ulrich Tukur) vegyészmérnök mélyen vallásos protestáns ifjú, aki felfedezéseinek és munkájának köszönhetően bekerül az SS-be, és szembesül a németek gyűlöletével. Saját szemeivel látja, amint zsidók ezreit gázosítják el az általa szállított Zyclon B-vel. Ettől kezdve már családjával is alig törődik, és megpróbál mindent elkövetni az akció megállítására, vagy legalábbis lassítására. Nyilvános ellenfele a Doktor (Ulrich Mühe). A köztük megszülető antagonizmus egyfajta fausti-mephistoi viszonyt eredményez, amelyet sikeresen végigvisznek a filmben. Kurt legnagyobb segítsége Riccardo Fontana (Mathieu Kassovitz) ifjú jezsuita, aki családja felmenőinek köszönhetően apjával (Ion Caramitru) együtt a pápa (Marcel Iures) közelében téblábol naponta. Amikor értesül Kurt élményeiről mindenfajta szálat megmozgat annak érdekében, hogy a pápával beszélhessen, illetve, hogy összehozza a szemtanúval, Kurttal. Csakhogy a pápa közelébe nem léphet egy SS-tiszt, és különben sincs igaza a vádlónak, hiszen a zsidókat munkatáborokba viszik, meg amúgy is… vannak elegen. Mondják ők.
Fontanának már csak az marad hátra, hogy mellére, a reverendára tűzze a sárga csillagot és elkísérje „zsidótársait” a vesztőhelyre. Ám a lágerben is csodabogárnak nézik, és nemhogy kivégeznék, hanem a gázasítócsoportba osztják be. Kurt barátja, értesülvén a történtekről, Himmler aláírását meghamisítva mentőlevéllel érkezik barátja megmentésére, de ő egyértelműen visszautasítja az ajánlatot. Inkább marad, és ha véget ér majd ez az őrület, akkor legalább tanúskodhat róla. Valakinek maradnia kell, aki elmondhatja a tényeket. A Doktor leleplezi Kurtot, elviteti, és a film végén, mikor véget ér a háború, lazán besétál a pápai udvarba (ahol már addig is bújtattak menekülő zsidókat), és elfogadja a már letárgyalt argentínai orvosi posztot…
Az Ulrichok jók, a románok sem rosszak. Kassovitz viszont kifejezetten ellenszenves. Hiába harcol, hiába kakaskodik, erőtlen és gyenge ebben a szerepben. Lehet, hogy túl nagy neki ez a kabát? Mármint a papi reverenda?
Gavras elmondásai szerint az Amen.-t arra szánta, hogy harcoljon a közömbösség ellen. Ez az ő módszere, de mindenkinek meg kell találnia sajátját, hogy valahogyan részt vállaljon az igazságtalanságok és a közöny elleni hadjáratban.
