1943. március 4-én, a 15. Oscar-gála napján az Egyesült Államok már több mint egy éve hadban állt. Mindez egyre erősebben befolyásolta a hollywoodi történetek nézőpontjait, egyre több filmbe szövődtek hazafias vagy náciellenes érzelmekre lelkesítő szálak. A legjobb filmnek járó díj 10 várományosa között 4 mű is közvetlenül foglalkozott a háborúval, köztük a díjazott, a Mrs. Miniver.

A 4 film 4 különböző háborús szituációt választott. Michael Powell A negyvenkilences szélességi fok (49th Parallel) című angol filmje (melynek eredeti történetéért a magyar származású Emeric Pressburgert díjazta az Akadémia) Kanadába vetődött, bújkáló német katonák menekülését követi végig, akik – többek között – ideológiailag is konfrontálódnak a demokráciában élő állampolgárokkal. Irving Pichel The Pied Piper-ja középpontjában szintén a menekülés áll, ám itt egy angol horgász igyekszik haza a németek által megszállt Franciaországból, egy gyerekcsapattal az oldalán. Egyedül John Farrow Wake Island című filmje számol be a nyílt harcokról, melyben egy kis sziget amerikai támaszpontja felőrlő küzdelmet folytat a japán flottával. Michael Curtiz Yankee Doodle Dandy-jét, és a Mervyn LeRoy rendezte Megtalált éveket (Random Harvest) – még ha csak nagyon enyhén is – de szintén megérintette a háború közelsége.

William Wyler egy negyedik utat választott. A Mrs. Miniver, melynek forgatása még Pearl Harbor megtámadása előtt kezdődött, tisztelgés a német bombázásoknak kitett Anglia civil lakossága előtt. Az Egyesült Államok semlegessége ellenére ekkor már egyre több filmjében foglalkozott a háborúval, akár az I. világháború, (Howard Hawks: York őrmester, 1941), akár más nemzetek küzdelme ábrázolásán keresztül. Több esetben még az is belefért, hogy nácik testesítsék meg a gonoszt; Anatole Litvak Egy náci kém vallomásai (Confessions of a Nazi Spy, 1939) című filmjében katonai titkokat próbálnak lopni az USÁ-ból, Fritz Lang Embervadászatában (Man Hunt, 1941) pedig egy angol férfit üldöznek Londonban, aki egyik németországi vadászútja során majdnem lelőtte Hitlert. E filmek nem titkolt szándéka a közönség háborúra hangolása és a náciellenesség fokozása volt.

A Mrs. Miniver e lelkesítő utat követve szintén egyszerű értékrend mentén szerveződik. Bemutat egy világot, egy kis angol falucskát, ahol a fehérre festett kerítés előtt vörös rózsák nőnek és a tiszta kék égen ragyogó nap alatt az emberek mosolyogva köszönnek egymásnak. Ahol a történet főszereplői, a középosztálybeli Miniver család legnagyobb gondja, hogy nem bírnak ellenállni egy-egy luxuscikk (kalap, autó) csábításának. A háború kitörésével ez a csodaország kerül veszélybe, de azok az értékek, melyek e világot szervezik – a hazába, a családba, Istenbe és az otthonba vetett hit – a háziasszony, Mrs. Miniver áldozatos munkájának is köszönhetően átsegítik lakóit a megpróbáltatásokon. Mrs. Miniver figurájának megalkotója Jan Struther volt, aki sorozatában különböző hétköznapi kalandokba keverte főszereplőjét a The Times hasábjain 1937-től; történetei 1939-ben könyv formájában is hozzáférhetőkké váltak. (Magyarországon Miniverné nagyságosasszony címen jelent meg Heltai Jenő fordításában.) A háború közeledésével Miniverék világa is egyre sötétebbé vált. Wyler filmje megőrizte az eredeti sorozat epizodikusságát, cselekménye eléggé elliptikus. Kisebb kilengésekkel szinte végig Mrs. Minivert tartja főszerepben, akit számos megpróbáltatáson keresztül mutat meg, de ő mindig megállja helyét: ártalmatlanít egy égből pottyant náci kiskatonát, az Alice Csodaországbant olvassa házuk bombázása közben elalvó gyerekeinek, elintézi fiának, hogy feleségül vehesse a büszke hatalmasság, Lady Beldon unokáját.

A Mrs. Miniver se megérteni, se árnyalni nem akarja a harcot (Powell filmje pl. egész hatásosan törekszik ilyesmire), a makulátlan jó küzd a pusztító gonosszal, melyből az említett értékekre támaszkodva reménnyel lehet győztesként kikerülni. Szépen példázza mindezt a film zárójelenete, a pap küzdelemre buzdító beszéde, a kezdetben az arisztokrácián gúnyolódó Miniver-fiú közös éneklése elhunyt felesége nagyanyjával, az őskonzervatív Lady Beldonnal, és a templom beszakadt tetején át látható vadászgépek. Ám a Mrs. Miniver nem egy agresszívan agymosó ideológiai támadás nézői ellen. Hatását sokkal inkább az érzelmekre fejti ki, mint a tudatra, egyértelműen szórakoztatásra törekszik. Cselekménye fordulatos, karakterei bár végtelenül egyszerűek, de szerethetőkké válnak humoros és olykor ironikus megformáltságuk miatt.

Wyler az önmagát fölszámoló rendező attitűdjének szépen megvalósult példáját hozta létre, még annyi jellegzetesség sincs benne, mint amennyit André Bazin ki tudott mutatni egy-egy mozijában.¹ Beállításain ugyan néhol felfedezhetőek érdeklődésének irányai, gyakran tágabb plánokkal készít hosszabb snitteket, ezáltal színészeinek nagyobb teret nyújtva szimultán játékuknak, de ezek is csak a többi filmje ismeretében válnak szembetűnővé. E láthatatlan rendezés azonban kézzelfogható formát öltött, Wyler Oscart kapott érte, színészei közül pedig a címszerepet játszó Greer Garson, és Wyler több filmjében feltűnő Teresa Wright (aki ebben az évben két jelölést is kapott) vihették haza a szobrot, az állomásfőnököt megformáló Henry Traversnek és Lady Beldon szerepében tündöklő Dame May Whitty-nek be kellett érnie csupán a jelöléssel.

A Mrs. Miniver sem 1942-es versenytársai közül (Orson Welles A csodálatos Ambersonok vagy Powell A negyvenkilences szélességi fok című filmje több szempontból is jobb alkotás), sem Wyler életművéből nem emelkedik ki. Billy Wilderhez hasonlóan, az ő jól sikerült munkái sem kötődnek egyetlen műfajhoz. Remek lett az egy évvel korábban készült A kis rókák című – egy család gyilkos intrikáiról szóló – filmje, mint ahogy a 4 évvel később készült, szintén a legjobb filmnek járó Oscarral díjazott Életünk legszebb évei is. Wyler a Mrs. Miniver forgatása után maga is belépett a hadseregbe, Frank Capra filmes egységébe, a légierőnél szolgált, ahol éles bevetések során készítette dokumentumfilmjét, a Memphis Belle-t. A háborút megjárt filmrendező az Életünk legszebb évei három hazatérő katonájának visszailleszkedési problémáival sokkal őszintébb és mélyebbre merészkedő képet volt képes festeni a háború hatásáról, mint a lelkesedéséből forgatott Mrs. Miniver-rel.

¹ Bazin szerint William Wyler egy „janzenista rendező”.