DSLR-rel készült videót nézni sokkal élvezetesebb, mint DSLR-rel videót forgatni. Ez röviden azért van, mert a tükörreflexes fényképezőgépek ugyan nagyságrendekkel szebb mozgóképet rögzítenek, mint a félprofi videokamerák, de filmezni nehezebb velük, mert nem erre vannak kitalálva. Ebben a rövid cikkben néhány alapvető infót szeretnék átadni azoknak, akik egyszemélyes Hollywood-aspirációkkal rendelkeznek.
Nem ecsetelném különösebben, hogy mekkora ugrást jelentett az amatőr-félamatőr filmvilágban a videórögzítő tükörreflexesek pár évvel ezelőtti megjelenése. Körülbelül az első nagyközönségnek szánt fényképezőgépek, a személyi számítógépek vagy a szeletelt kenyér megjelenéséhez hasonlítható, amikor olyan emberek is lehetőséget kapnak a fényképezésre, pornónézésre vagy szendvicskészítésre, akik azelőtt túl szegények, túl gyengék, túl buták voltak egy szekrényméretű fényképezőgép, egy szobaméretű számítógép, vagy egy éles kés megvásárlásához és használatához. Azok is hozzájutottak a full HD (1080p), a nagyméretű szenzor, a kis mélységélesség áldásaihoz, akik tíz éve csak nedves álmaikban gondolhattak a távolról, fél szemmel nézve filmszerűnek tűnő képvilágra.
De mitől is filmszerűbb ez a képi világ, mint a videókameráké? Legszembeötlőbben a kép kis mélységélessége miatt, ami a fotóobjektíveknek és a nagyobb szenzorméretnek együttesen köszönhető. A kis mélységélesség – azon túl, hogy nagyon jól mutat – egy szép rajzolatú lencsével, a néző figyelme irányításának legfontosabb eszköze lehet. Leválasztja a szereplőt a háttérről, illetve kiemeli a kép témáját: pl. fix képekben egy pontos élességhúzás észrevétlenül átvezeti a tekintetet egyik témáról a másikra. A fényképezőgépek nagyobb szenzormérete (gyakorlatilag bármelyik HD-rögzítésre képes fotógép szenzora nagyobb, mint a kétszer-háromszor drágább félprofi EX3-é) még jobban erősíti a hatást. Ez több problémát is von maga után. Egyrészt a túl kicsi mélységélesség miatt nehezebb azt tartani fókuszban, amit tényleg szeretnénk, a szereplő még fix képekben is nagyon könnyen kimozdulhat az élességtartományból. Másrészt a giccsrendőrség is bilincsbe verhet, ha az összes szereplőd végig a levesben járkál.
(Kitérő: a vizuális kultúra változik. A kis mélységélesség és a szélesvászon azért tűnik filmesebbnek, mert 80 évig kizárólag a film használta és úgy szoktuk meg. Mostanában a tévé is szélesvásznú, és a kis mélységélességet is (pont a DSLR-ek miatt) egyre gyakrabban látjuk laposszar indie zenekarok klipjeiben és tévésorozatokban. Az, ami ma még filmesnek tűnik, hamarosan ordító közhely lehet. )
Az optikák megválasztásakor érdemes nagy fényerejű fix objektívekben gondolkodni. Olcsóbbak, mint a zoomok, nagyobb a fényerejük, és ha full frame-s (35mm-es filmkocka méretű szenzor) gépet használsz, a bolhapiacon egy marék bolháért vehetsz használható régi lencséket. Legyen egy nagylátószögű (28-asnál szélesebbet nem ajánlok, hacsak nem 80-as évekbeli hip-hop videót forgatsz, de ez ízléstől függ), egy 50-es, és egy mondjuk 135-ös a közelikhez.
A gép kis kijelzőjén nehéz észrevenni, ha az élesség a szereplő orrán, és nem a szemén van, nagy vásznon viszont rettentően zavaró. Mozgó szereplővel, mozgó kamerával még nehezebb a feladat, follow focus és jó kezű focus puller nélkül nem érdemes komolyabb munkákba nekikezdeni. A fotóoptikák nem filmre voltak kitalálva, forgatáson meg nem ritka, hogy egy-két milliméteren belül van három élességpontod bejelölve a gyűrűn. Puszta kézzel nem lehetetlen, de nem is könnyű. Egy follow focus nagyot segít. Élességállításnál és egyébként is jól jön egy felcsatolható kereső, ami kiszűri az LCD-re eső fényt. Nem kötelező, csak ha szeretnéd látni, mit filmezel.
A filmes hatásnak másik fontos összetevője a progresszív képletapogatás, ami azt a különleges filmes mozgás-élményt adja: 25 teljes képet látsz másodpercenként, ami enyhe szaggatottság-érzést vált ki, amit megtanultunk filmesként felismerni, szemben a videónál megszokott váltósoros, 50félkép per másodperces, folyamatosabb mozgással. Persze a fényképezőgépek mozgóképrögzítése nem azonos a filmszalagéval. A CMOS-szenzoroknak van néhány eredendő hiányosságuk, ami jelentősen meg tudja nehezíteni az életedet a forgatáson vagy az utómunkánál. Legszembetűnőbb a kocsonyásodás vagyis a rolling shutter, ami a gyors oldalmozgásoknál jön be. Mivel a CMOS-szenzor felülről lefelé olvasva rögzíti az információt, gyors mozgásoknál a kép furán megdől, mivel a letapogatás amíg leér a szenzor aljára, a kép elmozdult ahhoz képest, ahol a letapogatás elején volt. Kiküszöbölni nem nagyon lehet, illetve csak úgy, ha nem csinálsz gyors svenkeket, illetve nem tartod kézben a kamerát, mert a legapróbb rezdülés is földrengésnek hat. Ugyanezért nem érdemes stroboszkóp, vaku és egyéb villanó fényekkel forgatni, megtörténhet, hogy a képnek csak felén lesz fény. A kocsonyásodás kijavítására állítólag van egy After Effects-plugin. Én még nem használtam, gondolom, némi felbontásveszteség árán lehetséges legalább enyhíteni valamit rajta.
A rögzítés sajátosságai miatt kell számítani az alias típusú képhibákra, gyakran egészen váratlan helyeken. Mivel az érzékelő fotóra van tervezve, sokkal nagyobb sorfelbontású, mint a rögzített HD-videó. A videó rögzítésekor a gép egyszerűen kidob sorokat, ami az egyenes vonalaknál fogazottságot eredményezhet, illetve fura hullámzó szines függőleges csíkozást a szereplők ruháján, téglafalakon, fatextúrákon, illetve bárhol, ahol sűrűbb vonalak vannak. Valamennyire ki lehet kerülni a kamera élesség-beállításának nullára állításával, azon túl sok szerencsét kívánok.
(Nem tudom, mondtam-e már, hogy a fényképezőgép nem videókamera, a szenzor nem videórögzítésre való? A 25 fps-os rögzítéstől hamar kimelegszik az érzékelő, és kamerától függően vagy nemes egyszerűséggel kikapcsol, akár felvétel közben is, vagy szó nélkül melegszik tovább, amitől a képen megnő a zaj – vagy mindkettő egyszerre. Mit mondhatnék, figyelj erre is.)
Ha már zaj, akkor beszéljünk az érzékenységről. ISO 1600! Szeresd csontig! Ízlés dolga, de szerintem 1600-on még simán elfogadható a zajmennyiség az általam próbált gépeken, és ahogy nő az érzékelők felbontása, még jobb lesz a helyzet. Egy jó fényerejű optikával minimális fény mellett lehet helyesen exponált képet készíteni. A másik oldalon viszont probléma lehet, ha nagy fényben 100-as ISO-val dolgozunk: az árnyékos részek bebolhásodhatnak a kis érzékenységnek köszönhetően. Tesztelj és jó lesz. Ide a legfontosabb kiegészítő szerintem az ND-szűrő (neutral density – szürke), ha napfényben akarsz forgatni. Legkissebb ISO-val is könnyen 22-es blendével találod magad egy tiszta nyári napon, amitől megnő a mélységélesség-tartomány. Akkor meg forgathatnál videókamerával is. Szóval legyen nálad ND-szűrő: sok, vagy egy, de állítható.
A kamera beállításairól volt szó már. Mégegyszer: az élesség legyen nullán a fogazottság csökkentéséért, továbbá az utómunka megkönnyítéséért érdemes tovább belenyúlni a képstílus-menübe. Ajánlatos a nyersanyagot minél semlegesebben rögzíteni, a szaturációt és a kontrasztot nullára venni a gép menüjében, így egy olyan képet kapsz, ami forgatáson elég csúnyán néz ki, viszont utómunkánál sokkal könnyebben szebb képet lehet kihozni belőle, mint egy eleve kontrasztosan, telítetten rögzített képből. Változó fényviszonyoknál forgatva, pl. napfényben egy egész napos forgatáson folyamatosan változik a fény erőssége, az árnyékos és a napos részek közti különbség. Fényelésnél megkönnyíti a dolgodat, ha a kontrasztot szabadabban tudod kezelni. Az expozíciót a lehető legpontosabban állítsd be (Beépített fénymérő! Hisztogramm! Használd!), mert ami kiégett, annak helló.
Tovább könnyíti az utómunkát a fantáziadúsan elnevezett Picture Style Editor (Canon-gépekhez) nevű programocska, mellyel még jobban bele tudsz mászni a kamerád beállításaiba, például a gammagörbéket módosíthatod, amivel még rosszabbul kinéző, de még jobban fényelhető anyagot rögzíthetsz. Helyszín bevilágításakor azért nem árt standard képrofilt használni, hogy a végeredményhez jobban közelítő képet láss, de a felvételkor mindenképpen a semlegeset használd.
Haladóbb szintű módosítás, és nem biztos, hogy megéri, a firmware frissítése. Egyrészt a gyártók is adnak ki folyamatosan frissítéseket, viszont lehet találni ingyenes, nem hivatalos frissítéseket, amelyek meg tudják könnyíteni a munkát. Például a Magic Lantern firmware a Canon 5D-hez kiszedi az AGC-t (mindjárt lesz erről szó) és manuális kontrollt ad a hanghoz, a továbbá tetszőleges képarányú képhatár-jelzőt, és ami a legfontosabb, élő zebrát varázsol a kijelzőre. Ha biztos vagy benne, hogy nem lesz szükséged a garanciára, próbáld ki. Apropó AGC (Automatic Gain Control) – a hangról annyit, hogy a legtöbb gépen nem állítható manuálisan a hangerő, hanem automatikus erősségszabályozó gondoskodik arról, hogy még véletlenül se tudj jó hangot rögzíteni. A Canon 5D-nél ez már nem probléma, egy szoftverfrissítéssel megoldották, elvileg a kis jack-bemeneten tudsz normális hangot rögzíteni, de a legbiztosabb a külön rögzített hang és a csapó.
Említettem már, hogy kézből nem érdemes DSLR-rel filmezni? A kamera súlya túl kicsi, nem tudod fixen megtartani és az egészen kicsi remegések is nagyon durván látszanak. A legjobb az, ha állványon van a kamera, vagy valamilyen vállra vehető konstrukcióra szereled. Lehet kapni drága és jó, olcsóbb és jó, és olcsó és rossz válltámaszokat, viszont magadnak is építhetsz egyet a saját igényeid szerint. Láttam már biciklikormányból és irodai székből készült rögzítő szerkezeteket is, meg pár sör árából készült keresőt. Ha van sok pénzed erre, vegyél professzionális cuccot, mindenképpen megspórolsz vele egy csomó szerelési időt, többnyire ergonomikusabbak és általában véve felhasználóbarátabbak, mint a házigyártmányok, de egyáltalán nem lehetetlen működőképes rögzítőket fabrikálni otthon.
Hozzászólni lehet.
