Augustí Vila: Un banco en el parque / Pad a parkban Augustí Vila: Un banco en el parque / Pad a parkban

Besegíteni a véletlennek

Augustí Vila: Un banco en el parque / Pad a parkban

ÉRTÉKELD A FILMET!
Pad a parkban
Agustí Vila
1999

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A fiatal spanyol rendező, Agustí Vila Pad a parkban című filmje egy nagyváros (Barcelona) díszletei közé, nagyvárosi figurák uralta történetbe helyezi a véletlen erejének problematikáját.

A harminc felé közeledő főhős, Juan (Alex Brendemühl), aki túlságosan kékszemű és melankolikus alkatú ahhoz, hogy kimerítse a tüzes, fekete spanyol machóról alkotott képzeteket, éppen idejében szakít barátnőjével, és lép ki annak lakásából ahhoz, hogy ne ő legyen az elhagyott fél. Új kapcsolatra vágyik, ám elege van a jól bejáratott ismerkedési lehetőségekből, túl kiszámíthatóaknak véli őket. Nem akar tehát hirdetést feladni, nem vágyik belevetni magát éjszakai partikba, nem óhajtja igénybe venni házas barátai jóindulatúan megszervezett párközvetítő vacsoráit sem (bár udvariasan végigül kettőt is), hanem elhatározza, hogy kiszolgáltatja magát a véletlennek. Aki tervez, az hazudik, mondja, ám annak ellenére, hogy a végzetes, nagy találkozást várja, úgy érzi: be kell segítenie a véletlennek, ezért előretekintő gondossággal megszervezi, hogy dupla esélye lehessen. Kiválaszt egy padot a parkban, valamint egy sarokasztalt a presszóban, és ezután minden nap, kíméletlen rendszerességgel és pontossággal a délután egy részét a parkban illetve a presszóban tölti. Szép csendben ül, figyel és várakozik.

A témából adódóan a Pad a parkban helyszínei nem túl változatosak: Juan albérlete, a park és a presszó képei váltakoznak egymással. A filmet kézi kamerával vették fel, és ez a technika a jelenetek természetes, spontán jellegét emeli ki, ugyanakkor érdekes mozgások szemtanúivá avatja a nézőt. Augustí Vila kamerája körbejár egy vacsoraasztal mentén, néha előre hátra mozog, vagy átsiklik a szereplők feje fölött. Ilymódon kitapinthatóbbá válnak azok is, akik a kamera mögött láthatatlanok a néző számára. Egy adott pillanatban robajt hallunk, minden bizonnyal az operatőr borított fel valamit. Hogy véletlenül-e? A film főhősének párkereső módszerét ismerve talán alaptalanul, de gyanakodni kezdünk e mozzanat spontán eredetét illetően.

A film minimáltörténetének fordulópontja akkor következik be, amikor a főhős mindkét leshelyén felbukkan egy-egy lány: a parkban a szemtelen, csacska Alicia (Victoria Freire) szólítja le Juant, a bárban pedig a higgadt, kékharisnya Ana (Monica Lopez) figyel fel rá. Mindketten saját vágyaikat vetítik ki Juanra: Alicia kalandornak, az antropológus doctoranda Ana pedig regényírónak nézi. Juant a lányok felbukkanása olyannyira megzavarja, hogy képtelen választani közöttük. Ettől kezdve egyre hosszabbá válnak az eseményeket elemző részek, minden egyes bár- vagy parkbeli találkozás után Juan és kérlelhetetlen logikájú jogászhallgató lakótársa (akár páciens pszichiáterével) kiértékelik a dolgok állását.

A cselekményt végig kimért nyugodtság jellemzi, a történet akkor sem válik fergetegessé, amikor a főhős ügyei a lehető legjobban felpörögnek, ő pedig egyre kapkodóbbá válik. Juan annyira beleéli magát ismerkedési stratégiája nagyszerűségének a boncolgatásába és esélyeinek az elemezgetésébe, hogy elfeledkezik eredeti céljáról. Addig cikázik a park és a bár között, hogy mindkét jelöltjét elveszíti. Aliciával folyamatosan keresik, ám menthetetlenül elkerülik egymást (amikor egyik a presszóban, a másik a parkban van), Ana pedig megismerkedik egy írónak készülő ifjonccal. Juannak így nem marad más hátra, mint más padot keresni, és újra bízni a véletlen jóindulatában.

A hosszú vágásokkal készült, ráérősen előrearaszolgató film nyolcvanhárom perce alatt nem lehet unatkozni. A hősök annyira hétköznapiak, hogy egész baráti körünk felismerhető bennük. A tűző napon a padra kiülő Juan hoppon maradt, kiszolgáltatott figurájával a lehető legkönnyebb azonosulni: kicsit rögeszmés, kicsit bizonytalan, ám az vesse rá az első követ, aki nem ilyen.

Nem hat letargikusan, talán valami katarzisfélét is eredményez az, ahogyan a film körüljárja a véletlen kérdését, mintegy sugallva, hogy van esély elszúrni az Igazival való találkozást. Ahogyan az örök pesszimista mondani szokta: egyszer befut majd az én hajóm is, ám akkor éppen a repülőtéren leszek. Sebaj, van más hajó, sőt pad is.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Friss film és sorozat