A júliusban 83 évesen elhunyt Omar Sharif volt az egyetlen arab, aki igazi hollywoodi filmsztárrá vált. Egzotikus és kalandos életű karaktereket alakított, akiktől saját személyisége sem állt távol.
Amikor a Lawrence of Arabia/Arábiai Lawrence alkalmával megismerte a világ, Omar Sharif mögött már egy roppant sikeres (és alulreprezentált) egyiptomi filmes karrier állt. Színészetet Londonban tanult a Royal Academy of Dramatic Art falai közt, amiben remek nyelvérzéke volt segítségére. Első filmszerepét 1954-ben kapta, majd több mint húsz egyiptomi moziban szerepelt az évtizedben, és több alkotás alkalmával is szerelmespárt alakított feleségével. Faten Hamama nála jóval korábban kezdte pályáját, Sharif színre lépésekor már az egyik legnagyobb helyi sztárnak számított. Az egyiptomi filmes színtér nagyasszonyaként, „Egyiptom Shirley Temple-jeként” tekintettek rá. Ők ketten az egyiptomi mozi legragyogóbb álompárjává avanzsáltak. Munkáik főleg romantikus filmek voltak. Sharif a tökéletes férfi sztárszínésznek számított Egyiptomban, köszönhetően megnyerő fizimiskájának (legfőként nagy szemeinek), valamint magas színészi képzettségének és intelligenciájának.
Arábiai Sharif
Már 1956-ban feltűnt egy külhoni (azon belül francia) produkcióban (Richard Pottier: The Lebanese Mission), a nagy nemzetközi áttörést azonban az ugyancsak külföldi, főleg Jordániában forgatott Arábiai Lawrence hozta meg neki, hisz ezért elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Golden Globe-ot és Oscar-díjra is jelölték. Nemzetközi felfedezését David Lean rendezőnek is köszönheti, aki maximalista direktorként olyan helyi arab színészt akart szerződtetni Ali szerepére, aki jól beszél angolul. Eredetileg Alain Delont szánták a szerepre, de Sam Spiegel producer végül leszerződtetett egy másik francia színészt (Maurice Ronet), akiről viszont Lean hallani sem akart a zöld szemei miatt.
Az nem kifejezés, hogy Sharif jól járt e szereppel, hisz karaktere bravúros jelenetezést kapott Leantől. Elég a belépőjére gondolni: Alit úgy ismerjük meg, hogy éppen egy délibábból lovagol elő, ennek a természeti jelenségnek a látványos fotografálása pedig az Arábiai Lawrence egyik emlékezetes attrakciója volt. Amikor megismerjük, Ali karaktere tökéletes ellentéte a címszereplő Lawrence-nek, azaz Sharif sikerét a film remek hangszerelése is segítette. O’Toole eleinte angyali és nőies karakterével szemben Ali bemutatkozó jelenetében rögtön hidegvérrel gyilkol, és míg Lawrence fehéret visel, ő feketében jár és bajuszt hord. Sharif tehát egyiptomi alakításaihoz hasonlóan a maszkulin férfi szerepét töltötte be egy femininebb karakter oldalán. (Aki ezúttal férfi, az pedig nyitott kérdés, hogy a filmben van-e meleg tartalom, T.E. Lawrence esetleges homoszexualitása mindenesetre történészi vita tárgya.) Később azonban Ali figurájának is bőven kijut a jellemfejlődésből, hisz elkezd érdeklődni a politika iránt.
Sharif tehát összességében egy önmagához több ponton hasonlító karaktert alakított, azaz egy elmaradottabb országból származó, de meglepően tehetségesnek bizonyuló alfahímet, aki könnyen és szívesen alkalmazkodik a Nyugathoz. A film színészgárdájának nagy meglepetése és fő felfedezettje is ő volt, hisz Anthony Quinn és Alec Guinness ekkor már veteránoknak és kisebbfajta sztároknak számítottak. O’Toole-nak ugyan szintén e film lett a nagy áttörése, de a brit színész szekerét a címszerep és az angolszász reklámkampány is tolta. Sharif az Arábiai Lawrence sikere után – feleségét is odahagyva - meg sem állt Hollywoodig, ahol hét filmre szóló szerződést kötött a Columbiával.
Lean továbbra is egyengette az útját, Sharif szerint legalábbis a direktor biztatta Fred Zinnemann rendezőt, hogy adjon neki szerepet a Behold a Pale Horse című filmben Quinn és Gregory Peck oldalán. Lean igyekezett megóvni a színészt a Rudolph „A sejk” Valentino-féle arab szerető skatulyájától, e filmben például spanyolt alakított. Sharif egy-két skatulyaszerepet persze képtelen volt kikerülni, a Marco the Magneficient alkalmával például már pont sejket játszott. Szerepelt még az Anthony Mann rendezte The Fall of the Roman Empire/A római birodalom bukásában, ahol a történelmi-kosztümös zsánerrel sikerült áthidalni külhoni származását (az örmény királyt alakította). A Dzsingisz kán alkalmával megkapta első nemzetközi főszerepét, és mondani sem kell, ezúttal is külhoni és történelmi figurát alakított. Ahogy a Doctor Zhivago/Doktor Zsivágó során is, mely viszont élete legfontosabb főszerepévé vált.
Omar „Doktor Zsivágó” Sharif
A karakter, akit e filmben játszott, szintén sokban hasonlít önmagára és az Arábiai Lawrence-ben betöltött szerepére. A figura ezúttal a külhoniak közt is kívülálló: a Borisz Paszternak regényéből készült mozi Oroszországban játszódik helyi karakterekkel, Zsivágó viszont nem moszkvai születésű, hanem „nomád” az ázsiai sztyeppékről, amit szóvá is tesznek neki fővárosi nevelkedése során. Ennek köszönhetően Sharif arabként továbbra sem lógott ki a nyugati színészek sorából, amilyen Guiness vagy Klaus Kinski, ráadásul a zsidó származású Paszternak szócsövének is megfelelt. Újfent sokat köszönhetett Leannek, hisz e film az Arábiai Lawrence továbbgondolásának is beillik, immár ama mozi igazi nagy felfedezettjével, Shariffal a főszerepben. A színész bevallása szerint addig sosem tudta magát elképzelni vezető színészként egy hollywoodi filmben, így egy kisebb szerepért lobbizott a rendezőnél: Pasha karakterét szerette volna eljátszani, aki kommunista aktivistából véreskezű, rettegett tábornokká válik a forradalom után. Ez a karakter nem pusztán mellékszerep volt, de fenyegető antagonista is, Sharif tehát maga is már-már Ali figuráját akarta újrajátszani, Lean viszont a főszerepet szánta neki.
Lean eme munkái az éra nagy látványfilmjei voltak, hasonlóan hatottak a korabeli közönségre, mint ma egy úttörő IMAX-mozi, mondjuk az Avatár. Szokatlanul hosszú ideig és nagy büdzséből készültek, és persze hatalmasat kaszáltak a mozipénztáraknál, a kritikusok meg imádták őket (bár utóbbihoz olykor idő kellett). Sharif szerint a Doktor Zsivágó főszerepét is O’Toole kapta volna, de a brit színész hallani sem akart róla, mert nem fűlött a foga egy újabb csúnyán elhúzódó külhoni forgatáshoz. Az arab színész tehát elvállalt olyan szerepeket is, amihez nyugati kollégái túl kényelmesek voltak. (Sharif szerint eleve a szorgalmas gyakorlása okán zárta őt a szívébe Lean első filmjük alkalmával.) Egy ilyen embert próbáló forgatáshoz persze szükség volt egy perfekcionista rendezőre is. És egy szintén erős kezű producerre: Sharif szerint Lean azért szeretett külföldön forgatni, mert úgy könnyebb volt leráznia a hírhedten szigorú Spiegelt.
Mindkét mozi játékideje roppant hosszú, így nem csak Lean, de Sharif is képes volt kihozni a maximumot a projektből, hisz rengeteget szerepelt a vásznon, a Doktor Zsivágó alkalmával ráadásul már premier plánokban fényképezték. Lean eme két filmje egy teljes generációt inspirált felbecsülhetetlen mértékig, elég arra gondolni, hogy Spielberg és Lucas, Új-Hollywood két főpápája köztudottan rajongói az Arábiai Lawrence-nek. Megkockáztatom, az Új-Hollywood nyitófilmjeként is tételezhető Star Wars/Csillagok háborújának előképei között is meg kell említenünk ezt a két Lean-filmet, persze csak olyanok mellett, mint a japán jidaigeki és a Flash Gordon. Az Arábiai Lawrence sivatagos helyszínéről a Tatuin bolygó, a Doktor Zsivágó hófödte Szovjetuniójáról pedig a Hoth planéta juthat eszünkbe (a birodalmi lépegetők legközelebbi filmes rokonai pedig alighanem az Arábiai Lawrence tevéi), ráadásul Luke Skywalker mentorát Guiness alakította, aki pontosan ugyanezt a szerepet töltötte be az Arábiai Lawrence-ben, és még inkább a Doktor Zsivágóban, hisz utóbbiban Zsivágó fivérét játszotta, aki a titkosrendőrség tagjaként próbálja megóvni a művészlélek doktort attól, hogy mérsékelt nézetei miatt kivégezzék.
Lean mindkét alkalommal az első világháború eseményeit dolgozta fel, egyaránt egy-egy főhős és szerző szemszögéből (legyen az Paszternak vagy a szintén termékeny író T.E. Lawrence), azonban a két film között a különbségek a markánsabbak, és ezek tették a Doktor Zsivágót Sharif legragyogóbb filmjévé. A filmbeli Lawrence igazolta a „senki nem lehet próféta a saját hazájában” tézist, amikor az angol nacionalizmus helyett az arabokat próbálta megváltani. A filmbeli Zsivágó ugyancsak különc, öntörvényű, sőt önsorsrontó természet, sziklaszilárd jellem, azonban ezen a kategórián belül a tökéletes ellentéte O’Toole karakterének. Egy dráma ideális protagonistája roppant céltudatos és páratlanul nagy akaraterővel bíró karakter, akinek fejlődik a jelleme, legalábbis Egri Lajos erről értekezik az írók bibliájának tartott A drámaírás művészetében. Ez a személyleírás tökéletesen illik az excentrikus, már-már félőrült Lawrence karakterére, Zsivágó doktorra viszont már kevésbé. Eleinte mindketten érzékenyek és pacifisták, már-már feminin férfihősök, a különbség viszont, hogy Lawrence rákap a gyilkolás ízére és foglyokat nem ejtő hadvezér lesz belőle, míg Zsivágó jellemén az orosz forradalom sem tud változtatni. Előbbi önjelölt próféta, utóbbi introvertált. Ő nem gyilkos, hanem orvos, de még akként is ártalmatlan hobbijának, a költészetnek él, és így O’Toole karakterével ellentétben nem válik legendává, megmarad egy halála után elismert művésznek (egyben az író, Paszternak szócsövének).
Sharif szerint Lean filmes eszközökkel próbálta visszaadni a főhős költészetét és a regény líraiságát, így aztán poétikus jelenetezéssel kísérletezett. És ezt nem pusztán bravúros képi metaforákkal tette, inkább úgy, hogy a protagonista nézőpontján keresztül narrálta a filmet és ábrázolta annak univerzumát. Zsivágó szinte minden jelenetben szerepel, azonban egyik sem róla szól. Amikor kivételesen megpróbál cselekedni, akkor sem jár sikerrel, a film végén például megpillantja hosszú évek óta nem látott múzsáját az utcán (nem látjuk közelről a nő arcát, ahogy a karakter sem), ám sosem éri utol. Az Arábiai Lawrence egy mitikussá vált, enigmatikus valós személy igazi arcát kutatja, a Doktor Zsivágóban viszont a főhős nem képviseli a rejtélyes történelmet, csak tudósítja, ami azért is adekvát, mert fikciós karakterről van szó.
O’Toole hiperaktív Lawrence-ével ellentétben Zsivágó minden idők egyik legpasszívabb mozihőse. Költőként legfontosabb tulajdonsága, hogy a banális apróságokban is meglátja a szépet (mivel orvos, a nyitányban rögtön mikroszkópot használ), így aztán Sharif (és hőse) valójában végig szemlélődik a filmben. Míg Lawrence egy fanatikus volt Lean ábrázolásában, Zsivágó értelmiségi, művészlélek. Az Arábiai Lawrence egy forradalmár története, a Doktor Zsivágó viszont nem egy radikálisról, épp ellenkezőleg, egy mérsékelt és individualista egyénről, egy passzív ellenállóról szól, aki tehetetlen a történelem sodrásával szemben, és aki helyett mindenki más radikalizálódik (hisz a történet az orosz forradalomról szól). Sokatmondó az is, hogy e filmben az összes mellékkarakter jelleme nagyot fejlődik, Zsivágó viszont ugyanaz marad. Itt például Pasha megy át olyan változáson, mint a filmbeli Lawrence, azaz lesz idealistából rettegett tábornok, aki immár Strelnikov névre hallgat.
Sharif tehát az immár művészmozis auteurként feltűnő Lean alteregója a filmben, mely valójában inkább a mellékkarakterekről szól, semmint Zsivágóról. Sharif legfontosabb főszerepe – ironikus módon – tehát nem is volt igazi főszerep. A színész elmondása szerint közel állt az idegösszeomláshoz a forgatáson, mivel feleslegesnek érezte magát élete legnagyobb szerepében. Lean rengeteget dolgozott a többi színésszel azok alakításán, az adott forgatási nap vége felé pedig, amikor a fontos snitteket már felvették, Sharif felé fordította a kamerát, és pusztán annyit kért tőle, hogy reagáljon arra, amit aznap látott, de még azt se vigye túlzásba. Így aztán a gyártás során mindenki agyba-főbe dícsérte a többi színészt. Sharif szerint Lean egyenesen utálta a színészeket és a velük való munkát, és épp azért akart egy külföldit a főszerepre, mert ki nem állhatta az izgága sztárszínészeket, és egy angolt vagy egy amerikait nem tudott volna alárendelni az akaratának. Lean maga is már-már diktátorként viselkedett a forgatásokon, aki éppúgy elnyomta Sharifot, mint a szovjet rendszer Zsivágót.
E film elsősorban azért lehetett Sharif nagy szerepe, mert ugyanazt a romantikus férfihőst alakíthatta, akit az egyiptomi filmjeiben. Az Arábiai Lawrence-ben hiába alakított arabot, a mozi egy maszkulin kalandfilm volt nők nélkül, ezzel szemben a Doktor Zsivágó főleg nőkre gyakorolt nagy hatást. Nem csoda, hisz ez a történet már egy esszenciális románc, Lean válasza az Elfújta a szélre, csak épp amerikai polgárháború helyett orosz forradalommal. Sharif szerepvállalásai ekkor karrierjének fejlődésére is rímeltek, hisz míg az Arábiai Lawrence-ben egy civilizálódó őslakost játszott, itt már az orosz felső osztályt képviseli. Immár nem az egzotikusságával, hanem a kifinomultságával hódított. Amikor Sharif nehezményezte, hogy a forgatáson nincs más dolga, mint reagálni vagy pókerarcot vágni, Lean azzal nyugtatta meg, hogy ha a film sikeres lesz, végül mindenki csak rá fog emlékezni, és nem tévedett. A színész ráadásul ebben a passzív szerepben is képes volt megmutatni a képességeit, elég az arcjátékát figyelni, például amikor Lean egy véres mészárlást explicit megmutatás helyett Sharif reakciójával ábrázol.
Arnsteintől Monsieur Ibrahimig
Ezt követően Sharif alakított nácit (Tábornokok éjszakája/The Night of the Generals), osztrák herceget (Mayerling), Che Guevarát (Che!), mexikóit egy westernben (Mackenna aranya/Mackenna’s Gold), de egyik figura sem állt közelebb hozzá a Funny Girl férfi főszerepénél. Való igaz, hogy arabként zsidó karaktert alakított, viszont ezt leszámítva Arnstein kiköpött Sharif, hisz a színész is imádta az olyan férfias hobbikat és szerencsejátékokat, mint a kártya és a lóverseny. Arról nem is beszélve, hogy e romantikus musical forgatása idején – stílszerűen – valószínűtlen románcot kezdett Barbara Streisanddal, amivel botrányt kavart Egyiptomban. A Funny Girl már csak a zsidó identitás nyílt ábrázolása okán is rendhagyó darab az amerikai filmtörténetben, azaz Sharif ezúttal is egy szokatlan, a helyi filmkultúrában idegen testnek minősülő műnek köszönhetett egy nagy szerepet. És ahogy Arnstein is súlyos vesztő szériába kerül a film végén, idővel Sharif karrierje is leszálló ágba kezdett. A Doktor Zsivágó ártott is a pályájának, nem csak használt, hisz hasonlóan alakult a pályafutása, mint Mark Hamillé: olyan szinten azonosították Zsivágóval, hogy az már felért egy karriergyilkos beskatulyázással.
Miután már rég nem számított piacképes vezető színésznek, apró szerepekben tűnt fel, játszott a The 13th Warrior/A 13. harcosban egy másik neves külhoni, Antonio Banderas oldalán, sejket alakított az arab világban játszódó Hidalgóban és ő narrálta a 10,000 BC/I. e. 10000-et. Egy jutalomjátékhoz viszont volt szerencséje: César-díjat kapott a Monsieur Ibrahim és a Korán virágai főszerepéért – melyben az ekkor már Párizsban élő, e filmben franciául beszélő színész egy öreg arab boltost alakított. Ezúttal is egy kisebbségeket ábrázoló filmben kapott nagy szerepet, hisz e mű egy párizsi zsidó gyerek és egy mohamedán aggastyán mentor-tanítvány kapcsolatáról szól. A boltos figurája is közel áll a hetvenes Sharifhoz, aki élete alkonya felé már senkit nem érdekelt, és noha sosem vonult vissza a színészettől, az utóbbi években végül csak halálával került be a hírekbe.
A szintén nemrég elhunyt Christopher Lee – mint minduntalan külhoninak nézett és részben valóban külföldi származású színész – csupa antagonista és antihős szerepben tűnt fel, ezzel szemben Sharif képes volt protagonistákat kiharcolni a nyugati filmvilágban, még ha csak főleg külföldi és kosztümös karaktereket is. Kozmopolitább volt, könnyebben alkalmazkodott, alighanem azért, mert szerencsevadász közel-keletiként a Nyugat meghódítására vágyott.
