A Csapó! Szakmák a film mögött interjúkötete a filmkészítés kevésbé ismert aspektusaiba nyújt betekintést különböző ritkán tárgyalt foglalkozások bemutatásán keresztül. Az egyes szakmák aktív képviselőinek elsőkézből származó beszámolói ráadásul nemcsak forgatási műhelytitkokba avatnak be, hanem számos kortárs társadalmi jelenség kapcsán is állást foglalnak.
Míg filmtörténeti és -elméleti munkák, vagy alkotói életrajzok magyar nyelven is nagyobb számban jelentek meg, addig a filmkészítés gyakorlatára koncentráló ismeretterjesztő írások ritkaságszámba mennek. Sidney Lumet Hogyan készül a film? című átfogó könyvén kívül a teljesség igénye nélkül mindössze olyan elszórt példák emelhetőek ki, mint a forgatókönyvírásról szóló Story Robert McKee-től, Pascal Pinteau Speciális effektek albuma vagy Kollarik Tamás és Takó Sándor jogi aspektusokra összpontosító szerkesztése, a Filmkészítők kézikönyve. Ez a hiány annál inkább szembetűnő, mivel a különböző „hogyan készült” műsorok és a színfalak mögé kalauzoló werkvideók kifejezetten népszerűek a közönség körében. A gyakorlati munka kiterjedt leírására törekvő kísérletek talán éppen a produkciók sokrétűsége, a más-más körülmények és gyártási struktúrák között létrejött alkotások eltérő jellege miatt alulreprezentáltak a szakirodalomban. A Csapó! interjúinak különlegessége, hogy a filmszakma gyakorlati feladatainak elsőkézből származó részletezésén túl olyan feladatkörök ellátóinak ad hangot, akiket csak elvétve szólaltatnak meg munkájuk kapcsán.

A kötet előszavában is kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a filmezés művészetének együttműködésen alapuló aspektusaira, a szakemberek elengedhetetlen munkájának kontextusára az alkotás során, a technikai stáb által hozzáadott értékekre az elkészült produktumban. Hiszen az egyes alkotásokat gyakran kizárólag a rendezőnek tulajdonítják, noha a gyártási folyamatban esetenként több ezer ember is részt vesz. A Csapó! az ő „láthatatlan” teljesítményüket igyekszik kiemelni, ami a szerzőközpontú magyar kulturális viszonyok között különösen elhanyagolt és kevés megbecsülést kap. Ennek érdekében az interjúkat készítő Várkonyi Zsolt a gyakrabban reflektorfénybe kerülő rendezők, színészek vagy operatőrök megszólaltatása helyett ezúttal többek között olyan szakmák képviselőivel beszélgetett, mint a helyszínkereső, a naplóvezető, a focus puller, a zörejművész vagy az állatkoordinátor. Így a Csapó! korábban alig említett stábtagok nézőpontjából képes láttatni a filmkészítés folyamatát.
A Kortárs Online összművészeti portálon korábban megjelent interjúkból álló válogatás fejezetei ennek érdekében úgy vannak elrendezve, hogy a megszólalások a filmgyártás kronológiáját kövessék: a gyártáselőkészítés és a forgatások háttérmunkásai, a képen és a hangon dolgozók, a kellékrészleg képviselői és a bemutatásra koncentráló szakemberek, de még az utánpótlásképzés képviselői is külön-külön szekciókat kapnak. A kötethez írt – személyes példákkal tűzdelt – bevezetőjében pedig Maruszki Balázs forgatókönyvíró vázolja fel esszéisztikus formában a beszélgetésekben rendszeresen visszatérő témákat az államilag támogatott, független, illetve külföldi bármunkák eltérő lehetőségei által meghatározott magyar filmgyártás kortárs helyzetétől és a szerzői látásmód, valamint a produceri rendszer érvényesülésének konfliktusától a filmes képzések fontosságának kiemelésén át a digitalizáció és a mesterséges intelligencia filmkészítésre gyakorolt hatásának kérdéséig.

A konzekvensen felépített beszélgetések általában a megszólalók személyes hátterére, szakmába kerülésük mikéntjére kérdeznek rá először, majd az adott munkakör kihívásait taglalják – gyakran olyan produkciók színfalai mögé kalauzolva az olvasót, mint a Saul fia, a Blokád vagy a Fehér isten – miközben a saját tapasztalatok mellett általános jelenségekre is rávilágítanak. Ezáltal nemcsak a kifejezetten zárt filmes közeg képes megnyílni az érdeklődők számára, hanem a kollektív szerzőiség elméletének rendre felvetülő témája is körvonalazódik.
Az interjúkból az rajzolódik ki, hogy a filmkészítés műhelymunkája elsősorban a technikai és a szakmai háttérről, nem pedig az esztétikai érték teremtésének művészi teljesítményéről szól. A francia kritikusoktól indult klasszikus szerzői elmélet a filmet átható egyedi stílust és személyes víziót emelte ki, amit a kollektív ipari környezet ellenére is elsősorban a rendezőnek tulajdonítottak. A különböző részlegek kollektív együttműködéséhez ugyanakkor egy olyan állandó hierarchia társul, amiben az egyes divíziók felelősei szintén a rendező vagy – gyártási struktúrától függően – a producer elképzeléseinek megvalósításán dolgoznak. A különböző alkalmazott szakmák képviselői tehát hiába képeznek kreatív közösséget és elengedhetetlen a hozzájárulásuk a produktum létrejöttéhez, szerepük gyakran felcserélhető vagy nincs jelentős esztétikai következménye tevékenységüknek.

A kötetben megszólalók véleménye és tapasztalatai alapján legalábbis a kortárs magyar filmiparban – a Nemzeti Filmintézet stúdiószerű ráhatása ellenére – még mindig a klasszikus rendezőközpontú, szerzői mentalitás érvényesül. Az interjúalanyok jelentős része véletlenszerűen, kapcsolatai révén került aktuális pozíciójába, feladatának pedig a rendező elképzeléseinek kiszolgálását tartja. Az önmegvalósítás mindössze a munkafolyamat egy-egy fázisában és nem minden filmes foglalkozás képviselője számára lehetséges, ahogy maga az interjúkötet is számos egyedi hang megszólaltatásából épül fel, a beszélgetések viszont a szerző elképzelései alapján alakulnak. Ezt az aspektust emeli ki a korábban online közölt szövegek újraszerkesztett, nyomtatott kiadása, hiszen míg az online térben számos tényező befolyásolja az olvasás élményét – például felugró ajánlók, kattintható linkek vagy képillusztrációk egészítik ki és színesítik az átadott információt – addig az önálló megjelenés a beszélgetések közötti összefüggésekre képes felhívni a figyelmet, a kérdésfeltevés meghatározott kontextusát emeli ki, ezáltal látva el kanonizáló funkcióját.
A Csapó! egyaránt olvasható személyes portrék gyűjteményeként – melyből számos izgalmas szakember életútját és gondolkodásmódját ismerheti meg az olvasó –, de a kortárs magyar filmkészítés korrajzaként is, miközben elsősorban a laikus érdeklődőknek kínál alapvető filmszakmai ismereteket egy-egy ritkán tárgyalt foglalkozás bemutatásának segítségével.