A vietnami háború az amerikai filmben 3. A vietnami háború az amerikai filmben 3.

Hollywoodtól Saigonig

A vietnami háború az amerikai filmben III.

Minden korszaknak megvan a maga politikája, minden politikának a maga háborúja – és minden háborúnak a maga filmes világa. Sorozatunk utolsó részében Oliver Stone trilógiájáról, Kubrick alapművéről, és ennek a mára nosztalgikussá vált filmes világnak a lassú kikopásáról lesz szó.

Oliver Stone és Vietnam

Oliver Stone ritka példány a vietnamos filmeket készítő rendezők között: ő valóban szolgált a háborúban, épp eleget ahhoz, hogy hazatérése után jópár évvel ő is elmesélhesse a saját verzióját. Stone a Yale egyetemet hagyta ott, hogy elmehessen Vietnamba harcolni: hangsúlyosan kért harci feladatokat, így több mint egy évet szolgált gyalogosként 1968 végéig. Hazatérte után már viszonylag korán megírta forgatókönyvben háborús élményeit, de sehol sem talált hozzá producert; aztán többszöri bizonyítás után (forgatókönyvírói és rendezői poszton egyaránt) 1986-ra elkészülhetett A szakasz (Platoon). Az Apokalipszis most Willardját alakító Martin Sheen fia, Charlie Sheen lett a főszereplő, Stone alteregója, nézőpontjának hordozója, két „vállára" pedig egy-egy jól körvonalazott figurát kapott: a gonosz, vérengző, „gung-ho” Tom Berengert és a humánus, bajtársi, mérsékelt Willem Dafoe-t. Utóbbi egy azóta is sokat idézett krisztusi pózban, lassítva hal meg akció közben, részben pont rosszféle bajtársának köszönhetően, s ennek megfelelően a film tagline-ja is ez lett: a „háború első áldozata az ártatlanság”. Maga a film is ilyen didaktikus, szájbarágósan háborúellenes, a legtöbb következtetés elhangzik a főhős narrációjában, még mielőtt az a nézőben materializálódhatna. Talán pont ezért lett akkora siker annak idején, a nemzet végre együtt örülhetett egy filmnek, amely megpróbál egyensúlyt keresni a nem túl stilizáltan ábrázolt vérengzés és a bajtársiasság eszményének bemutatása között, s az addig démonizált vietkongok itt arctalan ellenséggé devalválódnak. Arról nem is szólva, hogy végre kimondatott: azért (sem) „nyerhettek" az amerikaiak, mert széthúztak, maguk közt, egymással is háborúztak. A film négy Oscart vitt haza, köztük a legjobb rendezőnek és a legjobb filmnek szóló szobrocskákat.

Stone majdnem ráduplázott 3 évvel később: a Született július negyedikénnel (Born on the Fourth of July, 1989) megint elvitte a legjobb rendező díját. A film annak a Ron Kovic nevű veteránnak az önéletrajzából készült, akiről az első részben volt szó a Hazatérés kapcsán, őt magát Tom Cruise alakítja. A film sokkal hosszabb és komplexebb, mint A szakasz, megpróbálja teljesen átfogni – végig a főhős szemszögének érvényesítésével – az egész háborús és háború utáni élményt. Kovic először a háborúval kapcsolatos illúzióit, majd a lábát is elveszíti, s hazatérvén egy jövőkép és célok nélküli, megkeseredett, alkoholista, poszttraumatikus stresszbetegségtől szenvedő (post-traumatic stress disorder, PTSD – ez a hivatalos neve annak, amitől a vietnami obsitosok szenvednek) ronccsá válik, aki majd Mexikóban próbál valamiféle új életet kezdeni – sikertelenül. A katonából háborúellenes aktivistává váló ember életútját bemutató film a valósággal való „összeéréssel” ér véget: Kovic a film alapanyagaként szolgáló regényének publikálása utáni beszédével.

Stone 1993-ban trilógiává bővíti a vietnami háborús élményekből táplálkozó filmjei sorát, ráadásul szintén egy önéletrajzból kiindulva. Az Ég és föld (Heaven & Earth) Le Ly Hayslip memoárjából íródott, aki egyszerű vietnami falusi lány volt – amíg a háború borzalmai utol nem érték. A dél-vietnamiak megkínozták, aztán az észak-vietnamiak megerőszakolták, emiatt el kellett hagynia faluját. Saigonban sem lesz sokkal jobb az élete, a háziúr, akinél szolgál, teherbe ejti és megint mennie kell. A kilátástalan helyzetből egy igazi G. I. Joe menti meg (Tommy Lee Jones): hazaviszi magával Amerikába. Azonban, mint a többi veterán, ő is menthetetlenül bedilizik – elválnak, majd a férfi öngyilkos lesz. A film igazi érdekessége az analógia, ami kínálja magát: a női főszereplő Vietnam, akit annyian erőszakoltak meg és használtak ki már, a férfi pedig az Egyesült Államok, aki megmentené ugyan a nőt, de aztán csúfos véget szenved. Oliver Stone ezzel a filmmel nem tudta megismételni az előző kettő sikerét, valószínűleg a közönségnek és a szakmának is idegen vietnami nő szemszöge miatt (ami pedig, lássuk be, tökéletesen egészíti ki a trilógia első két filmjét): még jelölésre sem futotta.

Kubrick és a többiek

1987-re lett kész Stanley Kubrick válasza Vietnamra: az Acéllövedék (Full Metal Jacket). Az akkor már rég Angliában élő Kubrick hűvös, kimért, szinte távolságtartó alkotásához igencsak illik annak helyszíne: míg a többi film a dzsungelharcokat mutatja be, a mesternek a hírhedett Tet-offenzíva alatt játszódó filmje az urbánus, városi hadviselésről szól. Ha az Apokalipszis most pszichedelikus, akkor az Acéllövedék pszichologizáló, ha A szakasz őszinte és didaktikus, akkor az Acéllövedék szkeptikus és cinikus. Akkor nem is értékelték túlságosan, a többi Kubrick-filmhez hasonlóan idő kellett, hogy kultuszfilmmé érjen. Ebben elég sokat köszönhet a már említett, a The Boys in Company C-ben felfedezett R. Lee Ermey-nek, aki a film első harmadában kiképzőtisztként akkora káromkodáslavinát zúdít az újoncok nyakába, hogy egyikük nem is bírja cérnával: agyonlövi magát, még mielőtt Vietnamba kerülhetne. A film(nek ez a fele) azóta is kötelező néznivalónak számít újoncok között.

A forgatókönyv – a lassan-lassan már bevett gyakorlatnak számító módszerrel – egy volt haditudósító könyvéből készült, ezúttal Gustav Hasford The Short-Timers (leszerelés előtt álló, vagy csak rövid időre kihelyezett katonát jelent) című regénye alapján, ugyanannak a Michael Herrnek a segítségével, aki Coppolának is segített befejezni az Apokalipszis narrációját. Maga a film is egy haditudósítót követ (aki viszont nem azonosítható annyira egyértelműen főszereplőként, mint pl. A szakasz Chris-e), a nemrég még Altman Streamersében felbukkant Matthew Modine alakításában, amint a viszontagságok alatt megváltozik, levedli addigi énjét – a filmet nyitó megborotváltatástól kezdve egészen a női lesipuskás lemészárlásáig. Ez az alkotás is csoportos énekléssel fejeződik be, de ezúttal a szerző szándéka sokkal nyilvánvalóbban ironizáló: a katonák egy emberként menetelnek az égő romok közt a (testvérek közt is idióta) Mickey Mouse March-ot intonálva.

Kubrick leleménye abban rejlik, ahogyan lehámozza közlegényeiről személyiségük rétegeit, és ruházza fel egy újjal: a katonává válás pszichológiája a film, amely jópár aranyköpéssel és finom önreflexivitással mesél az agymosás mikéntjéről, a miértet ezúttal mellőzve.

Új-Hollywood mindig le-lemaradozó játékosa, Brian De Palma se hagyhatta ki a maga Vietnam-verzióját: 1989-es filmje, A háború áldozatai (Casualties of War) többek közt a már A szakaszban is felbukkanó témát, az amerikai katonák gaztetteit nagyítja fel. A fiúk vietnami lányt rabolnak el, hogy aztán szexrabszolgaként használhassák – majd könyörtelenül megöljék. A jófiút Michael J. Fox játssza, a rosszat Sean Penn, előbbi kezdetben tétlenül nézi bajtársait, majd az ügy legvégén haditörvényszék elé állíttatja a többieket. A szintén némileg didaktikusra sikerült film nem hozta vissza a beléfektetett pénzt és reménységet – a nyolcvanas évek nagy vietnamos filmjeinek érája a végét járta. Lassacskán a hidegháború is véget ért; egy új, izgalmasabb, élőben közvetített háború kezdődött, az amerikaiak vigyázó szemeiket az Öbölre vetették. Még egy pár próbálkozásra futotta, például a kis költségvetése ellenére is izgalmas és újszerű 84C MoPic-re (r. Patrick Sheane Duncan, 1989) – a cím a Motion Picture Specialistra, azaz egy háborús filmoperatőrre utal, aki olyan filmeket mutat be, amelyet társai készítettek ütközetben, de már csak pár exponált tekercs érkezett vissza; vagy John Milius Intruderek támadása (Flight Of The Intruder, 1991) című vadászpilótás-bombázós-berepülős macsóskodására. Ismét a jó öreg R. Lee Ermey a szereplője az 1989-as Siege of Firebase Gloria (A Glória támaszpont ostroma, r. Brian Trenchard-Smith) című filmnek, amely már megint a maroknyi derék spártai legény dramaturgiájára épül – csak ezúttal az amerikaiak egy, a Tet-offenzíva idején játszódó ütközetben próbálnak megvédeni egy támaszpontot.

Vietnam lecsengése

Az utolsó igazán releváns film a korszakról a szintén „agyonoscarozott" Forrest Gump (r. Robert Zemeckis, 1994), amelyben, noha nem főtéma a háború, de Tom Hanks társadalom elé tükröt tartó idiótája le tudja zárni vagy legalábbis csillapítani ezt a régóta tartó, Vietnammal való megbékélés-folyamatot, egy kedves, humoros szembefordulási aktus segítségével. A film minden fontosabb motívumot felhoz a korszakból (és kedvesen parodizálja őket), a lebénult, alkoholista veterántól kezdve egészen a bajtársiasság eszményét tudatlanul idealizáló közlegényig. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem készülnek többé vietnamos filmek: Joel Schumacher Tigerlandje (Tigrisek földjén, 2000) ismét egy kiképzőtáborba visz el; a Mel Gibson-féle We Were Soldiers (Katonák voltunk, 2002, r. Randall Wallace) a Vietnamban történt első nagy amerikai beavatkozást örökíti meg; sőt, még Werner Herzog is hozzászólt nemrég a hadifogoly-témához a Hajnali mentőakcióban (Rescue Dawn, 2007), Christian Bale-lel a főszerepben. A sort egyelőre a tavalyelőtti fergeteges vígjáték, a Tropic Thunder (Trópusi vihar, r. Ben Stiller) utalásdömpingje zárja.

A vietnamos filmek nagy korszaka tehát mára végleg leáldozott, a bélyegét viszont alaposan rányomta az azt követő időszakra, természetesen főleg a háborús film műfajára, de a bekattant veterán figurája is minduntalan felbukkan különböző drámai, ironikus vagy épp horrorisztikus tálalásban. A mindaddig ismeretlen jellegű gerillaháború létrehozta a maga témáit, archetípusait, hőseit, kliséit és motívumait, amelyek aztán átszivárogtak másféle műfajokba, sőt médiumokba is (érdekes megfigyelni, hogyan jeleníti meg és tematizálja Vietnamot pl. a Watchmen). Most épp más háborút vívnak, más fegyverekkel és más kamerákkal, amelynek eredménye máris látszik a kor vizuális arculatán is. Ha a hetvenes évek végén kezdődött el Vietnam tematizálása az amerikai filmben, akkor valamikor mostanában kezdődött el a Közel-Keleté, s ezt az Akadémia idén honorálta először (a Bombák földje számára kiosztott Oscarokra gondolok – a filmről majd eldől, hogy mennyire maradandó, de a díj jelentősége egyenértékű A szarvasvadászéval). Létrejönnek majd ennek a háborúnak is a tragikomédiái és giccsei, megszületnek hősei, majd valahol valamiért elkezdődik egy még újabb háború, még újabb eszközökkel és ez még újabb filmes megközelítést kíván... semmi új a nap alatt.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Kapcsolódó filmek

  • A szakasz

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 120 perc, 1986

    Rendező: Oliver Stone

  • Ég és föld

    Színes akciófilm, életrajzi, filmdráma, történelmi, háborús, 140 perc, 1993

    Rendező: Oliver Stone

  • Acéllövedék

    Színes filmdráma, háborús, 116 perc, 1987

    Rendező: Stanley Kubrick

  • Született július 4-én

    Színes filmdráma, háborús, 145 perc, 1989

    Rendező: Oliver Stone

  • A háború áldozatai

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 113 perc, 1989

    Rendező: Brian De Palma

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

  • A gép

    Színes akciófilm, thriller, 107 perc, 2023

    Rendező: Jean-François Richet

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

  • A gép

    Színes akciófilm, thriller, 107 perc, 2023

    Rendező: Jean-François Richet