Címke: háborús film

A vicceken túl – Chuck Norris-portré

2026. április 18. – írta

E sorok írója úgy tervezte, minden porcikájával ellen fog állni a csábításnak, hogy egyetlen Chuck Norris-viccet is elsüssön ebben a rövid életrajzban. Nem sikerült. Chuck Norrishoz ugyanis a pofonok és a poénok egyaránt hozzátartoznak. Nem vagyunk kegyeletsértők, hiszen ő maga is belement a játékba. De ki volt Chuck Norris a poénokon innen és a poénokon túl?

A háború vonzásában – Csapón kívül 20.: Richard Attenborough: A híd túl messze van / A Bridge Too Far

2017. július 22. – írta

Christopher Nolan háborús filmje, a Dunkirk még csak egy hete debütált a mozikban, de máris az év filmjeként emlegetik, egyszerre lebilincselő, érzelmes és átélhető háborúsfilmként, olyan alkotásként, amely kicsit újraírja a műfaj jellegzetességeit, s épp ezáltal válhat 2017-ben egyszerre kasszasikerré és a kritikusok kedvencévé. És az új sikerek eszünkbe juttatnak régieket is, hiszen a második világháború döntő eseményei sok rendezőt megihlettek. Az idén 40 éves A híd túl messze van című film épp a másik oldalt mutatja meg: a Dunkirkben az angol katonák próbálnak hazájukba visszajutva megmenekülni a német túlerő elől, míg Richard Attenborough klasszikusában a területeket visszafoglaló szövetségeseket látjuk, immár ők lévén fölényben.

Egy ember az örökkévalóságnak – Franklin J. Schaffner: Patton / A tábornok, 1970

2017. február 4. – írta

Szinte minden nemzet történelmében van legalább egy olyan kiemelkedő és megkerülhetetlen alak, akiről nem lehet tét nélkül beszélni. Az Amerikai Egyesült Államok esetében az egyik ilyen személy George S. Patton tábornok, akinél hírhedtebb és ellentmondásosabb alak talán soha nem volt az USA hadtörténetében. Patton a mai napig legenda a tengerentúlon, elsősorban a hadseregben, A tábornok elkészülte és sikere ezért nem pusztán egy nagyszabású produkció, hanem lelkiismereti kérdés is volt.

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Disclosure Day

    Színes sci-fi, thriller, 146 perc, 2026

    Rendező: Steven Spielberg

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • De capul nostru

    Színes filmdráma, 94 perc, 2026

    Rendező: Tudor Cristian Jurgiu

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Disclosure Day

    Színes sci-fi, thriller, 146 perc, 2026

    Rendező: Steven Spielberg

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • De capul nostru

    Színes filmdráma, 94 perc, 2026

    Rendező: Tudor Cristian Jurgiu

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail