1981 júniusában az immár tíz éve futó NSZK-gyártású Tetthely (Tatort) új helyszínnel és főszereplővel jelentkezett. A német bűnügyi tévéfilmsorozat alkotóinak nem titkolt célja volt, hogy az antológia alfolyamait egy-egy régióhoz kössék és ezeken keresztül is bemutassák a szövetségi köztársaság történetét. Az első széria Európa egyik legnagyobb kikötővárosában, Hamburgban játszódott, majd a következő években újabb városok és régiók lettek a nyomozás helyszínei. Ezek a sorozatok eltérő hosszúságú voltak. A Tetthely kétségkívül legsikeresebb helyszíne végül a német ipar központjának számító Ruhr-vidék lett, köszönhetően a Magyarországon is kultikussá váló nyomozójának.
Amikor a magyar tévénézők először találkoztak a Ruhr-vidék új bűnüldöző hősével, Horst Schimanskival, talán kevesen tudhatták, hogy a karakter és a névválasztás nem a véletlen műve volt. Az alkotók a Götz George által megszemélyesített nyomozó figuráján keresztül ugyanis észrevétlenül reflektáltak az iparvidék közelmúltjára. Egyrészt a helyszínválasztással, azzal, hogy háttérül a Ruhr-vidék fontos kikötőjét, Duisburg-Ruhrortot választották, amely nemcsak a termelés, hanem az áruk szállításának is helye is volt. Hamburg után tehát ismét egy kikötőváros, ám itt a bűnesetek díszletét a Ruhr-vidék rozsdaszürke gyárai, kolóniái biztosították. Mindezt már az első rész nyitó jelenetének hátteréül szolgáló ThyssenKrupp acélgyár kéményei egyértelművé tették.
A helyszín mellett a siker kulcsa egy valódi ruhr-i karakter megalkotása volt. Schimanski. Ugyan németesen írták, de csengése egyértelműen lengyel névre utalt. És itt van, amiről gyermekkorunkban nem tudtunk, de miért is tudtunk volna. Ezzel a lengyel nevű, de immár német karakterrel annak a sokszázezer, elsősorban Felső-Sziléziából származó lengyelnek, mazúrnak állítottak emléket, akik a 19. század második felétől nagy számban érkeztek a rohamosan fejlődő Ruhr-vidékre. Ők voltak a ruhrpolenek. A kitalált karakter, Schimanski nagyapja talán Szymanski néven érkezhetett Duisburg, Essen, Gelsenkirchen vagy éppen Herne egyik ipartelepére. A ruhrpolenek a századfordulóra sok településen önálló római katolikus egyházközséggel és számos társadalmi, kulturális egylettel rendelkeztek. Számukat 1914 előtt az egész Ruhr-vidéken majd' 500 ezerre becsülték. Az első világháborút követően a változó közép-európai államhatárok, Lengyelország újraegyesítése, a német ipar megrogyása majd az asszimiláció miatt számuk jelentősen csökkent. Ezt a folyamatot a második világháború tovább fokozta.
Ettől függetlenül Schimanski nyomozó „megszületésekor” abszolút indokolt lehetett – ha csak részben is – egy ruhrpolen karakter megalkotása. Erre a kevert lengyel-német karakterre utal, hogy Horst Schimanski ugyan nem egy harmadik generációs ruhrpolen, hanem még a német lerohanás előtt, 1938-ban a lengyelországi Wroclawban (Breslauban, Boroszló) született. Egy másik részben viszont már 1943-at jelölik meg, és az ugyancsak kevert lakosságú Stettin (Szczezin) szerepel Schimanski származási helyszínéül. Pontos születési helye és ideje tehát ismeretlen, ami azonban biztos, hogy lengyel-német közegben jött világra. Így Schimanski lehetett akár stettini vagy breslaui német, wroclawi vagy szczezini lengyel, elnémetesedett lengyel, de akár egy 1921-ben hazatért ruhrpolen gyermeke vagy unokája. Duisburg és Wroclaw, Szczezin mint helyszínek szimbolikája messze túlmutat azon, amit a tévénézők többsége a kissé marcona és különc Schimanski felügyelő „élete” mögé képzelhetett volna. Amit viszont láthatunk, az a Ruhr-vidéki munkás karakter, a néha talán nyers és bárdolatlan, ám becsületes, apa nélkül felnőtt rosszfiú, aki végül mint nyomozó jó útra tér.
Schimanski agglegényként egy átlagos lakótelepi lakásban élt, amelynek ablaka a térséget szimbolizáló gyártelepre, a már említett ThyssenKrupp Művekre nézett. A sorozat epizódjainak többsége, csak hogy tovább nyomassza a nézőket, ködös, esős napokon játszódott, Schimanski gyakran gázolt át pocsolyákon, sáros mellékutcákon, sivár hátsóudvarokon és kutatott kihalt ipartelepen, koszos, sötét pincékben, lépcsőházakban és füstös lokálokban. Talán színes filmnyersanyagra sem lett volna szükség, hiszen leegyszerűsítve a Ruhr-vidéket úgyis a reménytelen szürkeség jellemezte. A szürke háttérhez, különösen az első néhány évadban stílszerűen fémes hangzású rockzenét választottak az alkotók.
Az iparvárosokban fontos, identitást meghatározó szerepe van a futballnak. Természetesen Schimanski is szerette a focit, s ki másnak, mint a másodosztályú, trófeát sosem nyerő, helyi MSV Duisburg csapatának szurkolt. Habitusából fakadóan nem a tévé előtt, hanem a lelátón, nem riadva vissza néha egy-egy kisebb lökdösődéstől sem.
A sorozatban megjelenik minden, a térséget érintő szociális és társadalmi probléma, így a sztrájkok – a Der Pott címet viselő 217. epizód (1989) háttere is egy valós munkaügyi vita –, a munkanélküliség, a szlömösödő kolóniák, a török vendégmunkások integrációja, a futballhuliganizmus és az éjszakai élet minden veszélye. Schimanski otthonosan mozog a terepen, nehéz gyermekkora miatt semmilyen helyzetben nem ijed meg. És ahogy egy munkástelepen felnőtt gyerekhez illőnek gondolnánk, hangosan kiabál, fütyül, és ha kell kitartóan verekszik.
A Ruhr-vidék hőse, ha egy bűnügy megoldása úgy kívánja, kisebb törvénysértéseket is elkövet, legyen az egy kiadós vallatás vagy az utcagyerekektől elkobzott bicikli. Az igazságkeresés során – sok más balhés nyomozókarakterhez hasonlóan – őt is jó párszor megverik a rosszfiúk. Egy-két kisebb zúzódás és ragtapasz, s mehet tovább a munka. Schimanski nem egy öltönyös nyomozó, ruházata alapján sokkal inkább egy Kruppban műszakoló melósnak nézhetnénk. Ikonikus bézs színű, leharcolt kabátját sem színházak vagy estélyek ruhatárában, hanem valamelyik kikötőbeli kocsma székén, netán használt Citroenjének hátsó ülésén láthatjuk az egyes epizódokban.
A nyomozós történetek általános alapforgatókönyvét követve Schimanskinak is volt társa. Christian Thanner természetesen különbözött tőle, ő egy hagyományosabb, a szabályokat inkább betartó, öltönyt és nyakkendőt viselő jól (jobban) szituált nyomozó. Itt azonban nincs túl nagy kontraszt a két személyiség között, Thanner figuráján is érezzük, ő is ide tartozik.
Schimanski karaktere más volt, mint a többi tetthelyes nyomozóé. Ezt bizonyítja az 1981 és 1991 között készült 29 epizód, valamint az 1997-től 2013-ig sugárzott, immár a Tetthelytől független önálló figura visszatérése a Schimanski spin-off címszerepében. Pedig kezdetben épp a Ruhr-vidéken és Duisburgban sokan gondolták úgy, hogy a tévénézők országszerte az ő karakterével azonosítják majd az itt élőket. Mindannyian részegek és gyilkosok vagyunk? – ilyen és ehhez hasonló főcímek jelentek meg a helyi sajtóban. A kritikus hangok hamar elcsendesedtek és Horst Schimanski fogalommá vált.
Sajnos az őt alakító Götz George 2016-ban meghalt, ám a nyomozó kultusza immár 40 éve töretlen. A bűnügyek helyszínéül szolgáló Duisburg-Ruhrort egyik, kikötőbe vezető utcácskáját róla nevezték el, de számtalan cikk, tanulmány foglalkozott karakterével, valamint statisztikák, elemzések készültek eseteiről. Sőt, egykori törzshelyén, a kikötő partján fekvő Zum Anker kocsmában Schimanski Currywurstot is ehetnek azok a megfáradt rajongók, akik a város által szervezett túrán részt vesznek. Akik pedig inkább otthon, a kanapé előtt ülve szeretnének emlékezni, azok rákattinthatnak az egykori sorozatrészekre vagy a kultuszt ápoló tematikus honlap és közösségi oldal bejegyzéseit böngészhetik. És újra és újra megszámolhatják, vajon hányszor mondja ki Schimanski felügyelő, a helyieknek és persze a rajongóknak is egyszerűen csak „Schimmi”, hogy scheisse.
