Még a novemberi „rendes” bemutatóig egy-két kisebb technikai ráncot elsimíthatnak ugyan, de az idei kolozsvári TIFF-en már megmutatták a nagyközönségnek is az egyik legjobb román film második folytatását, egyszersmind keletkezéstörténetét.
A Moromeții 3 cím kissé csalóka: míg az előző két film a Preda-nagyregény egy-egy kötetét (az első, A Moromete család magyarul is megjelent) használja forrásnak, a folytatáshoz elfogyott az irodalmi alapanyag. Nincs Moromeții 3 című regény, nem trilógiának volt szánva, de Stere Gulea, az idén 81-et töltő, visszavonulást fontolgató rendezőlegenda úgy érezte, hogy hidat kell vernie a kétrészes klasszikus (és egyben kötelező háziolvasmány) és az abból készült filmjei, valamint Marin Preda író élete közé. A 2018-as Moromeții 2 úgy ér véget, hogy a család legkisebb fia, Niculae a világháborút követő (egyeseknek hurráoptimista, másoknak vészjósló) hangulatban nekivág az értelmiségi életnek.
A’ román nép zivataros századaiból – Stere Gulea: Moromeții 2
Az eredeti Moromeții után harminc évvel elkészült folytatás nem tud teljesen felérni elődjéhez – de valószínűleg nem is lenne lehetséges.
Nyilván mindenki tudta már 1987-ben, az első film gyöngyvászonra kerülésekor (sőt, 1955-ben, az első regény megjelenésekor is), hogy Niculae = Marin Preda – az írói (én)képnek a regényhősre való ráexponálását viszi most Gulea el egészen a végletekig, hogy a kettőt egyáltalán ne is lehessen már megkülönböztetni. Így olyan furcsaságok is beleférnek ebbe az egyszerre pre- és sequelbe, hogy Niculáén kívül sok másik karakter az eredeti, történelmi nevén szerepel. Ilyen pl. Aurora is, a filmbéli Niculae második szeretője, akit Gulea kulcsfontosságúnak mutat be a Moromeții-regény megszületésében: ő az a lány, aki miatt a férfi odateszi a csontot, és leül végre leírni prózában azt a paraszti világot, amiből vétetett, és ami elől menekült – Aurora Cornuról van szó, Preda első feleségéről.
Talán nem kell ecsetelni, hogy miért lehet problémás a történelmi karakterek és a fickiós regény- meg filmhősök ilyen mértékű összemosása még azon kívül is, hogy a(z auto)fikció is természetéből eredően színesebb, szagosabb (akar lenni), mint a való élet: pl. azért, mert a halottak már nem tudnak hozzászólni a róluk szóló film ingatag igazságtartalmához. Ez itt nem a Forrest Gump, Preda mondhatni szabad préda lesz, és ugyan nincs nagyszerűbb hódolat annál, mint amikor a hagyatékod annyira érdekes és értékes, hogy már mások írják tovább, nem egyszerű befogadói feladat szétszálazni az egymásba csavart fikciót, történelmet, illetve irodalomtörténetet. Vannak ennek azért jó oldalai is: egészen különleges élmény tud lenni, amikor erdélyi magyar létedre egy román filmből ismersz meg olyan figurákat, akik eleddig fehér foltnak számítottak számodra. Ilyen például Novák Anna, a romániai magyar zsidó írónő, aki Harsányi Zimra néven született Váradon vagy Désen, kamaszként megjárta Auschwitzot, naplót írt ottani tapasztalatairól, majd Bukarestben próbált szerencsét drámaíróként, mielőtt Párizsba költözött. Van egy rövid kamarajelenete a filmben Pred... azaz Niculáéval, aztán védelmébe veszi a férfit az egyik írószövetségi gyűlésen.
Ha már szóba jött a gyűlés: fikciós irodalmi alapanyag híján Gulea ilyesfajta jegyzőkönyveket, emellett naplórészleteket, újságcikkeket használt a forgatókönyv összeállításához. Érződik is a párbeszéden, hogy nem annyira irodalmi(as) és frappáns, mint az első film tökéletesre csiszolt, azonnal idézhető egysorosai. Cserébe jól kidolgozott korrajzot kapunk: a film az ötvenes évek elején játszódik, amikor már javában zajlott a kollektivizálás. A napi betevőt nemcsak próza, hanem újságcikkek írásával is kereső Niculae pártfeladatot kap: propagandát kell terjesztenie a falvakban, rávennie az olyan földműveseket, mint amilyen a saját apja, hogy szolgáltassák be a formálódó téeszekbe azt a keveset, amijük van. Amikor a saját szemével látja, hogy a hivatalos pártpropagandával szemben milyen erőszakba torkollik egy ilyen kollektivizáló gyűlés, meghasonul: nem akar hazudni sem, de ha nem a hatalom által fújt nótára táncol, akkor elbúcsúzhat az írói karriertől. Nem a nagy kompromisszumról szól a film, amibe belehal az egyén, hanem a kis kompromisszumocskákról, amelyek miatt élni tud.
A Moromeții 3 egyik fura vonása, hogy annak ellenére érdekes marad, hogy nincs benne különösebb katarzis, sőt, a drámai feszültség is egyfajta historizáló sztorifüzérré van higítva. Bizony, ezt a filmet a fordulatos forgatókönyv helyett inkább a történelmi kíváncsiság tartja életben, az viszont nagyon: ugyan a különféle trópusok (az egyén és az épp formálódó, de máris elnyomó hatalom viszonya, a művésznek tett fausti ajánlat, a reménytelen korszakokban bimbózó románc etc.) már ismerősek, itt jó érzékkel, ráérős tempóban vannak egymás után pakolgatva. No meg ahogyan a holokuszt is olyan téma, amit nem lehet és nem is szabad levenni a műsorról, a kommunizmus és az azzal járó lehallgatás-, kizsigerelés-, dehumanizálástörténetek sem szabad elfelejtődjenek – pláne most, hogy olyan generációk nőnek fel és válnak mozgóképfogyasztóvá, akiknek ezek a sztorik tényleg egyre inkább a ködös történelmi múlt részei. Segítenek a szinte két óra elröptetésében a színészek is: a főhős romantikus érdekeltségeit alakító Mara Bugarin, ill. Olimpia Melinte remekek, ahogyan az öreg Morometét alakító Horațiu Mălăele is (f)el tud emelni minden egyes jelenetet, amiben szerepel – sajnos viszonylag kevés az ilyen, ez a film ugyanis javarészt Bukarestben játszódik, nem falun. A főhőst ezúttal Alex Călin alakítja (lecserélve az előző film fiatalabb Iosif Paștináját), és érthető ugyan a rendezői döntés, hogy a többi karakterrel szemben Niculae egy passzív, inkább megfigyelő figura legyen, akinek alig rezdül arcán érzelem, sokat segített volna a nézői empátián egy picivel kevésbé „bressoni” hozzáállás.
Elkészült hát a hiányzó láncszem, kérdés csak, hogy kinek hiányzott pontosan. Első pillantásra felesleges, azonban a korszak idegállapotának és erkölcsi dilemmáinak ábrázolásával valamelyes legitimációt szerző folytatás hát a Moromeții 3, ami nemcsak egy trilógiát zár le, hanem gyaníthatóan egy alkotó életművét is. Csak már múlna végre el ez a fránya huszadik század...
