Forog a Moromeții 3 Forog a Moromeții 3

Forog a Moromeții 3

Szintén Stere Gulea rendezi.

Ha létezik olyan román kultuszfilm, ami ugyanakkor kötelező háziolvasmány remekül sikerült adaptációja is, az minden bizonnyal az 1987-es Moromete család (Moromeții). Marin Preda 1955-ben és 1967-ben megjelent, hömpölygő kétrészes családregénye a román parasztság helyzetét ábrázolja a huszadik század második felének társadalmi-politikai változásai között. Az első regényből Stere Gulea készített filmet 1987-ben, aztán mintegy harminc évvel később követte a 2018-as Moromeții 2 a regény második részéből, amiről itt írtunk:

Nemsokára pedig ugyanaz a stáb forgatja a Moromeții 3-at, ami az ötvenes évek közepére kíséri főbb szereplőit, főleg Niculaét, akire a rendező-forgatókönyvíró egyfajta „Marin Preda-alteregóként tekint”, így a harmadik rész maga az eredeti regény egyfajta keletkezéstörténete is lesz, s egyúttal végre teljesen elrugaszkodik a Preda-alapanyagtól:  Gulea ugyanis teljesen új, saját forgatókönyvben folytatja a család történetét. Az időközben felnőtt főhőst, Niculaét a 37 éves Alex Călin játssza, míg a többi szereplő nagyobb részét megtartják, így Horațiu Mălăele is visszatér családfőként.

A film operatőre az első két részhez hasonlóan Vivi Drăgan Vasile, a filmet ugyanaz a Libra Films gyártja (producerek: Oana Bujgoi Giurgiu és Tudor Giurgiu) CNC-támogatással, mint az előző részt, és várhatóan jövő ősszel kerül a mozikba. A Moromeții 2 egy ideig box office-rekorder volt az első romániai filmként, ami átlépte a hárommillió lejes bevételi határt.

(közlemény)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?