Meglepődve vettem tudomásul, hogy az internetes hozzászólások, fórumok és filmes honlapok a Los cronocrímenest thrillernek, sőt horrornak becézik. Mi sem áll távolabb a valóságtól. Azzal viszont mindenki egyetért, hogy sci-fi és dráma, sőt az akció jelzővel is próbálkoztak páran.

Nos, én inkább egy mezei tudományos-fantasztikus, enyhén hidegrázós műnek tartom. Habár magán viseli számos fentebb említett zsáner ismertetőjelét, ugyanúgy nevezhetjük kriminek, kalandfilmnek és vígjátéknak is. Nacho Vigalondo három rövidfilmmel bizonyította már tehetségét, melyekből egyet Oscar-díjra jelöltek. Musicalt, vígjátékot és sci-fit préselt már kevesebb, mint tíz percbe, nagy sikerrel. A Los cronocrímenes az első hosszú rendezése, és talán a legkisebb költségvetésű remekmű, amit valaha láttam. Semmi nem bizonyítja jobban kultgyanús jellegét, mint az, hogy Hollywoodban már készül a remake-je és a 2009-re időzített amerikai változatnak egyes pletykák szerint David Cronenberg a rendezője. A „mester” fókuszába kerülni nem kis teljesítmény. A négyszereplős, időutazós spanyol filmnek ez talán a legnagyobb kitüntetés, akkor is, ha az amerikai remake-ek általában megfojtják az eredeti sikerét, és a befogadó közönség létszámának bővítésén fáradozva felhígítják az ötletet. Cronenberget ismerve remélem, hogy ezúttal nem így lesz, habár az utolsó szó jogán még sokan beleköphetnek a levesbe. Ha megtartják a hangulatot és nem teszik követhetetlen véres leszámolássá, ráadásul Cronenberg is ellátja sajátos kézjegyével, nem tartom kizártnak, hogy jövőben Timecrimes-hóbortnak (ez az angol címe) leszünk tanúi Sundance-től Torontóig.

Rágódtam azon, miként adhatnék ízelítőt a cselekményből úgy, hogy ne rontsam el mindenki személyes izgalmát, ha a film megtekintésére nyílik alkalma. Héctor és felesége, Cara kiköltözik vidékre, egy erdő mellé. Házuk még épülőfélben van, a környéket még nem ismerik. Délután Héctor távcsővel a kezében üldögél a nyugágyon kertjében, és az erdőt kémleli. Véletlenül felfedez egy vetkőző lányt, érdeklődése (és a miénk is) tetőpontjára hág. Távcsővel a kezében elindul feléje, átvág a bozóton és megpillantja a hölgyet, aki meztelenül hever egy sziklának támaszkodva. Félve megközelíti, ám ekkor karon szúrja valaki, amitől rémült menekülésbe fog. Kifulladva egy fa mögül tekintget vissza távcsövével, és meglátja támadóját, akinek fejét és arcát rózsaszín géz fedi, kezében olló van. Tovább menekül, egy bezárt épülethez érkezik, közben besötétedik. Behatol és egy walkie-talkie-n elkezd csevegni valakivel. Befáslizza a karját. Kiderül, hogy a beszélgetőtárs látja, amint Héctor támadója közeledik az épületegyütteshez. A walkie-talkie-n hősünket maga felé hívja, a dombtetőn álló kis házhoz. Odaérve meggyőzi, hogy guggoljon be egy fura, tejszerű folyadékkal telt szerkezetbe. Héctor bebújik, rácsukódik a fedél, de szinte ugyanabban a pillanatban ki is nyílik. Héctor délutáni fényben találja magát, kiderül, hogy időgépben járt, és egy órát utazott vissza. Távcsövén keresztül meglátja önmagának nyugágyon csücsülő változatát és feldühödik. Haza akar menni, autóba ül és elhajt. Balesetet szenved, homlokából ömlik a vér. Letekeri a fáslit a karjáról, és bevonja vele a fejét és az arcát. Amaz a vértől rózsaszínné válik. Nos, tetszik érteni? Nem folytatom, annyit azonban még előrebocsátok, hogy nagyon kell figyelni, a történetben sok a csavar, és legtöbbje csak idővel kap magyarázatot.

Mint már említettem, a film pöttöm költségvetésből készült. Ráadásul a rendező saját ötletből írta a forgatókönyvet, s az időgép-kezelő szerepét is ő játssza. Valószínűleg díszlet- és jelmeztervezőt sem kellett fogadnia. A történetnek csekély idegborzoló zenére van szüksége a hatás hatványozásához, és a kamerával sem igyekszik hangsúlyozni a cselekmény rendhagyóságát. Kimérten követi az eseményeket, sokszor képen belül vág, nyers dokumentarizmusával nagyobb hatást ér el, mint számítógépes trükkök garmadával. De nincs is szüksége ilyesmire. Hitchcockhoz hasonlóan a visszafogott várakoztatással fokozza az izgalmat, és természetesen a fel nem fedett eseményekről készült sejtető beállításokkal is megfelelő hatást ér el. Ügyesen elhelyezett poénok, rövidre fogott, de annál több meglepetést tartogató párbeszédek, egy haláleset és egy jól megcsavart hajsza ledarálja a közömbösen induló másfél órát.

A film végére érve, és elemezgetve azt, rádöbbentem arra, hogy tulajdonképpen egy nagyon jól csomagolt road-movie-t láttam, csakhogy tér helyett időben megtett utazás volt ez. A főhős véletlenül elindul, és útközben úgy változtat céljain, hogy hibáit kijavítgatva önmaga és családja megmentőjévé lép elő. És minden megtett lépéssel bölcsebb és megfontoltabb lesz. Filmkészítés ez magas fokon, hála a spanyol iskolának, mely Európa egyik vezető műhelyévé nőtte ki magát az elmúlt években. Ilyenkor érezzük, hogy sok ezer processzor és statiszta mennyire nem tudja pótolni egy eredeti ötlet, kifogástalan kivitelezés és jó színészek által teremtett filmkockák varázsát.