Alexandru Solomon eddigi legambíciózusabb dokumentumfilmje egy sci-fibe illő téma apropóján vezet be minket egy olyan provincia mindennapjaiba, amely egyszerre tűnik távolinak, idegennek, egzotikusnak, de nagyon ismerősnek is.
A (pop)kultúra élvonalát, a pszeudotörténészeket és olvasói köreiket, az elvetemült összeesküvéselmélet-rajongókat egyaránt intenzíven foglalkoztatják a különböző náci mítoszok, legendák, történelmi fikciók. Gondoljunk csak olyan népszerű játékokra, mint a Wolfenstein sorozat, a „történelmet ismertető”, olcsó, hatásvadász dokumentumfilmekre, könyvekre, és persze a megannyi sztorit mesélő mozgóképre: Iron Sky, Danger 5, Az ember a fellegvárban (The Man in the High Castle) stb. Tehát ki vagyunk téve jócskán az ilyen fikcióknak és „dokumentumoknak”, amelyek folyamatosan stimulálják fantáziálgatásainkat arról, hogy mik történhettek a történelem ezen, számunkra ismeretlen, szürke zónájában. Ezeknek a mítoszoknak nagy hányadát az embereken végzett biológiai kísérletek teszik ki, amelyeknek sajnos tragikus valóságalapjuk van ma már rengeteget tudunk például arról, hogy mik is zajlottak Mengele infernális laborjában.
De míg a Harmadik Birodalomhoz kapcsolódó „szenzációk” ennyire elburjánoztak és lekötik a figyelmünket, alig vesszük észre, hogy hasonló történetek zajlottak tőlünk keletre is, s nem igazán ismerjük őket. Egy ilyen szóbeszéd felgöngyölítésének ígéretével invitál minket utazásra az Ouăle lui Tarzan, nem is annyira távolra, hanem egyenesen a Fekete-tenger túlsó partjára – pontosabban Abháziába, a mai napig is bizonytalan státuszú (alapvetően Grúzia része) államba. Az 1920-as években a szovjetek létrehoztak itt egy kutatóintézetet, amelynek célja egy ember-majom hibrid létrehozása volt. Ez egy Ivanov nevű kutató projektje volt, aki nem fejezhette be kísérleteit, ugyanis a sztálinizmus alatt kegyvesztett lett, és hamarosan a Gulágon találta magát. Az ódon központ és a majmai viszont ott maradtak: itt készítették fel a majmokat az űrutazásra a hidegháború alatt. Kutatások jelenleg is zajlanak: az egyik csoport például az öregedés megállítására koncentrál.
Solomont elsősorban nem a technikai részletek vagy az intézmény története nyűgözi le. A majdnem kétórás film apránként tárja fel az intézmény mindennapjait: mutatja a majmokat, a dolgozókat, beszélteti az orvosokat, a vezető kutatókat. Majd egyre inkább kivezet minket az intézmény berkeiből, s elkezd szélesebb perspektívát nyújtani. Szájbarágás nélkül, egyszer csak rájövünk, hogy a kutatóintézet története tükre Abháziának, illetve a teljes posztkommunista régiónak. Egy jelképes helyszínt talált a rendező, aminek a mentén még érdekesebben tud beszélni olyan témákról, amelyek eddig is érdekelték: a rendszerváltás előtti múlt (Război pe calea undelor), illetve annak továbbélése, hatása (Kapitalism – rețeta noastră secretă).
A primatológiai intézet mérete és fontossága már csak árnyéka önmagának: inkább turistalátványosság, mintsem befolyásos, modern tudományos központ. Minden a múltra emlékeztet: a renoválatlan épülettől az aggastyán orvosokig – egy letűnt hely, egy bukott ideológia maradványa, amely nem tudja felvenni a jelen szálait. Gúzsba köt itt mindenkit a történelem: az orvosok inkább Moszkvába mennének, a lakosság pedig pont úgy hazátlannak érzi magát, ebben a köztes és kétes állapotú országban, mint az Afrikából kicsempészett, kísérleti majmok.
Mindezeket az intézményhez fűzhető személyek közvetítik, akiket Solomon éveken át filmezgetett, majd lassan és biztos kézzel kiválogatva és összeszerkesztve tárta elénk, hogy részletesen, de ne zavarosan, össze-vissza ugrálva, elfárassza a nézőt. Kellett ez, hiszen a film tempója visszafogott, sőt, néha egyenesen meditatív, Errol Morristól ellesett, lassított, zenés közrejátszásokkal és archív anyagokkal megtoldva. Így jut idő a realista-dokumentarista szociorajz mellett kontemplálni filozófiai kérdéseken is, amelyeket néha-néha megpedzenek a szereplők az intézményben folyt és folyó tevékenységek kapcsán.
Ami talán felróható az Ouăle lui Tarzannak, az az, hogy a címe és mémszerű plakátja humoros, könnyed alkotást ígér. Akik tehát csak szenzációs majomembert várnak, csalódni fognak, de helyette kaphatnak egy szinte teljes körű, szociológiai igényességű betekintést egy időben és térben megrekedt társadalom hétköznapjaiba, problémáiba. Az Ouăle lui Tarzan úgy tár ablakot egy másik világ fele, hogy abban visszatükröződünk.
