Gyatra és közepes versenyfilmek, zoofil jelenetekkel teli felnövéstörténet, zseniális horvát brigantyk – legalább kettő kihagyhatatlan!
Omer Fast: Remainder, 2015, brit-német, 103 perc
[verseny] Szinopszisa alapján kicsit többet ígér, mint amit teljesíteni képes, nem sok helyen tudtam értékelni Omar Last első nagyjátékfilmjét az idei versenyfilmes felhozatalban. Egy amnéziás férfi próbálja erőszakkal összerakni a foszlányokra szakadt emlékeit, ugyanis a kezdő képsorokban rápottyan egy ismeretlen tárgy az égből, és súlyosan megbénítja. Emlékeinek megmaradt darabkáit a baleset elegyengetésének nyomán nyert óriási pénzösszegből próbálja összevarrni, újra kivesz egy olyan házat, mint amilyenben lakott korábban, cicákat helyeztet a háztetőre, szomszédokat bérel fel, akikkel folyton próbálja eljátszatni azt a néhány dolgot, amire még emlékezni képes. A súlyos memóriakiesések és azok újrarendezésének elfajultsága egy izgalmas möbiusi szalagba csavarja a narratívát, viszont a főszereplő mély és esős időkre emlékeztető nézései nem tudják pótolni azt az űrt, amit motiválatlansága és enyhe egysíkúsága hoz létre.
Alaphelyzetét tekintve egy jóval nagyobb potenciál bujkálna a Tom McCarthy által írt regény adaptációjában. Helyenként erős motívumok épülnek be a film formai megoldásaiba, mint például az erőszakos ismétlések használata, emlékrészletek stilizált beágyazása, megszólalnak valami találóan furcsa zenék itt-ott, de az egész egy széteső hangulatot áraszt magából. Én ezt inkább egy valamilyen műfajfilmes ötlethalmaznak látom, nagyon kevés tisztességes jelenettel. Attól még a regény lehet jó! (ij)
Még vetítik: május 31., 17:30, Győzelem mozi (Fragmentar)
Nikolette Krebitz: Wild, 2015, német, 90 perc
[#animal] Nikolette Krebitz filmje első pillantásra tipikus botrányfilmnek tűnik, amelyből a „money shot”, azaz a menstruációs vért annak származási helyéről kinyaló farkas tűnik a legérdekesebbnek, de azért ezen felül is megér egy misét. Anja egy nem túl érdekes, zsákutcaéletet élő lány, akinek mindennapjai a beteg nagyapa és a máshogyan beteg főnök, illetve a meló oszlanak meg. A szürke, ipari, keletnémet kilátástalanságból egy farkas emeli ki, am(k)it véletlenül pillant meg a városszélen. Innentől életcélja lesz, hogy elkapja a bestiát, és magához édesgesse a tömbházlakásába. Így is történik, a farkas, egyfajta fordított Maugliként viszont természetesen képtelen beilleszkedni a városi miliőbe, s ezzel párhuzamosan a lány is elveszíteni tűnik a józan eszét. Legalábbis a társadalom szemszögéből tűnik így.
A sablonos karakterépítkezéssel operáló felnövéstörténetnek szerencséje van a farkas „high conceptjével”, illetve azzal, hogy bevállalták az élő állattal való forgatás veszélyeit. A farkas is kicsit szájbarágós lesz szimbólumként (igen, értettük: a szabadságot jelenti, ugorgyunk), de mindezért kárpótolnak az igazi erotikától fűtött, ízlésesen zoofil jelenetek, valamint a fanyar kényszerhumor. Ha több értelmet sikerült volna a másfél órába gyömöszölni, akár a fesztivál egyik legizgalmasabb favoritja lehetne, így viszont csak a voyeur-énünk marad kielégített, a cinefil nem annyira. Az állatok szerelmeseinek azért mindenképp megér egy próbát. (jbn)
Még vetítik: június 1., 17:00, Cinema City Julius Mall, 3-as terem (Sălbatic)
Ivan-Goran Vitez: Narodni heroj ljiljan vidic / Shooting Stars, 2015, horvát-szerb, 106 perc
[fókusz: Horvátország] Az egyik legjobb dolog a TIFF-ben az, amikor az ember véletlenül beszottyan egy filmre, amelyet nem is tervezett megnézni, semmit sem tud róla, mert nem tolta a fesztivál PR-csapata az arcába, de miután megnézte elégedett vigyorral jön ki a moziból (sajnos legfeljebb ötödmagával), ezért minden ismerősét elküldi az új kedvence következő vetítésére. Így jártam a horvát-szerb gyártású Narodni heroj Ljiljan Vidiccsel is. Műfajfilm-rajongóknak kötelező!
A film olyan, mintha egy party közben Tarantino kifecsegte volna Kusturicának a Becstelen brigantyk sztoriját, aki utána gyorsan hazament és vígan leforgatta. De nem, mert a második nagyjátékfilmes Ivan-Goran Vitezről van szó, de a tarantinós párhuzam azért egyértelmű: bunch of guys on a mission-szerű film, második világháborús sztori (persze pofátlan történelemhamisítással), fejezetekre osztott szerkezet, a várttól jócskán elütő soundtrack stb.
Zajlik a második világháború, helyszínünk a náci szimpatizáns Horvátország egy kis faluja. Pikareszk hősünk a címszereplő Liljan Vidic, a helyi fiatal, álmodozó költő, de a lakók inkább a bolondot látják benne: anyámasszony katonája, aki még a fát sem tudja felaprítani. Elege lesz a szívatásból, beáll Tito partizánjai közé, ahol nagyon fontos feladat vár rá: írnia kell egy nótát, amivel az előadóművésznek álcázott partizánok megnyerhetik az X-Fak X Element tehetségkutatót. Ha sikerül, akkor játszhatnak Hitler előtt, akit így egy-kettő ki lehet nyírni.
Azért van fék a Tarantino-vonaton: a velős gore-esztétika helyett groteszk/abszurd humort kapunk, és a fergeteges anakronizmusokkal operáló gegekről még nem is beszéltünk… Ez a film számomra instant klasszikus lett, mutogatom majd mindenkinek! (ne)
Még vetítik: május 30., 20:30, Dacia mozi (Vedete în devenire)
Ruchika Oberoi: Island City, 2015, indiai, 111 perc
[verseny] Az idei első versenyfilm erős kezdéssel indít: az emberarcúvá álcázott vállalati irányító gépezet szatirikus képeiből bontakozik ki az első sztori. Egy irodai munkás szórakoztató szabadnapot nyer egy bevásárlóközpontba, kénytelen-kelletlen követi a kuponok instrukcióit, de az események egyre feketébb humorral rajzolódnak ki. A következő mesében egy aggódó család várja vissza a kómában levő családfőt, míg a pillanatnyi szabadságot kihasználva tévét nem vásárolnak, amelyben egy új szappanopera kedves és megértő férfialakja rávilágít a kontrasztra az ideális apafigura s saját valóságosuk között. Az utolsó történetben pedig egy fiatal kétkezi munkás lány a hamarosan következő elrendezett házassága ellen lázadozik magában, amikor titkos hódolójától levelet kap.
A film három összefüggő története a modern nagyvárosi élet egy-egy nyugtalanító aspektusát viszi vászonra: a munkának élők magányosságát s az intézmények Big Brother-szerű kontrolláló magatartását az első; a nő elnyomott helyzetét a családban s a média tudatmódosító hatását a másodikban; míg a harmadikban a középosztály helyett Mumbai nyomornegyedének hátterében a családjának és a világ puszta méretének kiszolgáltatott, egy a sok közül-ként tekintett egyén sziszifuszi küzdelmét a boldogságért.
Az Island City magán viseli az elsőfilmek tipikus jegyeit: a pontosan kidolgozott, kissé túlságosan is intellektuális cselekményvezetést, a néhol felsejlő aránytalanságokat és a biztos kéz hiányát, de a bemutatott, enyhén klausztrofób világ létezésre méltó, élvezetes és semmiképp sem kiszámítható. Ha a fesztivál nagydíját nem is nyeri meg, a közönségdíjért még nagy eséllyel indulhat. (szb)
Még vetítik: június 1., 17:30, Győzelem mozi (Trei povești din mumbai)
