Épp egy hete lett 74 éves a filmtörténet egyik legismertebb háborús, romantikus filmdrámája, a Casablanca. Miért tiltották ki a stábot a reptérről? Kik énekelték a Marseillaise-t? Kivel veszekedett folyton Bogart a forgatási szünetekben, és miért hordott magas talpú cipőt? És mi köze Madonnának a Casablancához? Íme egy sor érdekesség triviarovatunk második részében.

• Nem Michael Curtiz / Kertész Mihály / Kertész Kaminer Manó volt az egyetlen európai a Casablanca csapatában, de még az egyetlen magyar sem. Bogarton kívül alig két echte amerikai kapott a filmben fontosabb szerepet. (Az egyik Jack L. Warner fogadott lánya, Joy Page volt, aki ezzel a filmmel debütált, a másik a szintén nem túl régi motoros Dooley Wilson – ő volt az egyetlen a stábban, aki járt valaha az igazi Casablancában.) Ingrid Bergman Stockholmban született, a Victor Laszlo szerepét alakító Paul Heireid pedig Triesztben (őt báró szülei a Paul Georg Julius Hernreid Ritter von Wassel-Waldingau névre keresztelték). Claude Rains és Sydney Greenstreet angol, Conrad Veidt és Curt Bois német származású, Madeleine Lebeau francia volt. Peter Lorre Löwenstein Lászlóként látta meg a napvilágot a felvidéki Rózsahegyen, S. Z. Sakall pedig Gärtner Sándorként szökött ki az Osztrák-Magyar Monarchiából. S hogy a sor teljes legyen, szúrjuk még ide az osztrák Max Steinert is, a 24 filmért Oscar-díjra jelölt zeneszerzőt, még ha három Oscarja közül egyiket sem a Casablancáért kapta (be kellett érnie egy jelöléssel). A stúdió azzal büszkélkedett, hogy ezen a filmen 34 különböző nemzetiségű alkotó dolgozott.

• A film statisztái között is sok volt az európai, és mivel jórészük a nácik térhódítása elől Amerikába szökött zsidó volt, például a Marseillaise vs. Die Wacht am Rein dalpárbaj felvételekor igazi indulatok és könnyek szabadultak fel. Igaz, hogy a náci indulót zengő katonák maguk is menekült németországi zsidók voltak.
• Nem ez volt a Warner Stúdió első náciellenes filmje, 1939-ben mutatták be a Confessions of a Nazi Spy című háborús drámát (amelynek a főszerepét egy másik magyar, Lukács Pál, alias Paul Lucas alakította). Ez volt az első hollywoodi stúdió, amelyik ilyen határozottan állást foglalt a nácizmus ellen, Harry M. Warner propagandabeszédeket is tartott 1936-ban. Sőt, hogy teljesen biztos legyen a kasszasiker, nem csak a nácik, a stúdió vezetői úgy döntöttek, megéri egy másik ellenséges ország ellen is felszólalni: így lett pár további ellenszenves figura neve Ugarte és Ferrari, és a zsebtolvaj is olasz.
• Ingrid Bergman úgy kapta meg karrierje egyik leghíresebb szerepét, hogy megelégedett a szerényebb gázsival: Michèle Morgan 55 000 dollárt kért, de Hal B. Wallis, a producer végül Bergmannak adta a szerepet, aki kevesebb mint felével, 25 000 dollárral is beérte. Sam, a színesbőrű zongorista pedig szinte nő lett. Wallis producer Hazel Scotton, Lena Horne-on és Ella Fitzgeraldon gondolkozott… Nem volt rossz ötlet spórolni: a Casablanca 950 000 dollárba került, ez 100 000-rel haladta meg az eredeti költségvetést. Egy része furcsa célra ment el: Dooley Wilsont heti 500 dollárért „bérelték” a Paramounttól…
• A forgatás korántsem zajlott zökkenőmentesen. Ott volt egyrészt Bogart rettentő féltékeny felesége, Mayo Methot, aki a forgatási szünetekben gyakran perlekedett hites urával Ingrid Bergman miatt. (Valódi oka nem volt rá: bár a vásznon tökéletesen működik közöttük a kémia, kamerán kívül Bogart és Bergman alig beszélt egymással.) Ráadásul az angolul olykor nehézkesen kommunikáló rendező sem volt könnyű természet. „Curtiz épp egy német epizodistával ordibált, amikor Hendreidnek, Bogartnak és Rainsnek betelt a pohár: odamentek hozzá, hogy kérdőre vonják. Amint meglátta őket, előszedte a legelőkelőbb modorát és megígérte, hogy uralkodik magán. A három sztár azzal fenyegetőzött, ha még egy dühös mondat elhagyja a száját a forgatás bármely napján, ők azonnal távoznak. Minden szép rendben zajlott, egészen az utolsó napig. A reptéri záróképig. A bonyolult hosszú beállítást többször is meg kellett ismételni, mert valami nem volt a helyén. Az összetett kameramozgás és színészmozgatás többszöri próbálkozásra sem akart összeállni. Amikor végre minden sikerült egy beállításban, Rains felejtette el a szövegét. Curtiz elbődült, mint az MGM oroszlánja. A három főszereplő ígéretéhez híven kivonult.” (Idézet innen.)
• A helyszínekkel sem volt minden rendben. A háború miatt, biztonsági okokból megtiltották a stábnak, hogy sötétedés után a Los Angeles-i repülőtéren forgasson. A stúdióba szorultak, ahol végül egy kis méretű, kartonpapírból készült repülőmodellt használtak, mellé pedig alacsony embereket szerződtettek a tökéletes illúzió kedvéért. (Ugyanezt a technikát alkalmazta később Ridley Scott A bolygó neve: Halálban.)

• Humphrey Bogart 1,72 m magas volt, Ingrid Bergman 1,75 m. A közös jelenetekben Bogart magasított talpú cipőt hordott, dobozra állt vagy párnára ült, vagy partnernője ült alacsonyabban őmellette.
• A Casablancát ma valószínűleg nem lehetne leforgatni. A 80-as években készült egy érdekes kísérlet: a forgatókönyv tetejére visszabiggyesztették az eredeti címet – Everybody Comes to Rick's –, és elküldték néhány stúdiónak. A readerek egy része ráismert a történetre, mások számára viszont teljesen ismeretlen volt. El is utasították, mondva, hogy nem elég jó, túl sok benne a párbeszéd és túl kevés a szex, úgyhogy nem lehet belőle jó filmet csinálni...
• A Casablancát sosem folytatták, nem készült hozzá remake vagy spinoff. Egyetlen feldolgozása egy rövid, jótékonysági célú rádiójáték volt, még 1943-ban: Bogart, Bergman és Heindred újra eljátszotta szerepét, most már „csak hangban”. Pedig a 2000-es évek első felében az énekesnő Madonna sokáig házalt hollywoodi stúdióknál egy remake ötletével: ő szerette volna eljátszani Ilsa Lund szerepét, Rick Blaine-ként pedig Ashton Kutchert akarta látni. Mindenütt elutasították, egy stúdióvezető pedig kimondta a kimondhatatlant: „Ez a film érinthetetlen.”
• És végül: ne felejtsük, a Casablanca végén hangzik el a szállóigévé vált mondat: "Louie, I think this is the beginning of a beautiful friendship."