Az Adni jó után három évvel új mozifilmmel jelentkező Nicole Holofcener mindig is szerette saját korához igazítani a történeteit, és ezúttal úgy tűnik, meg is találta a tökéletes egyensúlyt. Legújabb munkáját a kritika és a nézők is szeretik, és valóban jó lesz majd visszagondolni rá a karácsonyi romkom-dömping során. De minden előnye ellenére az Exek és szeretők ugyanúgy futószalagon készült – csak egy másik gyártósoron.
A kivételesen nem csak a magyar fordításban értelmezhetetlen című film története a késő negyvenes éveiben járó, masszőrként dolgozó Eva (Julia Louis-Dreyfus) körül forog. Tíz évvel a válása után hősünk épp a teljes egyedülléttel kényszerül szembenézni, mivel lánya az ország másik végén lévő Sarah Lawrence-en tanul majd tovább. A végső kétségbeesést Eva többek között egy partin próbálja enyhíteni, ahol egyből két, a közeljövőben meghatározónak bizonyuló emberrel is találkozik. Egyikük a költő Marianne (Catherine Keener), aki nem csak Eva kuncsaftjává, de gyorsan a barátjává is válik. A másik pedig egy Albert nevű kövér, kopaszodó, de egyébként elég rokonszenves és humoros fickó (James Gandolfini), akivel randizni kezdenek.
A férfi egyre szimpatikusabb Evának, új barátnőjével pedig kibeszélhetik egymás exeit is, szóval úgy tűnik, hogy hősünknek mégsem kell majd időkitöltő hobbi után néznie. Azonban amint közelebb kerül Alberthez, Evának rá kell döbbennie, hogy a férfi valójában Marianne exférje, akiről a költő korábban kifejezetten visszataszító portrét festett neki. Ettől teljesen felborul Eva Albertről alkotott képe, és saját véleményét, érzéseit hirtelen felülírják Marianne nem éppen kellemes emlékei. Ennek egyenes következményeként a vicces mackóból egy csapásra lusta disznó válik.
De mivel kizárólag Eva tükrében látjuk Albertet, érdemben alig tudunk meg róla valamit. Az efféle egyoldalúság pedig nem előnyös egy párkapcsolatokról szóló filmben. Kis túlzással az, hogy Albert valójában milyen ember (vagyis hogy mennyire illenek össze Evával) egyáltalán nem téma a filmben. Az Evát alakító Julia Louis-Dreyfus egy-az-egyben a rendező szócsöveként működik, ami egy emberi kapcsolatokon alapuló romantikus vígjáték esetében nem a legjobb hozzáállás. A film legnagyobb fegyvere a részletes és mély karakterábrázolás lenne, de valójában nem igazán kapunk mást a már megszokottnál, legfeljebb a szereplők életkora miatt egy kicsit máshogy néznek ki a sablonok.
Mert bármennyire is szerethető, a legtöbb romantikus vígjátékhoz hasonlóan az Exek és szeretők is meglehetősen sematikus, legfeljebb egy kicsit jobban sikerült, mint a többi. Pedig Holofcener kifejeztten sok rizikót vállal a filmben, többek között ellenáll a műfajból adódó, szinte kötelező happy ending kényszernek is. Valamint érdemes kitérni arra is, hogy Eva nem egy kifejezetten szimpatikus karakter – és azt hiszem, nem csak férfi-szemszögből. A film elején szinte csak sodródik és panaszkodik, majd túl befolyásolhatónak, végül meglehetősen önzőnek mutatkozik.
A direktor ebben a tekintetben brutálisan őszinte volt, ami persze egyáltalán nem baj, hiszen a vásznon innen lévő emberek legnagyobb része is ilyen. És amellett, hogy a kritika ennyire a keblére öleli és újdonságként üdvözli a filmet, Holofcener mozija azért nem előzmény nélüli (gondoljunk csak a Hannah és nővéreire vagy a Kerülőutakra). Az Exek és szeretőkben vagy tehát egy jó adag Woody Allenre jellemző kegyetlen őszinteség, egy kis Apatow-humor, valamint egy marék romkom-klisé is, szerencsére elég jó arányokban: a forgatókönyvet is jegyző direktor annyira nem vájkál mélyen, hogy az a humor rovására menjen, de attól sem kell tartanunk, hogy a bárgyú viccek miatt idő előtt el akarjuk majd hagyni a termet. Emellett kétségkívül nagy lendületet ad a filmnek az is, hogy egytől egyig remek karakterszínészek játszanak benne. Dreyfus és Gandolfini tapasztalt tévés, és bár teljesen más „iskolából” jöttek, remekül működik köztük a kémia. Eva karaktere szinte az abszurditásig túljátszott, Dreyfus szinte megállás nélkül vigyorog, grimaszol, sír vagy teli szájjal nevet. Ezzel szemben Gandolfini – ahogy szinte mindig – a kis rezdülésekre építette fel Albert karakterét. Holofcener filmje mindkettőjük számára igazi örömjáték.
Az Exek és szeretők egyáltalán nem rossz élmény, de nem lesz az év romantikus vígjátéka (vagy drámája), bár ez a mezőny szinte soha nem valami erős. Kellemes és talán egy kicsit tanulságos is, de kifejezetten fontos dolgokat, eddig nem hallott újdonságokat nem árul el a párkapcsolatok és az emberek természetéről. Ha valamiért mégis emlékezni fogunk rá még pár év múlva is, akkor legfeljebb azért, mert ez volt Gandolfini egyik utolsó filmje.
