A Lost alattomosan támad. Eleinte úgy gondoltad, leülsz egy kis esti lazításra a tévé elé egy bögre kakaóval, aztán két év múlva is azon kapod magad, hogy még mindig mérgelődsz: mi a csoda lesz a Lost vége, mi van azon a szigeten, miként működik a gyilkos füst, kik „a többiek", és hogy kerültek oda? Ennél is bosszantóbb az a pillanat, amelyikben megtudod, hogy már készül a negyedik évad is, tehát hiába néztél végig hármat ahhoz, hogy valamiféle biztos megoldáshoz juss.

Rengeteget találgatták a három évad alatt, hogy mi lesz a Lost vége: született már purgatóriumelmélettől ufótámadásig és parapszichológiai magyarázatig mindenféle változat, de annak a megközelítésnek is lelkes tábora volt, hogy az egész cselekmény az egyik szereplő tudatában játszódik le (talán Jackében, az orvoséban). A rendezőit, és a szereplők ezeknek az elképzeléseknek egy részét cáfolták, de természetesen azt senki nem árulta el, hogyan oldódnak meg végül az isten háta mögé zuhant maroknyi csapat konfliktusai. A következő oldalakon sem lesz olvasható a végkifejlet, hiszen a harmadik széria utolsó részeinek ABC-bemutatójára is a lapzártához képest szemtelenül soká kerül sor. Ennek ellenére ez az írás ellenjavallott a Lost-rajongóknak: ez tipikusan az a sorozat, amelyet akkor élvezhetsz igazán, ha időrendi sorrendben nézed meg minden egyes részét.

„Dude, you've got some Artz on you"

A sorozat egyik nyerőlapja a szerencsés és profi műfajötvözés. A Lost kalandfilm, dráma, thriller és fantasy egyvelege, de van benne egy kis orvosi krimi vagy sci-fi is – talán az utolsó részekből derül ki, hogy melyiknek mi volt a szerepe, illetve hogy milyen eredményeket is hoztak azok a Dharma Intézet által végzett – pszichológiai? szociológiai? biológiai? antropológiai? – kutatások. Egy csipetnyi vígjáték is hozzáadatik ehhez az elegyhez: a jóindulatú, kövér Hurley például egyértelműen vígjátékfigura, még társa, Artzt felrobbanását is képes poénná oldani, de Sawyer és társai ironikus párbeszédei is gyakran megnevettetik a nézőt. A sorozat különlegessége a találékony feszültségkezelés és a bonyolult, de minden lépésében logikus cselekményvezetés.

„It's Lord of the Flies time"

Az Oceanic 815-ös járat Sydneyből Los Angelesbe indul. Néhány órányi repülés után valamiféle probléma támad – talán technikai jellegű, talán.egy turbulencia okozta, ráadásul a pilóta elvesztette a kapcsolatot a légi irányítással –, úgyhogy miután a levegőben kettétörik, a repülő egy csendes-óceáni szigetre zuhan. (Ez a sokszor visszatérő, a repülőből belülről filmezett légi baleset a lényege a Lost pilotjának, amely minden idők legköltségesebb sorozatkezdő része volt: 11 millió dollárt emésztett fel – ebből csak a díszletként használt repülőgép megvásárlása és szállítása került 1 millióba.)

Negyvennyolc ember túléli a zuhanást. A megmaradók életét, a szigeten való berendezkedését és sokszor veszélyes kalandjait tárja fel a sorozat első évadja. A cselekmény középpontjában tizennégy főszereplő áll, aki a túlélés és a hazakerülés reménye között vívja mindennapi küzdelmét. Időnként egy-egy eltűnik közülük (a sziget végzetesen veszélyes), ám körük a második évadban kiegészül: kiderül, hogy a repülő hátsó felében tartózkodók közül is életben maradtak néhányan. Ők roppant bizalmadanok az első részbeli ismerőseinkkel szemben, hiszen valakik – „a többiek" – időközben megtizedelték soraikat. Aztán beilleszkednek a sziget „innenső" oldalán levő csoportba. A harmadik évadban viszont éppen „a többieket" ismerhetjük meg, akik eddig láthatatlanul lopóztak a közelükbe, és elhurcolták barátaikat. Megtudjuk, hogy nekik a sziget az otthonuk, de kapcsolatuk van (volt?) a külvilággal is.

A sorozatot Lloyd Brown ötlete és közel három tucat forgatókönyvíró munkája alapján, több társrendezővel J. J. Abrams és Jeffrey Lieber alkotta meg. A szemtelen, de helyénvaló kérdés: vajon azt találta-e ki Lloyd Brown, hogy felújítja Sherwood Schwartz 1964-es sorozatát, a Gilligan's Island-ot? A hét hajótörött történetét eredetileg thrillernek szánták, de mivel igen sötét lett volna az amerikai nézőnek, hát műfajt váltottak. A sikeres vígjátékszéria nemcsak az alapötlet szintjén – a világtól elzárva, egy trópusi szigeten, rettegve a titokzatos „többiektől" – elődje a Lostnak, hanem sok részletben is egyeznek: például mindkettőben egy-egy szereplő álomtól ihletve indul el a dzsungelben egy repülőgépet megkeresni, egy másik részben a titokzatos Ethan által elrabolt lány tér vissza, és orvostársa hipnózissal próbálja gyógyítani az amnéziáját. Már itt találkozunk egy titokzatos számsorral és egy vészjósló füstfelhővel – de mindennek vígjátékéle van. Az „új" Lost rengeteg eredeti ötletet tartalmaz, semmiképp sem silány utánnyomás.

„I just shot a bear!"

A Lost cselekményét a rejtélyek mozgatják. Az első részben minden idegen a (látszólag) lakatlan szigetre csöppenteknek. A legfőbb titok azonban egyelőre maga a sziget. Nem tudni, hol van, miért nem jár senki arrafele. Az erdők morajlanak, olykor látszik, hogy a fák között mozog valami hatalmas és erős – persze nem tudni, hogy – micsoda. A vaddisznóknak a trópusi erdőben való jelenlétével még megbékülnénk, de a jegesmedvék támadása hajmeresztő esemény. Ugyanakkor John Locke ráérez, hogy a sziget valami érthetetlen módon él, önmaga is valamiféle egység, élőlény: azt meséli, belenézett a sziget „szemébe", és valami csodaszépet látott. Mr. Eko is találkozik a sziget „szellemével", ám az neki nem fényként, hanem fura kis füstkukacként jelenik meg, amely gyilkos szörnyeteggé képes nőni.

A sziget azonban nem csupán a rajta élő különös lények miatt rejtélyes – felszínre hozza újdonsült lakóiból minden titkukat, jól leplezett lelkiismeret-furdalásaikat, szembesíti őket félelmeikkel és bűneikkel, s adott esetben gyógyítóként közbelép (a repülőre még mozgássérültként felült Locke meggyógyul a szigeten), vagy pedig bosszúálló végzetként működik (Mr. Eko halála). A természetfeletti természet azonban gyönyörű is: a filmet a Hawaii-i Oahu-szigeten forgatták, meseszép helyszíneken.

Az első évadban feszültségforrásként működik a számmisztika. A szereplők lépten-nyomon belebotlanak egy számsorba: 4, 8,15, 23,42. Ezek voltak Hurley nyerőszámai a lottón, amelyek által roppant gazdag és roppant szerencsétlen lett, s a katasztrófát elkerülendő ezeket a számokat kell beírni a bunker számítógépébe.

A legeslegnagyobb titok azonban éppen az ember: önmaga és a társai, reakciói a megpróbáltatásokra, jellemváltozásai a sziget hatására. A legnagyobb, a veszélyt jelentő rejtélyt „a többiek" képezik: nem tudni, hogy kerültek oda, hogyan tartják a kapcsolatot a külvilággal, ki és miért dobja le nekik (?) a Dharma-logós táplálék-utánpótlást, honnan tudják az idegenek a balesetet szenvedettek életének minden apró részletét. Folyik-e még ott kutatómunka, és van-e köze ennek az álmokhoz, esetleg az idegenek (vagy) a Dharma kísérletei, vagy a sziget idézi elő ezeket? De ember gyártotta rejtély egyelőre a bunkerhálózat is, a két medveketrec, illetve a különös fonikus védőrendszer „a többiek" faluja körül.

„I think I'm going crazy"

A sorozat szerkezetére egyszerre jellemző a bonyolultság és az áttekinthetőség. Minden rész elején – kicsit szájbarágósán annak, aki minden részt látott, de nagyon hasznosan az épp bekapcsolódóknak – emlékeztetnek bennünket a korábbi jelenetekre, amelyekhez az aktuális rész illeszkedni fog. Ez azért szolgál különösen jól, mert egy részben nem egy-két esemény körül hányódnak-rágódnak a szereplők, hanem mindig több erős konfliktus folytatódik, oldódik meg, illetve kezdődik el.

A sorozat igazi erősségét azonban a megunhatatlan visszaemlékezések képezik. Viszonylag kis számú, szűk helyre szorult szereplő szappanoperáját egy-kettőre megunnánk, ha nem derülnének ki róluk folyamatosan újabb és újabb információk. Háttértörténetüket flashbackek sorozatából ismerjük meg, és ezek a visszaemlékezések/álmok hangsúlyos szerepet kapnak az egyes részek szerkezetében – minden részben az egyik szereplő emlékei segítenek megfejteni a „jelenbeli", az illető részbe foglalt tetteit.

Az eseményszálak, az egyes (fő)szereplők történetei nemcsak a jelenben és a – szigeten töltött – közelmúltban fonódnak össze, hanem a múltban is – gondoljunk csak Jack apjára, aki egykor találkozott Sawyerrel, Ana Luciával, és kiderül, hogy ő Claire apja. Persze szükséges egy kis szappanoperás megoldás – ha ennél a példánál maradunk: Sawyer jön rá egyedül, hogy kivel beszélgetett, Ana Lucia és Claire nem is sejti a kapcsolatot Jackkel, és fordítva. Claire talán sosem tudja meg, hogy Jackkel testvérek, mert nem akarta megtudni sokáig ismeretlen apja nevét.

„Looks like someone steamrolled Harry Potter!"

A Lost jól ismert archetípusokra épít. Van benne fiatal idegsebész, vadóc szökevény lány, jóképű és nagyképű tolvaj, egykori iraki vallatótiszt, néger építész és apa, lottót nyert milliomos, aki megjárta az elmegyógyintézetet, pappá lett kábítószercsempész, latin-amerikai rendőrnő, szingli kismama, aki a szigeten szül, skót katonatiszt, szőke kényes Barbie baba, kék szemű selyemfiú, koreai verőlegény és a felesége, drogfüggő énekes, és egy örök túlélő „French Chick" is bekerül a képbe. A különös az, hogy többségüknek a múltjában volt egy-egy akaratlan vagy szándékos gyilkosság, és többek közt emiatt is kísérti őket a múlt, vagy a sors.

A másik oldalon, „a többiek" között van pár orvos, egy hölgy, akit az egyszerűség kedvééit rendőrfőnökként mutatnak be, és persze ott a dülledt szemű, fura manó, a manipuláció mestere, aki mindennek ellenére bizonyos helyzetekben karakán fickó, másokban viszont egy közösség erős és hatalmas vezetője. Mindannyian többnyire jól körülvonalazottak, akiket gyakorlott sorozatszereplő karakterszínészek keltenek életre.

A jó és a gonosz harca nem egyértelmű ebben a mesében, hisz a szereplők sem egyértelműen a jó vagy a rossz oldal képviselői. Az imént említett Benhez hasonlóan „a többiekről" nem lehet eldönteni, hogy jó vagy gonosz szándék vezérli-e őket. Azt vallják, hogy aki őket a szigetre vitte – és ez nem Ben, hiszen ő már ott született nagyszerű ember volt, és az elragadott – agymosással „kezelt" vagy valóban beilleszkedett? – újdonsült szigetlakóknak jobb életet biztosítanak, szép kis kertvárosi közösségben élnek. Ugyanakkor agresszívek és nem ritkán ölnek is. A másik oldal sem egyértelmű – elrabolt fia visszaszerzéséért Michael mindenre képes, még a társai elárulására, életveszélybe sodrására is.

„Don't tell me what I can't do"

Ezek után nem túl meglepő, hogy ez a sorozat is jókora rajongótábort vonzott maga köré. Rajongói oldalak sokaságán, blogokon mesélnek, vitatkoznak róla, képernyőkímélőktől háttérképekig mindenféle készült már a Lost alapján – még „alternatív valóságjáték" is: „A játék a sorozat második évadának vetítése alatt zajlott. – pontosít a Wikipédia. – Weblapokon, hangüzenetekben, e-mailekben, televíziós felhívásokban, újsághirdetésekben, és egy könyvben rejtettek el különböző nyomokat, melyeket megfelelően értelmezve és felhasználva a játékosok háttér-, és kiegészítő információkat kaphattak. Részleteket tudhattak meg a számokról, a Hanso Foundationről, az Apollo Candy Companyról, és még sok másról." Nos, ha erről lemaradtunk volna, készül a második része, de vásárolhatunk Lost-babákat is (például Sawyerről mintázottat), és mindenképpen várhatjuk a következő hetet, amikor valamelyik kereskedelmi csatorna műsorra tűzi a következő Lost-epizódot.