Ezerháromszáz méter magasan, egy valamirevaló vasútállomástól harminc kilométerre fekszik a jobb időket is megélt üdülőtelep, Hargitafürdő. A fürdőhelység mellett, a kaolingyár által lepusztított földterületen azonban egy másik, látszólag forgalmasabb „városka" is emelkedik, napközben több terepjáró, teherautó tér le az irányába. Valójában a magyar filmtörténet egyik legnagyobb díszletéről van szó, melyet a Kamondi Zoltán által rendezett magyar-román-olasz koprodukcióhoz, Az érsek látogatásához építettek.
Kamondi Zoltán két legutóbbi filmjét, a szürrealista elemekben bővelkedő Az alkimista és a szűz címűt (1999) és a letisztultabb Kísértéseket (2002) is pozitív kritika fogadta. Az utóbbi számos díjat is elnyert, a 33. Magyar Filmszemlén a legjobb rendezés, a legjobb operatőr és a legjobb színészi alakítás díját, ugyanakkor az 52. Berlini Filmfesztiválon az Arany Medvére jelölték. Az érsek látogatása sem kisebb próbálkozás az előzőeknél. Bár a film költségvetése 3,4 millió euró, úgy tűnik, mégsem lesz gond a szükséges összeg előkerítése, hiszen a pályázatokon mindig maximális összeget nyert a filmterv. Legutóbb, 2004 októberében 430 ezer euró támogatást ítélt meg az Eurimage.
A film története Bodor Ádám azonos című könyvének tartalmán alapszik. Kamondi kereste fel a szerzőt a könyv megfilmesítésének ötletével, majd több mint két éves közös munka után született meg a forgatókönyv végleges változata. Módosult a regény időszerkezete és részben az időcselekmény is, a hangulat, a stílus és a regény képi világa azonban nem változott. A forgatókönyv megírásában szerepe volt Parti Nagy Lajos írónak is, aki irodalmi konzultánsként vett részt a munkában, valamint Morcsányi Géza dramaturgnak és Dániel Ferenc rendezői konzultánsnak. A rendező szavaival élve a történet „a rendszerváltás utáni időszakról szóló szürreális látomás, rengeteg humorral, szépséggel és szörnyűséggel". A főszereplő Gabriel Ventuza, egy olasz emigráns fiatalember. Gabriel apja halála után, bátyja ösztökélésére keletre, Bogdanski Dolinára utazik, ahol egy más világgal szembesül, és rövidesen a személyisége is gyökeresen megváltozik. A történet középpontjában egy férfibarátság áll Gabriel Ventuza és féltestvére, Petrus között. Ez újdonság lesz Kamondi Zoltán filmjében, hiszen korábbi alkotásai erőteljes nőalakokat tartalmaztak a főszerepekben.
Alkonyodik. A Bogdanski Dolinát körülvevő szemétnek saját fénye van, ezért itt éjszakára sem sötétedik be teljesen. A nap már rég elmerült a Pop Sabin erdeje mögött, de a kocsonyás pára a hulladék halmai fölött tovább világít, mintha szentjánosbogarak villódznának benne, delejes izzással van tele; akár valami áldás fénye dereng a város fölött, miközben körös-körül a Bogdanski réteket már rég betakarta a posztófekete éjszaka.
Az utcák elnéptelenednek, kiürülnek a kapualjak, és az emeleti lakásokban megszólalnak a kuvikok. Elkullognak az utcáról a híres tiraszpoli kutyák is, amint a vasúti töltés felől lassú léptekkel elindulnak a város felé a hiúzok. Néha megállnak egy-egy kapu előtt, és a réseken át, vagy a kerítés lécei között bámulnak befelé a kihalt udvarokra.
Bogdanski Dolina díszlete önmagában is lenyűgöző: több mint egy tucat épületet húztak fel a csíkszeredai munkások, ezek közül többet belülről is berendeztek. A megfelelő szemszögből nézve mindegyik teljesen valósnak tűnik, csak hátulról állapítható meg a csalás. A minivárosról Damokos Csaba tudott többet mondani, ő Árvai György mellett a film egyik díszlettervezője.
Ha körülnézünk, vasútállomást lehet látni kisvasúttal, templomot, kocsmát, még vagy tíz épületet és körben több hatalmas épített „szeméthegyet. Pontosan mekkora is a díszlet?
Árvai György mondta, hogy Magyarországon utánanézett, és magyar filmnek az Egri csillagok óta ekkora díszlete nem volt. Tény, hogy háromezer köbméter fát használtunk el a felépítésekor.
Mennyi időbe és energiába került ennek a felépítése?
A tervezés körülbelül egy évet tartott, nyilván szakaszokban folyt. Az én részem az volt, hogy körülbelül három éve megterveztem a virtuális várost, azt, hogy pontosan mi hogyan néz ki benne. Ezen három hónapot dolgoztam. Az építésnek szeptember másodikán fogtunk neki, és december másodikán volt az első forgatási nap, így gyakorlatilag az első cövek leverése után három hónappal már forgattak.
Meddig fog fennállni a díszlet?
Most egyelőre ki kell telelnie. A forgatások után valamennyire megpróbáljuk konzerválni az épületeket, legalábbis azokat, amelyekben van berendezett belső. Miután elolvad a hó, lesz egy javítási időszak, egy-két hét, és nyáron lesz még körülbelül kilenc hét forgatás.
Még milyen, ehhez hasonló munkákban vettél részt?
A Fény hull arcodra, kedvesemnek voltam a díszlettervezője, az ominózus Dallasnak, amely végül is kétszer épült fel két külön országban. Ezen kívül Szász János Temetés című filmjének voltam a látványtervezője, Kántor Lászlótól az Álombánya című filmnek, illetve ugyancsak Kántor László Szabédi Lászlóról készült dokumentum-játékfilmjének. Ezek mellett még harmincvalahány színházdíszletet készítettem.
A díszletek mögött egy kisvasút is látható. Azt honnan szereztétek?
A vasút meg a sínek is Kommandóról származnak.
A síneken egy furcsa kinézetű guruló szerkezet van, amin több munkás is bajlódik. Mi is ez tulajdonképpen?
Háború idején néha a katonáknak érdekük volt, hogy maguk után felvágják a síneket. Ez annak a szerkezetnek a special effect-esek által megálmodott variációja. A látvány szintjén azt kell megvalósítani, hogy amint a szerkezet végigmegy a sínen, végigvágja a talpfákat, azok felugranak, és a feszültség szétrántja a sínt. A sínekre nyilván szükség lesz máskor is, úgyhogy minden talpfa közé elhelyeztek egy-egy kamutalpfát, amit előre elvágtak, és ami fogja ezt tudni. Ez a trükk.
December nyolcadikán forgatási nap van. Ilyenkor már korán reggel zsúfolt Bogdanski Dolina főtere; a rendezőasszisztensek idegesen futkosnak fel-alá, miközben többször is az oldalukon lógó adóvevőhöz kapnak, a kisebb szerepeket kapó színészek pedig helyben topogva várják, hogy rájuk is sor kerüljön. Bár már világos van, a teret hatalmas reflektorokkal világítják be. Mint kiderült, annak ellenére, hogy a Honeymood mellett a Media Pro Pictures is gyártója a filmnek, a technikai felszerelést nem Bukarestből, hanem Ausztriából, illetve Angliából bérelték.
Az operatőr Medvigy Gábor megméri a távolságot és a fényerőt, aztán a segédjének magyaráz valamit. Ő különben egy helyi lapnak azt nyilatkozta, hogy Hargitafürdő hangulata és az itteni csodálatos fények egyértelműen a helyszín mellett szólnak, egyedüli veszély az időjárás szeszélyessége. A hangmérnök amiatt bosszankodik, hogy a háttérben a többszöri felszólítás után sem hallgatnak el a kisebb szerepet játszó színészek és statiszták, így minden felvételen lehet hallani a hangjukat. Az utasítások három nyelven hangzanak el, magyarul, románul és angolul. Körülbelül hatodszorra veszik újra ugyanazt a jelenetet, amelyben egy nyugati terepjáró érkezik a 19. századi hangulatot árasztó városkába.
A puha hó szőnyegén ismeretlen rendszámú olajzöld Nissan Patrol gurul a város felé. Ablaka, szélvédője átlátszatlan füstüvegből van, mintha magától menne, nem látszik, ül-e egyáltalán valaki a volán mögött. Miközben lassan köröz az utcákon, egy sereg gyermek rohangál körülötte. Többször végighajt a főutcán a Zenobia templomig, majd megkerüli néhányszor az Ismeretlen Vándor sírját. Az emberek a függönyök mögül lesik.
A film színészgárdája is igen jelentős. Pár nappal ezelőtt járt kint Törőcsik Mari – ő a két Senkowitz-nővér egyikét alakítja. Rajta kívül olyan magyar és román színészek neveit említhetjük, mint Bán János, Coca Bloos és loana Abur. Az erdélyi színészek közül Szabó Tibor, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió színház megbízott igazgatója kapott fontosabb feladatot, ő egy énekes bolondot alakít, olyan szerepet, amely a regényből hiányzik. Szabó mellett a Figura színészei közül Polgár Emília kapott epizódszerepet, ő vízárus asszonyt alakít. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagjai közül Kolcsár József egy szeminarista szerepét játssza, Veress László nyugalmazott színművész pedig barakkőrként jelenik majd meg a vásznon. A csíkszeredai színészek közül Fülöp Zoltán és Kozma Attila szerepel, Udvarhelyről pedig Szabó Eduárd.
A főszereplőt, Gabriel Ventuzát egy olasz színész, Adriano Giannini alakítja. Adriano eddig olasz filmek mellett több neves amerikai produkcióban is játszott. Guy Ritchie Swept Away című filmjében Giuseppe Pepét alakította, legutóbb pedig a Steven Soderbergh által rendezett Ocean's Twelve-ben kapott epizódszerepet, ott múzeumőrként jelenik meg.
Hasonlít-e ez a film azokhoz, amelyekben eddig játszottál?
Már eleve a forgatókönyv különbözik attól, amivel Olaszországban dolgoznak, ilyen fajtát először láttam. Valószínűleg a magyar kultúrához tartozik, hogy másképp meséli el a forgatókönyv a történetet. Groteszk a történetmesélés, és ebbe beletartozik az is, hogy milyenek a ruhák, és az, ahogyan felveszik a jelenetet.
Nem lehetséges, hogy ez nem magyar sajátosság, hanem Kamondi Zoltántól függ? Ugyanis ő a rendező, és részben ő írta a forgatókönyvet is.
Igen, nyilván Kamondi Zoltán víziója érezhető az egészben. Már a forgatókönyv nagyon elmesél és körülír dolgokat, irodalmibb, mint amilyenhez hozzászoktam. Igaz, a könyvet nem olvastam, mert az nincs lefordítva olaszra. A forgatókönyv mindenesetre másképp meséli el az érzelmeket, a történet sokkal inkább használja a fantáziát, és nekem épp ezért tetszik. Ahogyan elmesélik itt a történetet, és ahogyan készül ez a film, arra emlékeztet, milyenek voltak az olasz filmek régen, amikor még sokkal jobb filmek készültek, és amiket én is szerettem. Ilyen filmek már nem születnek manapság Olaszországban.
Melyik lesz számodra a legnehezebb jelenet?
Erre nem tudok válaszolni, hogy melyiket lesz a legnehezebb megoldanom, de azt már látom eddig is, hogy minden jelenet, minden kép nagyon bonyolult olyan értelemben, hogy mindennek több, nagyon mély jelentése van.
Natália Vidra fogkefét, fogkrémet, szappant és egy törülközőt vesz elő az egyik táskából. A zsákutca végében, szemben a fodrászattal falikút van. Natália vizet enged a tenyerébe, és ruhája alatt megmossa hónalját, melleit. A fodrászat ablakából középkorú, kicsit molett, de nagyon vonzó, csillogó szemű asszony figyeli. Fehér köpeny van rajta, kezében fésű. Egy fabábura akasztott szakállat tisztít. Natália fölhúzza a szoknyáját, és meztelen lábát a vízsugár alá tartja.
Stefania Rivi a filmben játszó második olasz színész, ő Natália Vidra szerepét alakítja.
Milyenek az első benyomásaid? Különbözik-e ez a forgatás az eddigiektől, amelyekben részt vettél?
Több dologban is különbözik. Először is nagyon hideg van. Az is megnehezíti a forgatásokat, hogy sok külső jelenetben csak fehérneműben játszom, míg a többieken kabát is van. Nagyon körülményes ilyen hőmérsékletben forgatni, Olaszországban különben nincs ilyen időjárás. A történet is nagyon furcsa, a szereplők egyénisége sem a megszokott. Minden mesebeli, mintha egy valótlan világban játszódna. Még a kosztümök meg a város is teljesen valótlan.
Eddig milyen filmekben játszottál?
Olaszországban körülbelül hét éve játszom mozi- és tévéfilmekben. Színdarabokban is játszottam, ám azok nem állnak közel hozzám. A kettő teljesen különbözik egymástól, másmás technikákat kell megtanulni, két különálló világ.
Pedig több helybéli színész is, aki ebben a filmben játszik, eddig főleg színdarabokban jelent meg.
Igen, én mégis jobban szeretem a valóságot alakítani. A színházban nagy gesztusokkal, nagy hangerővel kell játszani, hogy az utolsó sorban is értsék, amit mondani akarsz.
Lesz számodra kimondottan nehéz jelenet?
Sok nehéz jelenetem lesz. Zoltán úgy akarja, hogy minden mozdulat mindenről szóljon, ezért egyszerre több dologra kell koncentrálnom, amikor olvasom a szöveget, illetve amikor játszom. Egy jelenetben akár tíz különböző dolgot is kell adnom magamból. Most télen van egy kimondottan nehéz jelenetem Gabriel Ventuzával: a forgatókönyv szerint most találkozom vele először, ugyanaz a problémánk, ugyanaz az érzés van bennünk, mégsem úgy kell viselkednünk, mint két szerelmesnek vagy két barátnak. Finom, árnyalatbeli kérdésekről van szó. Kint fogunk játszani a hidegben, még arra is kell figyelnem, hogy ne vacogjanak a fogaim túl erősen.
Milyenek a próbák, és mennyire kell improvizálnotok?
Olaszországban nem úgy dolgozunk, mint itt. Itt egy napot próbálunk, egy napot forgatunk, és egy napot pihenünk. Nagyon furcsa, meg is kérdeztem Zoltántól, miért van ez így, mire ő azt válaszolta, hogy csak így lehet jó munkát végezni.
Hogy működik ez Olaszországban?
Ott minden nap kell dolgoznod, kivéve a vasárnapot. De lehet, hogy így a jobb, mert így több mindent megérthetsz. Még életemben nem próbáltam ennyit, de azért ez jó. Lehetőséged van arra, hogy mindent ezerszer végiggyakorolj, így a forgatáskor már biztos vagy magadban. Persze ennek megvannak a veszélyei is, mert ha túl sokszor próbálsz valamit, az elgépiesedhet benned. Szerencsére Zoltánnal jól tudok együttdolgozni. Kölcsönös a bizalom, és mindenről el tudunk beszélgetni, nem csak a forgatókönyvről, Natália Vidra jelleméről és a jelenetekről.
Lázasan készülődik a város Leordina érsek látogatására. A tiraszpoliak lezárják a vasútállomást, kordont vonnak köré. Sebtében fölállványozzák az állomásépületet, és meszelni kezdik. A szeminaristák átcsiszolják, és lábukra kötözött párnákkal fényesítik a váróterem kövezetét.
A díszlet-kapualjakban és az utcákon több tucat statiszta várakozik. Az egyik férfi kétpercenként igazítja a nadrágját, amit egy kicsit bőre szabtak. Többjükön látszik, hogy már szívesen mennének ebédelni, de a rendező még egyszer újraveszi a jelenetet. Ők minden napra fejenként kétszáznegyvenezer lejt kapnak, emellett az ebéd és a szállítás is biztosítva van. Főleg a környező nagyvárosokból érkeztek, számos sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai és udvarhelyi van közöttük.
Összesen hányan vannak kint a mai forgatáson?
Összesen százötven statisztát kértek, de nem tudom, vagyunk-e itt annyian. Sosem vagyunk kinn annyian, most ötvenvalahányan vagyunk itt. Csak rosszabbra ne forduljon az idő, mert akkor keserves lesz. Mert van, akinek olyan a statisztáló szerepe, hogy bizony megviseli.
Már előre lehetett tudni, ki mit fog tenni?
Nem tudtuk. Csak fognak meg, oszt maga áll ide, maga ezt csinálja, beállítanak.
Elég sokszor újravesznek egy-egy jelenetet, igaz?
Mindegyiket. Egy jelenet egy fél nap. Vasárnap én körülbelül huszonegyszer majdnem felvettem egy piros sapkát. Egy biztos, hogy ezentúl másképp fogunk nézni a tévében egy filmet.
Útban hazafelé tudtam meg, hogy a filmben szereplő kutyákat sem fizetik sokkal rosszabbul, mint a statisztákat. Egy kutyáért kétszázezret fizetnek naponta, emellett az ételt is biztosítják számára.
A nyári felvételekre májusban kerül sor, egyes jeleneteket pedig Olaszországban vesznek majd fel. A filmet a tervek szerint a 2006-os Magyar Filmszemlén mutatják be.
