Befejeződött Krasznahorkai Balázs erdélyi balladájának forgatása Befejeződött Krasznahorkai Balázs erdélyi balladájának forgatása

Befejeződött Krasznahorkai Balázs erdélyi balladájának forgatása

Lezárult A völgy forgatása Molnár Levente és Babai Dénes főszereplésével a Radnai-havasokban, közölte néhány werkfotó kíséretében Facebook-oldalán a filmet támogató Magyar Nemzeti Filmalap.

A magashegyi tájakon játszódó ballada egy apa-fiú történet: az erdélyi származású magyar orvos édesapja temetésére tér vissza Budapestről szülőfalujába, ahol tizenöt éve nem látott kamasz fiával is találkozik, és rövidre tervezett utazása végzetes fordulatot vesz.

Krasznahorkai Balázs első nagyjátékfilmjét 289 millió forinttal támogatja a filmalap. A rendező a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett, az erdélyi özvegyasszonyokról szóló Omori asszonyok című dokumentumfilm alkotója, és Nemes Jeles László munkatársaként dolgozott az Oscar-díjas Saul fia forgatásán.

A völgy forgatókönyvét a rendező Lovas Balázzsal és Lengyel Balázzsal (Lajkó - Cigány az űrből) közösen írta, a film operatőre Réder György és a Pipacsfilm és az Aga Media gyártásában készül, producerei Reich Péter (1945, Parkoló) és Szántó Gábor.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu