Mészáros Márta volt az első nő Magyarországon, aki filmrendezői diplomát szerzett. A nőiség és a női életsors ábrázolása, boncolgatása filmjeinek egyik legjellegzetesebb vonásává vált, amint azt számos fesztiváldíjas játékfilmjében láthatjuk.
Mészáros 1931-ben született, noha ez a dátum bizonytalan, hiszen elveszett az anyakönyvi kivonat, amely a születési adatainak a pontosságát igazolhatná. Édesapja, Mészáros László, a kor neves szobrászművésze volt (róla dokumentumfilmet is készített a rendezőnő), édesanyja pedig szívesen festett szabadidejében. A rendezőnő visszaemlékezései szerint a szülei mindig magukkal vitték külföldi utazásaikra, és együtt utazott a család Kirgíziába is, a második világháború kitörése előtt. Tulajdonképpen az ide való költözés okozta a családi tragédiát: noha Mészáros László hithű kommunista volt, magyar nemzetisége miatt a háború kitörése után kémkedés gyanújával letartóztatták, és nagyon rövid időn belül kivégezték. A rendezőnő édesanyja tífuszban halt meg nem sokkal ezután, nagyobbik lányát és ikerlányait árván hagyva. Előbb egy szovjet nevelőintézetbe került a három gyermek, majd a háború után egy magyar nő, aki fontos funkciót töltött be a Pártban, hazavitte őket Magyarországra és gyámságot vállalt felettük.
A szülők hiánya természetesen nemcsak Mészáros Márta életútjára nyomta rá a bélyegét, hanem az általa készített filmekre is. A rendezőnő – aki egyébként a moszkvai egyetemen tanulta ki a rendezői mesterséget – legfőbb témái között ugyanis a szülők és a gyerekek közötti viszony, vagy valamely szülőnek, esetleg a gyermeknek a hiánya szerepel. Mészáros Márta rendezői pályafutását az 50-es években kezdte, mégpedig a bukaresti Buftea stúdió dokumentumfilmes osztályán (akkoriban valószínűleg egy erdélyi magyar filmesnek volt a felesége). Már itt olyan témákat dolgozott fel, amelyek végigkísérték pályáját, árvagyerekekről, munkásnőkről készített filmeket.
Feltehetőleg válása után tért vissza Magyarországra, ahol szintén dokumentumfilm-készítésre kapott megbízásokat, továbbá megismerkedett Jancsó Miklóssal, akihez feleségül ment. Játékfilmet 1968-ban rendezhetett először, ennek címe Eltávozott nap volt. A főszerepet Kovács Kati játszotta, akit azért választott ki a szerepre Mészáros, mert énekesnőként nagyon erőteljes egyéniségnek tartotta. Ez a típusú hősnő minden későbbi filmjének egyfajta prototípusa lett, filmjeiben ugyanis a főszerep mindig egy olyan nőnek jut, aki erős, önérzetes, és hisz a maga igazában és tudásában. Ebben az első játékfilmben, amely egy árva lánynak és az őt intézetbe adó anyjának a találkozását meséli el fő történetszálként, már megfigyelhetőek Mészáros Márta jellegzetes tematikái: a szülő-gyerek kapcsolat, a szülő – avagy a gyermekhiány, a nő identitáskeresése, valamint szeretetre és szerelemre való vágyakozása. Mivel ez az első film különböző nemzetközi fesztiválokon nyert díjakat, egyben elindítója is lett Mészáros játékfilmrendezői karrierjének.
Megjegyzendő, hogy Mészáros Mártát sokkal hamarabb elismerték külföldön, mint Magyarországon. Úgy tűnik, hogy itthon – mivel nálunk Jancsó számított/számít „a” rendezőnek – Mészárost „Jancsónéként” senki nem akarta komolyan venni, mint filmrendező(nő)t. Ezt igazolja például egy korabeli kritikus megjegyzése, aki Jancsó kézjegyét kérte számon Mészáros imént említett első játékfilmjén, noha Mészáros alkotása teljesen távol áll a Jancsó-filmektől. Mészáros tehetségét és fontosságát azonban rövid időn belül felismerték a nyugati (tehát amerikai és nyugat-európai) feminista filmkritikusok. Ezzel egy időben a Jancsóval való házassága is felbomlott. Így a rendezőnő végre megszabadulhatott a „Jancsóné” státustól, ugyanakkor a nyugati elismerésnek köszönhetően elmehetett külföldre dolgozni, és így forgathatott Franciaországban, New Yorkban, valamint később Lengyelországban (ahol sokkal többre értékelik a filmjeit, mint idehaza…).
A feministák jóindulatú támogatásának viszont negatív következménye is volt, hiszen a rendezőnőt „feministaként” bélyegezték meg, amin természetesen egy elítélendő, nyugati ideológiát képviselő személyt értettek Magyarországon, mivel itt a nemi egyenjogúsággal kapcsolatban egy teljesen más diskurzus létezett, mint Nyugaton. Mészáros Márta „feminizmusának” persze semmi köze a nyugati ideológiához, hiszen ő a nőkérdést nem valami harcos feminista módjára tette meg legfőbb érdeklődésévé, hanem ösztönösen úgy érezte, hogy nőként nőkről kell filmeket készítenie. Ugyanakkor a feminista filmkritikusoknak is igazuk volt akkor, amikor Mészáros munkásságát példaképpen említették arra, hogy a rendezőnők filmjei más esztétikai értékeket hordoznak, mint a férfi rendezők alkotásai. Ahhoz, hogy erről meggyőződjünk, elég a rendezőnő bármelyik filmjét megnéznünk, ezeket a filmeket ugyanis egy másfajta látásmód jellemzi, hiszen a történeteket mindig a nők szemszögéből meséli el. Lehet, hogy a filmnyelv terén Mészáros nem alkotott újat (ő nem egy Godard vagy Truffaut, de még csak nem is egy Jancsó vagy Bódy), viszont a témaválasztás merészségében és a nők újszerű ábrázolásában bármelyik újító férfi rendezővel felveheti a versenyt.
Első filmjét követően Mészáros még öt, kizárólag magyar pénzből forgatott filmet készített. A Holdudvar (1969) főszereplője egy magas beosztású férfi özvegye, aki elhatározza, hogy nem kér azokból az előjogokból, amelyekre jogosult lenne (például a magas özvegyi nyugdíj). „Kitörési” kísérlete sajnos nem sikerül, viszont fia barátnője az ő példájából okulva elhagyja vőlegényét, hogy az asszonyéhoz hasonló életet elkerülje. A Szép lányok, ne sírjatok (1969) fiatal, házasság előtt álló munkáslány főszereplője úgy dönt, hogy nem vőlegényével fog először szeretkezni, hanem egy jóképű zenészfiúval, majd végül mégis a másikhoz megy feleségül. A Szabad lélegzet (1973) alapproblémája egy munkáslány dilemmája, aki elhiteti szerelmével, hogy ő is egyetemista, de végül megmondja a fiúnak az igazat, aki ettől kezdve nem tartja méltónak a lányt a házasságra, ezért az úgy dönt, hogy szakít a fiúval. Az Örökbefogadás (1975) hősnője egy fiatalon megözvegyült munkásnő, aki egy nős férfival tart fenn kapcsolatot és akitől szeretne gyermeket is, amíg még kihordhatna egyet, de a férfi ezt nem vállalja fel. Amikor a hősnő megismerkedik egy nevelőintézetben élő fiatal lánnyal, úgy dönt, hogy örökbe fogad egy kisbabát. A film nem idealizálja az örökbefogadást, viszont rámutat arra, hogy egy nőnek megvannak a lehetőségei, hogy a saját életét maga alakítsa (akár valamely férfi támogatása nélkül is).
A nők szabad döntési jogát még inkább elmélyíti a Kilenc hónap (1976), ez Mészáros legbotrányosabb filmjének számított Magyarországon. Monori Lili színésznő egy olyan fiatal nőt játszik, akinek nős professzorától már van egy gyermeke. Mivel saját magának kell mindent előteremtenie, egy gyárban vállal munkát, amíg az egyetemet befejezi. Itt ismerkedik meg a főmérnökkel (Jan Nowicki, a remek lengyel színész alakítja, aki egyébként Mészáros élettársa). Amikor a nő terhes lesz tőle, a férfi feleségül szeretné venni, de ennek az az ára, hogy a nőnek abba kellene hagynia az egyetemet, és „jó feleségként” otthon kellene ülnie. A férfi családja is ellenzi a házasságot ezzel a „kurvával” és amikor az nem áll ki a nő mellett, a nő inkább elhagyja. Ismét apa nélkül szüli meg a gyermekét. Az a jelenet, amely a színésznő, Monori Lili valódi szülését örökítette meg a filmen belül, óriási botrányt kavart. Miután bemutatták a filmet a tévében, a rendezőnő és Monori Lili olyan leveleket kaptak a főleg női (!!!) nézőktől, amelyek „kurváknak” nevezték az alkotókat. Szerencsére a nyugati fesztiválok nézői lelkesen fogadták a filmet, amely jó néhány díjat is besöpört.
A Kilenc hónap után Mészáros főleg francia és lengyel koprodukciókat készített, ezek mindegyike nőkről szól, gyerekekről, valamint a férfi-nő kapcsolat szépségeiről és nehézségeiről. E filmekben a már megszokott magyar színészek/színésznők, valamint Jan Nowicki mellett olyan sztárok játszották a főszerepeket, mint Isabelle Huppert vagy Marina Vlady. Ebbe a „vonulatba” tartozik az Ők ketten (1977), az Olyan, mint otthon (1978), az Útközben (1979), az Örökség (1980), valamint az Anna (1981). A magyar kritika főként azért marasztalta el ezeket a filmeket, mert hiányolta belőlük azt az erős dokumentarista jelleget, ami az előző filmekben megfigyelhető volt. Ám a hitelesség (igénye) és a komoly társadalmi problémák felvetése továbbra is jellemzi ezeket az alkotásokat.
A nyolcvanas évek elején készült el önéletrajzi ihletésű és erősen politikai töltetű filmje, a Napló gyermekeimnek (1982), melyet még három rész követett, a Napló szerelmeimnek (1987), a Napló apámnak, anyámnak (1990), valamint a szintén ide sorolandó, ám egészen „más” film, a Kisvilma (1999). Az első három film főszereplője Juli, akinek a rendezőnőjéhez nagyon hasonló életútját a Kirgíziából való hazatérésétől kezdődően követhetjük nyomon, tehát a negyvenes évek közepétől az '56-os forradalomig. A filmek nagy nemzetközi sikert arattak, ám Magyarországon a kritika csak az első részt értékelte pozitívan. A kilencvenes évek végén készült Kisvilma pedig, amely a kirgíziai gyerekkort eleveníti fel, a magyar kritikusok értetlenségével találkozott, holott ez a film nagyon lényeges állomása a művésznő munkásságának. Ebben az alkotásban – mint utóbbi filmjeiben általában – a realista ábrázolásmód keveredik az álmok, a vágyak és a „megfoghatatlan dolgok” ábrázolásával.
Az utolsó évtized filmjei közül említésre méltó az 1993-as A magzat, mely a béranyaság problémáját veti fel, A szerencse lányai (1996), mely a prostitúciót, mint a kelet-európai nők egyik megélhetési forrását vizsgálja, valamint A hetedik szoba, mely Edith Stein német filozófusnő életét dolgozza fel. Mészáros Márta legutóbbi filmje Bartók Béla balettjének, A csodálatos mandarinnak a feldolgozása volt. Az eredetileg játékfilmnek szánt alkotás azonban csak részben készülhetett el: ez a félórás film tulajdonképpen a Bozsik Yvette által megkoreografált színpadi műnek a filmre vitt változata. Reménykedhetünk, hogy talán a film teljes változata – mely egy táncosnőnek és egy táncosnak a szerelméről szólna – is el fog készülni, akárcsak a rendezőnő olyan filmes tervei, mint a Marie Curie életét feldolgozó játékfilm, vagy az Anna Karenina legújabb filmes adaptációja. Mint eme filmes „tervek” is mutatják, Mészáros Márta változatlanul kitart sajátos témája mellett, mely mindig és mindenkor maga a nagybetűs Nő.
