Radványi Géza hihetetlen gazdag, ám máig feldolgozatlan munkássága a magyar filmtörténet-írás egyik törlesztetlen adóssága. Erre részben magyarázatul szolgál az a tény, hogy élete nagy részében külföldön élt és alkotott.
Pályakezdés
1907-ben született Kassán, Márai Sándor öccse volt. Író bátyjához hasonlóan azonban már fiatal korában bejárta a világot. A harmincas években Európa nagyvárosaiban dolgozott újságíróként, majd bekapcsolódott a külföldi filmgyártásba. Forgatókönyvíróként, rendezőasszisztensként nagyon sok tapasztalatot szerzett; érdeklődése nem az „álomgyár" hanem a megszületőben lévő filmművészet felé fordult. Pályája kezdetét mégis a Magyarországon forgatott művek jelzik, hazatéréséről Pintér Judit egyik írásában így szólt: „1939-ben (Szőts Istvánnal, Ranódy Lászlóval, Máriássy Félixszel és még néhány lelkes fiatallal egyazon évben kerül a magyar filmgyártásba, amely akkor – ahogy ő fogalmazott –, »valahol a Teréz körúti Színpad, a Budai Színkör és a Feszty-körkép között volt elhelyezve«. Vagyis sem a valósághoz, sem a filmművészethez nem volt köze. A német expresszionizmuson és a francia lírai realizmuson nevelkedett Radványi már első filmjével nagy feltűnést keltett: a Zárt tárgyalás (1940) hiteles, lélektani dráma egy ügyvédről, aki féltékenységből gyilkossá vált védence hatására lassan maga is halálosan féltékennyé lesz saját feleségére. Kiváló mesemondói képességét a Beszélő köntös c. Mikszáth-regény megfilmesítésével bizonyította 1941-ben."1 Szinte elsőként emelte fel a szavát a háború ellen következő alkotásában (Európa nem válaszol), amellyel a Velencei Filmfesztiválon 1941-ben óriási sikert aratott. Szőts István Emberek a havason c. filmjével együtt Radványinak ez a műve a neorealisták példaképévé vált. A következő két évet Olaszországban töltötte, ahol feleségével, a színésznő Tasnády Fekete Máriával együtt forgatták a Fehér emberek c. filmet. Ezután újra Magyarországon élt egészen 1948-ig, és elkészítette 1947-ben a háború utáni magyar film első világsikerét.
Valahol Európában (1947)
Mielőtt azonban a film tárgyalásába kezdenénk, mindenképp szükséges felidéznünk az adott korszak néhány „jellegzetességét", a magyar filmgyártás átalakulását, és Radványi Gézának abban betöltött szerepét. A háború utáni évben először a helyreállításért indult meg a küzdelem, 1945-46-ban mindössze négy darab film készült, mindegyik magántőkés forrásból. A koalíciós időszakban a kormány nem tudott filmügyekben megegyezni, ezért mindegyik koalíciós párt alapított egy saját mozivállalatot, és vállalta , hogy évenként egy-egy filmet elkészít. Így forgatta le 1947-ben Bán Frigyes a Mezei Prófétát (Parasztpárt, Sarlófilm), Kerényi Zoltán a Könnyű múzsát (Kisgazdapárt, Független Film), Keleti Márton a Beszterce ostromát (Szociáldemokrata Párt , Orient Filmipari Rt.) valamint Szőts István az Ének a búzamezőkről és Radványi Géza a Valahol Európában c. művét (Kommunista Párt, Mafirt). Ezek közül három (Mezei Próféta, Könnyű múzsa, Ének a búzamezőkről) bemutatására sor sem került, a legkülönfélébb vádakkal illették őket pl. romantikus népszemlélet, miszticizmus, kispolgári giccs stb. A legsúlyosabb bűnöket azonban a tragikus sorsú Szőts-filmnek rótták fel, ahogyan erről a szerző visszaemlékezéseiben, valamint Fazekas Eszter és Pintér Judit egyik írásában is olvashatunk.2 Ez pedig még a fordulat előtti évben, a kommunista párt „győzelme" előtt történt, hiszen 1948-ban került csak sor a filmgyártás államosítására.A kommunisták Angyal György kinevezésével létrehozták az Országos Filmhivatalt, amellyel megvalósulhatott „a filmművészet minden területén a hatósági ellenőrzés". Augusztusban a forgalmazást is államosították, Révai Dezső vezetésével létrejött a Magyar Nemzeti Filmgyártó Vállalat; és következtek a sematizmus évei.
A háború utáni években Radványi Géza Balázs Bélával együtt hozzálátott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán az oktatás újraszervezéséhez. Nagyon rövid ideig pedig tanácsadóként dolgozott Hont Ferenc (a főiskola és a Madách Színház igazgatója mellett, akit az államosított filmvállalat művészeti vezetésével bíztak meg); együtt kezdték válogatni a különböző filmgyártóktól „begyűjtött" forgatókönyveket. A Talpalatnyi föld forgatására való felkérést Radványi „urbánus beállítottságára" hivatkozva elutasította és még ugyanebben az évben elhagyta az országot.3
A Valahol Európában c. művének elkészítésénél nemcsak olyan tapasztalt, kiváló művészek voltak segítségére, mint Balázs Béla (a forgatókönyv megírásánál) és Máriássy Félix, hanem fiatal filmfőiskolás tanítványai, ott segédkeztek mellette Makk Károly és Bacsó Péter is. A szerző így jellemezte a film születésének időszakát: „Az emberek egy borzalmas pokolból jöttek egy reneszánszba, amiről még senki sem tudta, hogyan fog alakulni. Az emberek még féltek. Féltek attól, amit megéltek, féltek attól, hogy mit hoz a jövő, féltek attól, lesz-e még emberi élet a világon. Ez a félelem keveredett a felszabadulás érzésével… A Valahol Európában akkor azt az érzést adta, amit kellett, összeszedte a szétdobott világot."4
Mennyire nagy igény volt ennek az életérzésnek a művészi megfogalmazására, mi sem bizonyítja jobban, mint a film külföldi sikerei. Létay Vera egy írásában így idézi fel a bemutatók utáni eseményeket: „Világsikerről beszélni, ebben az esetben nem szerénytelenség. Huszonkilenc ország mutatta be, az ENSZ védnökséget vállalt fölötte, a locarnoi fesztiválon megnyerte az első díjat. Négy nyelvre szinkronizálták. Egy amerikai filmegyüttes Rómába utazott, hogy ötvenezer dolláros költséggel angolra ültesse át a filmet, mely eredeti állapotában sem került ennyibe. New Yorkban a Broadway-n, Párizsban a Champs Élysées-n sorban álltak a mozik előtt. Az 1949-es év legnagyobb párizsi filmsikere, s hiába próbálta ezt a jobboldali sajtó olyan koholmányokkal ellensúlyozni, hogy Magyarországon betiltották, vagy hogy tulajdonképpen még a német uralom alatt készült. A kritikák felsőfokban írtak róla. Le Monde: 'A háború befejezése óta készült legjobb filmek egyike.' Combat: 'A Valahol Európában a legszebb és legmegrázóbb művek közé tartozik, megrendítő dokumentum és stílusában is újat hoz.' France Soir: 'A Valahol Európában egészen egyedülálló jelenség, másfél órára felrázza az emberi lelkiismeretet.' France Tireur: 'Ez a magyar film korszakot jelent a filmgyártásban.' Különös, és valljuk be, kissé fájdalmas érzés ilyen megállapításokat olvasni. Micsoda reményeket keltettek és milyen kevéssé tudtuk csak beváltani őket."5 Létay Vera kissé „óvatosnak" tűnő utalásai (hiszen az írás 1963-ban született, a film felújítása alkalmából) arra vonatkoznak, hogy a Rákosi-korszakban a filmet Magyarországon a külföldi sikerek ellenére sem vetítették. Erre természetesen magyarázatul szolgál, hogy Radványi Géza már Nyugat-Európában élt és alkotott. A film ellen felhozott vádak között szerepelt elsőként a kozmopolitizmusa, a hazai társadalmi átalakulás, politikai célok megfogalmazása helyett az egyetemes emberi kérdések felvetése. „Rehabilitációja" azonban az 1963-as felújítással megkezdődött, majd 1968-ban és 2000-ben is beválasztották a „Budapesti tizenkettő" (A Magyar Film- és Tévéművészek Szövetsége, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Film- és Tévékritikusi Szakosztálya által legjobbnak ítélt tizenkét magyar film) közé.
A Valahol Európában értékei számos motívumban, de leginkább a stiláris közeg kialakításában nyilvánulnak meg. A film története alapján könnyen didaktikussá válhatott volna, hogy ettől megmenekült, az valószínűleg leginkább a számos kitűnő színészi alakításnak és a Radványi által megválasztott stíluselemeknek köszönhető. „Radványi Géza remeklése abból a szempontból egyedülálló mindmáig filmtörténetünkben, hogy műve könyörtelenül és humorisztikusan fejez ki egy fontos történelmi pillanatot. (…) A létezés könyörtelenségére figyelő éles filmpillantás, éppen filmszerűségével, művészetté varázsolja a publicisztikus indulatokat is.Ez az első általam ismert magyar film, amelynek egyetlen kockáját sem lehetne más művészet közegében elképzelni. Dialógusrendszere és festőisége is kiváló, de szaggatott, merész dramaturgiája és főként a gyerekfalka mozgatásának monumentalitása és aprólékossága hamisítatlan filmes bravúr. Radványit éppen pontossága és humorérzéke segítette abban, hogy megőrizze filmje stiláris egységét még a történet utolsó harmadában is, amikor a groteszk elemek derűsebb égtájak felé ívelnek, és megszületik a remény jegyében az utópisztikus gyerekközösség látomása, a jelképes varázsú rege a Marseillaise-ről és a ma már kissá melodramatikusnak ható gyerekhalál után beköszönt a ma már kissé felhőtlennek ható végkifejlet. De az is lehet, hogy ez a végkifejlet avatja hiteles történelmi alkotássá a Valahol Európábant" – írja Eörsi István 1977-ben.6
A forgatások ideje alatt, a háború befejeződése után mindössze egy-két évvel, nem csak az emberekben élhetett élénken a háború, hanem az ország egy része is romokban hevert, így a mesterkéletlen tárgyi és természeti környezet is hozzájárulhatott a hiteles atmoszféra megteremtéséhez. Az idős karmester, a humanizmus eszméjének megtestesítője nemcsak a film dramaturgiájának nélkülözhetetlen mozgatója, hanem egy olyan nézőpont kialakításában is szerepet játszik, amellyel az egyedi sorstragédiákban feltáruló mélységek, és a tágabb, társadalmi réteg- és csoportkülönbségekből eredő összefüggések egyaránt láthatóvá válnak. Talán a filmben helyenként túl erős hangsúlyt kapó melodramatikus, romantikus elemek „elviselhetősége" is éppen ennek a személyes nézőpontnak a kialakításával indokolható.
A világsiker után
Radványi Géza 1948-ban újra külföldre költözött; főleg Németországban, Olaszországban és Franciaországban dolgozott. Híres színészekkel forgatta a legkülönfélébb műfajú filmjeit, leginkább melodrámákat, vígjátékokat.
A hetvenes években már kezdett javulni a Magyarországgal való viszonya; ennek eredményeképpen 1979-ben haza is költözhetett és leforgathatta (újra magyar művészekkel) életművét lezáró alkotását a Circus Maximust. Varga Balázs az 1980-as év „nagy motívumairól" szóló írásában így jellemzi a filmet: „A Magyarországról Jugoszláviába, a front mögé meglehetősen vegyes társaságot (katonaszökevényeket, kommunistákat, zsidókat, de német kémeket is) menekítő cirkuszosnő és csoportjának története felvonultatja Radványi legjellemzőbb motívumait. Erős, zárt szituációban játszódó sztori, határhelyzet-dramaturgia, markánsan eltérő karakterek, remek színészek – mindez mégsem áll össze egységes, erőteljes filmformává. A kiélezett helyzetek előre kiszámíthatóvá válnak, a cselekmény váratlan fordulatai nem képesek igazi izgalmat csempészni a történetbe, a kiváló színészi alakítások egy-egy jelenetre korlátozódnak. A Valahol Európában története közösséggé formálta az összeverődött suhancokat, gyerekeket. A Circus Maximusban a véletlen által egymás mellé sodort figurák közötti kapcsolatok, a kiszolgáltatottság és a bizalom játékai nem kelnek életre."
Radványi Géza író bátyjához hasonlóan, világpolgárként „volt kénytelen" leélni az életét. Hogy ez mennyiben befolyásolta pályája alakulását, utólag nehéz eldönteni, maradandó műveinek elkészítésére valóban csak a hazai alkotótársakkal való együttműködés inspirálhatta, talán túlzás lenne kijelenteni. A háború ellen – még a legválságosabb időszakban is – szót emelő humanista művész életműve a magyar filmtörténetnek így is rendkívül értékes és fontos része marad.
1 Pintér Judit: "Valahol Európában" In: 88 és 1/2 híres film, Móra Könyvkiadó 1996.
2 Szőts István: "Életrajzi feljegyzések " In: Szőts István: Szilánkok és gyaluforgácsok (Szerk.: Pintér Judit és Zalán Vince) Osiris, Budapest 1999 és Fazekas Eszter-Pintér Judit: "Sors, nyiss nekem tért…" Filmkultúra, 1989. február.
3 Erről részletesebben olvashatunk Makk Károly visszaemlékezéseiben: "A Talpalatnyi Föld forgatása - ahogy az asszisztensek látták" lejegyezte: Zsugán István, Filmtudományi szemle, 1973.
4 Pintér Judit a már idézett írásában hivatkozik a szerzőre.
5 Létay Vera : "Valahol Magyarországon", Filmvilág, 1963. 12. Szám.
6 Eörsi István: "Egy évforduló fényei" Filmkultúra, 1977. 3. szám.
7 Varga Balázs: "Nagy motívumok igézetében", Beszélő, 1998. 12. szám Szőts István: "Életrajzi feljegyzések".
