A film egy Călăraşi-ig tartó hosszú autóút, melynek apró történeteire – szinte játékfilmszerűen vágva – vannak felfűzve azok a helyszínek, események amelyekről
épp szó esik.
A film és az utazás egyszerre indul. Fiatal férfi autót vezet, a megszokott erdélyi tájak, székelyföldi falvak, hegyek suhannak el mellette. Azonnal tudjuk: a film róla fog szólni, ő a sikeres vállalkozó, akinek a képével szembesülünk. Édesanyjával épp azt beszéli meg telefonon, hogy hány juhot vegyen.
A Călăraşi-ig tartó út sokat mesél a főszereplőről, aki nem más, mint Kurkó János György csíkszentdomokosi vállalkozó. Megpróbál más emberek érdekében is tenni valamit, segíteni, miközben mégis saját álmait követi. Iskolát javít, annak ellenére, hogy nem fűzik kellemes emlékek iskoláihoz. A călăraşi út célja is tulajdonképpen csak az, hogy felidézze egykori diákkori csínytevéseinek helyszínét.
Magától mesél, saját gondolatainak narrátora. Egyszer sem kerül a kamera elé interjúalanyként: szituációkat látunk, ahol a rendező maga is láthatatlan marad, Kurkó János mesél az életéről, terveiről álmairól, de főként tényeket, élményeket. A rendező meg akarja kedveltetni a nézővel a szereplőt, viszont néha olyan helyzetekben mutatja be, amikor akarva-akaratlanul megjátssza a fontos embert és ezáltal hitelességéből veszít úgy a film, mint maga a fiatalember, aki aláír, telefonál, terveket néz. Ennek ellenére a kamera, amely sok helyre elkíséri a főhőst, legtöbbször sajnos távol marad tőle. Csak annyit tudunk meg Kurkó Jánosról, amennyit ő el akar mondani, meg akar mutatni magáról. Büszkén vállalja csíkszentdomokosi eredetét, a hegyekhez, az állatokhoz való ragaszkodását, miközben a nagyvilág fele egy határozott személyiséget mutat.
Számára a munka számára kikapcsolódás, családja viszont nincs. Éppen emiatt, hiszen egyetlen nő sem tudta elviselni mellette, hogy számára az első helyen a munka, a tervek és az álmok álltak, és csak azután következett a család. Megdöbbentő a dokumentumfilm vége, amikor kiderül, hogy saját szállodája egyik szobájában él, és legerősebb vágya egy saját család megalapítása. A film szerintem egyetlen igazán őszinte pillanata ez, de ekkor sem megy elég közel hozzá a kamera.
A film logikája tisztán követhető, de sokszor csak felületen marad. Megismerjük a kész tényeket: hogy jégpályát épített, hogy támogatja a jégkorongot, hogy traktorgyárat vesz, hogy irányít – de ki is ez az ember valójában? Sikeres vállalkozó, szerencse szülötte, vagy épp a 21. századi aranyember, aki láthatatlan akar maradni? A film ezekre a kérdésekre nem ad választ.