Svéd útmutató rögzíti az intim jelenetek forgatásának szabályait Svéd útmutató rögzíti az intim jelenetek forgatásának szabályait

Svéd útmutató rögzíti az intim jelenetek forgatásának szabályait

A 12 oldalas dokumentum különféle a téma egyes vonatkozásaival – pl. forgatókönyvek lebontása, casting, próbák, szerződések, kockázatfelmérés, beleegyezés – külön foglalkozik.

A Svéd Film- és Televíziós Producerek Társasága, a Svéd Előadóművészek Egyesülete, valamint a filmgyártással és -forgalmazással foglalkozó SF Stúdió közösen dolgozta ki a dokumentumot, amelynek célja a teljes filmiparra vonatkozóan útmutatást adni az intim jelenetek kapcsán.

„A filmek és a tévésorozatok mindig is megjelenítették az intimitás különböző formáit, de mostanig Svédországban nem létezett útmutató arra vonatkozóan, hogy hogyan kellene rögzíteni ezeket a jeleneteket anélkül, hogy az alkotók a forgatáson kényelmetlen vagy illetlen helyzetbe kerüljenek – idézi a producerszövetség nevében megszólaló Simon Norrthont a Cineuropa. – Éppen ezért büszkén mutatjuk be az első svéd útmutatót, amely arról szól, hogy miként lehet ezeket a jeleneteket minden résztvevőjük számára biztonságosan lefilmezni. Nagyon fontos eszköz a filmes és televíziós produkciók munkakörnyezetének a javítására.”

Az útmutató hangsúlyozza a forgatás kulcsszereplői – rendező, operatőr, jelmeztervező, színész stb. – kompetenciájának és tudatos viszonyulásának a fontosságát. Összeállítói szerint hosszútávon hétköznapi dologgá kell váljon egy ún. intimacy coordinator jelenléte a kényesebb jelenetek felvételekor, hogy azokat „szakszerű, rizikótól mentes és tisztelettudó módon” rögzítsék.

Külön tárgyalja a „szexualitással terhelt jeleneteket” (pl. szimulált aktus, csókjelenet, maszturbálás, sztriptíz, tánc, nemi erőszak, meztelenkedés) és a „szexuálisan nem terhelt jeleneteket”, amelyekben lehetnek pl. „olyan, intim érintések, amelyeket általában nem fogadunk el bárkitől”, mint a masszázs, mosdatás, összesimulós tánc, jelenetek hiányos öltözetű szereplőkkel vagy nőgyógyászati vizsgálatot ábrázolók.

Az útmutató angol nyelven elérhető itt.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes