Újraindulnak a svéd és a dán filmforgatások Újraindulnak a svéd és a dán filmforgatások

Újraindulnak a svéd és a dán filmforgatások

Svédországban és Dániában bevezettek egy sor óvintézkedést, cserébe újraindulhatnak a filmes és televíziós produkciók forgatási munkálatai.

Bár Svédország nem vezetett be kijárási tilalmat és több másik, drasztikus óvintézkedést sem a koronavírus-járvány miatt, Dániával együtt (ahol az iskolák, munkahelyek jórésze, boltok, vendéglők, színházak még mindig zárva tartanak) most fokozott elővigyázatosságra inti a produkciókat, és ezeket egy Nordic Film Guide című dokumentumban rögzítették – adta hírül a Variety

Svédország korábban is max. 50 fő gyülekezését engedélyezte, és ezt a létszámot mostantól a forgatásokon sem lehet átlépni, Dániában pedig április 14-ével kezdődően indulhattak fokozatosan újra a filmes munkálatok.

A vírus terjedését megelőző közösségi távolságtartás elvéhez továbbra is igazodni fognak, ezért kisebb létszámú, váltásban működő csoportokban dolgozhatnak a filmesek, még ha várhatóan ez a hatékonyság 10%-os visszaeséséhez is vezethet – írja a Nordic Film Guide alapján a Variety. A belsőkben zajló felvételek alkalmával minden jelenlévőre 4mtérrel kell számolni, a tömegjeleneteket teljesen mellőzni kell (példaként egy szórakozóhely-jelenetet vagy egy templomi misét hoznak fel). Ennek ellenére nem tiltják például a csók- vagy szexjeleneteket, amelyekben a színészeknek meg kell érinteniük egymás arcát, mégis javasolják, hogy senki se foglalkoztasson valamilyen krónikus betegséggel rendelkező vagy 70 évesnél idősebb színészeket. A színészválogatások videókonferencián vagy bemutatkozó felvételek elküldése nyomán fognak zajlani. 

Svédország engedélyezi a köztereken való forgatást, Dániában minden ilyen esetet külön megvizsgálnak. A forgatási catering kapcsán a szabálykönyv igen szigorú: nem engedélyezi büfé vagy kávépult felállítását; a színészek és a stáb minden tagja számára külön csomagolt menüt lehet felszolgálni, amelyet váltásban fogyaszthatnak el.

Minden stábtag számára maszkot kell biztosítani.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes