Összeállt a 11. kecskeméti fesztivál versenyprogramja Összeállt a 11. kecskeméti fesztivál versenyprogramja

Összeállt a 11. kecskeméti fesztivál versenyprogramja

A háromtagú előzsűri döntése értelmében a 174 nevezett hazai alkotásból összesen 23 egyedi rövidfilm, 19 tévésorozat-epizód, 12 videoklip, 50 alkalmazott animáció és 41 diákfilm került a versenybe. Van köztük három, a tavalyi és tavalyelőtti Filmtett-workshopban készült rajzfilm is: Bacsa Regina Industrial Boogie-ja, illetve Bertóti Attila és Patrovits Tamás két közös szignálja.

A közös előzsűrizés kapcsán a zsűritagok közül Haris László fotográfus a fiatalok által készített filmeknek örült: „nagy lelkesedésel néztem a MoME-s hallgatók mellett más iskolák, például a BKF animációs diákjainak a filmjeit” – idézik közleményükben a szervezők.

A bábrendező Kiszely Ágnes elárulta, nem volt nehéz az animációkat a bábszínház felől megközelítenie, hiszen az animációs rövidfilm és a 45–50 perces hosszúságú bábelőadásban közös, hogy mindkettő egyfajta esszenciális fogalmazásmóddal él – mint mondta, „egy srófra jár az agyunk”.

Míg a kecskeméti Ciróka Bábszínház igazgatónője színházi emberként elsősorban a filmek dramaturgiájára figyelt, Demeter István, a szolnoki TISZApART mozi vezetője a filmek tartalma kapcsán kiemelte, számos olyan rövidfilm került az idei KAFF programjába, melyek humanisztikus témájukkal a mai világban hiánypótlónak bizonyulnak, és ezért érdemes lesz odafigyelni rájuk.

Az öttagú testület tagjai, akik a versenybe került alkotásokat zsűrizni fogják a júniusi fesztiválon: Sayoko Kinoshita, a Hiroshimai Animációs Filmfesztivál vezetője, a lengyel Izabela Plucinska animációs filmrendező, aki az előző KAFF-on Esterházy című gyurmafilmjével a legjobb tévéspeciál díját kapta, Buglya Sándor orvos, tanár, filmrendező, operatőr, Orosz István grafikusművész és Baghet Iskander szír–magyar fotográfus.

A 11. KAFF programjába került filmek teljes listája

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini