Idén is lesz magyar film a Cannes Classics válogatásban Idén is lesz magyar film a Cannes Classics válogatásban

Idén is lesz magyar film a Cannes Classics válogatásban

Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem, Fábri Zoltán Körhinta, Bacsó Péter A tanú és Sára Sándor Feldobott kő című alkotásai után a Cannes-i Fesztivál ismét műsorra tűzött egy magyar filmklasszikust is. Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjéről, a Napló sorozat első részéről van szó. Az önéletrajzi ihletésű filmdrámát 1984-ben a cannes-i zsűri nagydíjával tüntették ki.

Az idén 90. születésnapját ünneplő Mészáros Márta a világ legjelentősebb női filmalkotóinak egyike, Agnès Varda és Vera Chytilová pályatársa. 1968 óta rendez markáns szerzői filmeket. Egész életművét végigkísérték az árvaság, a női identitáskeresés, a szeretetvágy, az elmagányosodás jellegzetes témái. Öntudatos nőalakjainak lázadása mentén olyan szociológiai hátteret rajzolt fel a 70-es évek Magyarországáról, a női lélek nézőpontjából, amelyet más senki. 

Noha a forgatókönyvet még a 60-as években megírta, csak a 10. filmje után, 1980-ban kezdhette el a gyerekkori „Naplók” küzdelmes élettörténetének leforgatását. Apját, Mészáros László Kirgizisztánban élő szobrászművészt a háború kitörésekor bebörtönözték és kivégezték, anyja meghalt, ő egy szovjet nevelőintézetbe került, elárvultan tért vissza Magyarországra a háború után, ahol örökbe fogadták.

Kép Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjéből

A Napló tetralógia első darabja a Napló gyermekeimnek, ahol a Mészáros Márta alteregójának, Julinak, a makacs kamaszlánynak (Czinkóczi Zsuzsa) a lázadásán át látjuk a kiépülő sztálinista rendszer hazugságait. A „tabutörő” Napló megmutatta, hogyan importálta a keleti blokk a Szovjetunióból a kommunista diktatúrát. Mészáros Márta csak a film felének leforgatása után nyújtotta be a forgatókönyvet engedélyezésre, ami azt eredményezte, hogy 1981 januárjában betiltották a közben elkészült filmet. Több mint két év elteltével, elsősorban külföldi nyomásra, a szovjet filmrészletek magyarra cserélése és más kisebb változtatások után sikerült kiszabadítani a dobozból, hogy 1984-ben Cannes-ban megkezdhesse példátlan sikersorozatát. Már abban az évben több, mint 50 országban mutatták be.

A Napló gyermekeimnek teljeskörű restaurálása a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságok együttműködésében készült, Jancsó Nyika operatőr közreműködésével.

(az NFI közleménye)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond