Antirasszista filmklub indul szerdán a Budapesti Politikatörténeti Intézetben Légy toleráns! címmel a Politikatörténeti Alapítvány és a Magyar Antirasszista Alapítvány (MAA) rendezésében.
Az Anno filmklub keretében induló, 12 filmvetítésből álló sorozat célja, hogy a maga eszközeivel fellépjen az utóbbi években Magyarországon is egyre erősödő rasszista nézetekkel, eszmékkel szemben, ezáltal erősítve a demokratikus erőket. A filmklub ugyanakkor nem szándékozik közvetlenül beleszólni a politikába – mondta Galló Béla, az MAA kuratóriumának elnöke.
A filmklub el akarja gondolkodtatni a nézőket; arra is lehetőség lesz, hogy a vetítések után mindenki elmondja véleményét a művek által közvetített gondolatokról. A filmek feldolgozását segíti, hogy minden alkalomra meghívtak egy-egy szakértőt. Többek között Marton László közíró, Gábor György vallásfilozófus, Lugosi Győző történész, Erős Ferenc pszichológus és Acsády Judit szociológus szerepel a meghívottak listáján.
A 2009-2010-es filmklub első vetítésén Mathieu Kassovitz Gyűlölet című filmjét tekinthetik meg az érdeklődők. Ezen kívül szerepel a műsoron egyebek mellett Schiffer Pál Cséplő Gyuri, Makk Károly Egymásra nézve, Szabó Ildikó Csajok és Elia Kazan Úri becsületszó című alkotása.