David Lynch után Mundruczó Kornél is filmet rendez az elefántemberről David Lynch után Mundruczó Kornél is filmet rendez az elefántemberről

David Lynch után Mundruczó Kornél is filmet rendez az elefántemberről

Mundruczó Kornél, a Fehér isten és a Jupiter holdja rendezője újabb amerikai felkérésre mondott igent: az elefántemberként ismert Joseph Merrick életéről forgat filmet a Straight Up Films és a Phoenix Pictures gyártásában.

A film Joseph Merrick reménytelen szerelméről szól egy fiatal nő iránt, aki élete utolsó heteiben ápolta.

Az elefántember először Bernard Pomerance 1970-es években Londonban felfutott színműve által vált híressé, amelyet nemrég ismét színpadra állítottak Bradley Cooperrel a főszerepben, aki Tony-nevezést is kapott az alakításért. A történetet 1980-ban David Lynch filmesítette meg, John Hurt és Anthony Hopkins szereplésével, a produkciót több kategóriában is Oscarra jelölték.

„Régóta foglalkoztat Joseph Merrick személye. A film tisztelgés lesz rövid, de elképesztő kihívásokkal és tapasztalatokkal teli élete előtt, amely világszerte mélyen megérinti majd a közönséget. A természetben minden élőlény boldogul, az elefántember pedig ebben a környezetben bontakozhat ki igazi önmagaként, Joseph Merrickként” - mondta Mundruczó a Deadline-nak.

Az új film producerei a Straight Up Films részéről Kate Cohen és Marisa Polvino, a Phoenix Pictures Mike Medavoy, aki a Viharszigeten (Shutter Island) és a Fekete hattyún (Black Swan) is dolgozott, valamint David Dobkin, Az U.N.C.L.E. embere (The Man from U.N.C.L.E.) és az Arthur király: A kard legendája (King Arthur: Legend of the Sword) című filmek producere. A forgatás 2020 júnusában kezdődhet.

A Deadline nemrég számolt be arról, hogy Mundruczó Kornél Vanessa Kirby és Shia LaBeouf főszereplésével rendez egy másik amerikai produkciót Pieces Of A Woman címmel.

(Deadline)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc, rövidfilmből kirügyezett horrorfilmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc, rövidfilmből kirügyezett horrorfilmed?

Friss film és sorozat